Rosario a saját megtakarításaiból vásárolt élelmiszert, mert a vagyonkezelő késett a fizetésekkel. Jacinto hónapok óta kért szenet. Tomás vödrökkel és jó szándékkal javította ki a szivárgásokat.

Aztán kinyitotta a könyveket.

Alejandro az asztal másik oldalán maradt.

– Tényleg ennyire rosszak a dolgok?

–A ház elég jó. A számlák rosszabbak.

Catalina egy távozó felé mutatott.

– Itt 12 szekér szenet fizettek ki. Don Jacinto szerint 6 érkezett.

Lapozott egy újabb oldalt.

– És olyan ablakok javítását is kiszámlázták, amelyek még mindig betörtek.

A herceg abbahagyta a háttámlára támaszkodást.

– A vezetőm a személyzet hiányának tulajdonította a problémákat.

– A személyzet nem tud olyan ablakot kitisztítani, ami nem is létezik, Excellenciás uram.

Catalina aznap délután feltételekkel elfogadta az állást: felhatalmazást kapott segítség felvételére, javítási költségvetést készített, és időben kifizette a fizetéseket.

Megfelelő szobát kért Rosariónak is, aki egy nedves fal mellett aludt.

„Semmi neked?” – kérdezte Alejandro.

– Igazi szabadnap. Anyám faluban lakik.

– Meg fogja kapni.

Catalina a közbenjárásomat nem kérve benyújtotta a lemondását.

Doña Leonor összeszorított ajkakkal hallgatta.

– Ha majd megunja a háládat, ne gyere ide vissza.

Catalina gondosan összehajtotta a kötényt, amit évek óta viselt.

– Munkába megyek, asszonyom.

A következő hetekben Blackthorn kezdett megváltozni.

Ácsok, kéményseprők és két új szobalány érkeztek. Catherine összehasonlította az árajánlatokat, módosította a szállításokat, és sikerült csökkentenie a kiadásokat, miközben a kamra újra feltöltötte a kamrát.

Alejandro a délután végén átnézte vele a jelentéseket. Először tetőkről és számlákról beszélgettek. Aztán más dolgokról kezdtek el beszélgetni.

Azt mondta neki, hogy soha nem számított arra, hogy örökli a címet. A bátyja hirtelen lázban meghalt.

– Még mindig találok neki címzett leveleket – vallotta be egy este –. Egy pillanatra arra gondolok, hogy elviszem neki őket.

Katalin letette a ceruzát.

– Majdnem egy évig tároltam azokat a híreket, amelyek érdekelhetik apámat.

Alejandro válasz nélkül nézett rá. A hallgatása most először nem tűnt zárt ajtónak.

Rájött, hogy a férfi elfelejtett enni munka közben. Elkezdett kenyeret és egy csésze teát hagyni neki a térképek mellett.

Észrevette, hogy Catherine hunyorog, amikor éjszaka olvas. Hozott egy jobb lámpát, és anélkül, hogy nagy ügyet csinált volna belőle, az asztalára helyezte.

Egyik vasárnap, amikor meglátogatta az édesanyját, friss tűzifát talált az ajtó mellett.

– Én magam vettem – magyarázta Rosario, amikor látta visszatérni –. Őexcellenciája csak kölcsönadta az autót.

Catalina megértette, hogy valaki gondoskodott a segítségéről anélkül, hogy adósnak érezte volna magát.

És ez jobban meghatotta, mint amennyire hajlandó volt bevallani.

Az adminisztrátor, Rodrigo Salcedo úr, november végén tért vissza.

Elegáns férfi volt, lágy hanggal és kifogástalan modorral. Megdicsérte Catalinát a ház rendjéért, és elkérte tőle a régi könyveket.

– Be kell vinnem őket az irodámba.

– Több játékot is összehasonlítok.

– Erre nincs szükség. Ezek vagyoni kérdések.

Catalina egyik kezét a nyitott köteten tartotta.

– Ennek a háznak a megvásárlása a munkám része.

Salcedo mosolya alig egy pillanatra eltűnt.

Ugyanezen a héten levél érkezett Doña Leonortól, aki ambiciózus fiatal nőként írta le Catalinát, aki hajlamos volt felettesei bizalmasságát a nem helyénvaló bizalmaskodásnak nézni.

Katalin kétszer is elolvasta.

Nem az fájt, hogy kegyetlen volt. Fájt felismerni azt a félelmet, amit ezek a szavak keltettek benne: elveszítette az állását, megbántotta az anyját, gúnyolódás tárgyává vált.

Eltette a levelet, és folytatta a munkát.

De elkezdte kerülni a könyvtári beszélgetéseket.

Alejandro észrevette.

– Tettem valamit, amivel felbosszantottam?

– Nem, Excellenciás uram.

Ahogy kiejtette a címet, elhallgattatta.

Mielőtt még ragaszkodhatott volna hozzá, rosszabb hír érkezett: eltűnt egy zafír bross, ami az édesanyjáé volt.

Salcedo azt állította, hogy utoljára az íróasztalnál látta, mielőtt Catalina rendbe tette a szobát.

Érezte, hogy hidegek az ujjai.

– Nem vettem fel.

– Senki sem vádolja – felelte. – Elég lesz, ha átnézzük a holmiját.

Alejandro csatlakozott.

—Nem lesz regisztráció burkolt célok alapján.

Catalina Salcedóra nézett. Túl nyugodt volt az arca.

– Hadd ellenőrizzék – mondta. – De én jelen akarok lenni.

A brosst harisnyába csomagolva találták meg a ládájában.

Rosario a mellkasára tette a kezét. Tomás a padlót bámulta. Catalina mozdulatlanul maradt, és azt a tárgyat szemlélte, amit soha nem érintett.

Salcedo felsóhajtott.

– Milyen szerencsétlen.

Alexander ránézésre felvette az ékszert.

– Mindenki kint, kivéve Miss Robles-t.

Amikor egyedül voltak, Catalinának egy szék támlájába kellett kapaszkodnia.

– Nem én tettem.

– Elhiszem.

Akkor jöttek a könnyek, pontosan azért, mert nem kellett védekeznie.

Lépett egyet, de megállt, mielőtt megérintette volna.

– Ki kell derítenünk, hogyan került ide.

Catalina lassan lélegzett. Nézte a nyitott bőröndöt, a szétszórt ruhákat, a harisnyát.

Aztán megtörölte az arcát.

– Salcedo akarja a könyveket. Már háromszor is ragaszkodott hozzá ezen a héten.

Mesélt neki a szénről, a nem létező javításokról és néhány nyugtáról, amelyeken túl hasonló aláírások voltak.

Alejandro a végéig hallgatta.

– Be tudod bizonyítani?

–Meg tudom találni azokat, akik állítólag fizettek.

Két napig dolgoztak anélkül, hogy bejelentették volna a gyanújukat.

Catalina leveleket küldött a beszállítóknak. Jacinto elkísérte Tomást a faluba, hogy begyűjtse a válaszokat. Alejandro felkért egy független ügyvédet, hogy vizsgálja meg a dokumentumokat.