Eleinte csak eszközként kezelte a fiatal nőt, amire szüksége volt a terve megvalósításához. Fokozatosan azonban elkezdte észrevenni, mennyire más Emma, mint a körülötte lévő emberek.
Nem félt megmondani az igazat, és soha nem próbálta hízelegni neki.
Alessandro hamarosan nyilvános megjelenést szervezett. Emmával együtt érkezett egy jótékonysági rendezvényre, amelyen újságírók, tisztviselők és rendőrségi képviselők vettek részt. A fiatal nő fogta a karját, és pontosan úgy volt öltözve, ahogy a felesége szokott.
Amikor a pár megjelent, az egész terem elcsendesedett.
Újságírók vették körül őket, és minden irányból kamerák kezdtek filmezni.
„Hol voltál egész idő alatt?” – kiáltotta az egyik riporter.
Emma megismételte az előre elkészített szavakat:
„Egyedül hagytam el a várost. Egyedül akartam lenni, és meg akartam érteni az érzéseimet. A férjemnek semmi köze nem volt az eltűnésemhez.”
A hír néhány órán belül elterjedt. Az egész város a don feleségének visszatéréséről beszélt, és a rendőrség nehéz helyzetbe került. A nyomozók rájöttek, hogy a nő kissé megváltozott, de a hosszú távollét, a stressz és az új frizura után ez már nem tűnt furcsának.
Alessandro terve majdnem bevált, de aztán történt valami, amire soha nem számított.
Másnap a rendőrség egy másik országból kapott egy videóüzenetet. A felvételen látható nő Alessandro igazi felesége volt. Bevallotta, hogy él, hogy önszántából szökött meg a férje elől, és hogy egész idő alatt egy másik néven bujkált. Amikor meglátott egy másik fiatal nőt a hírekben, aki őt adta ki, rájött, hogy nem maradhat tovább csendben.
Hatalmas botrány söpört végig a városon. Alessandrót azzal vádolták, hogy megtévesztette a nyomozást, Emmát pedig a házában tartóztatták le.
A kihallgatás során a fiatal nő nem titkolta az igazságot.
„A pénz miatt egyeztem bele” – vallotta be. „Azt hittem, csak segítek neki megszabadulni a tisztességtelen vádaktól. Nem tudtam, hol van az igazi felesége.”
Alessandro azzal menthette volna meg magát, ha azt állítja, hogy Emma mindent kitalált, de váratlanul az ellenkezőjét tette.
Ügyvédjével érkezett a rendőrségre, és teljes felelősséget vállalt.
„A fiatal nő csak az utasításaimat követte. Nem rabolt el senkit, és nem tudta a teljes igazságot. Minden vádat ellenem kell emelni.”
Azok számára, akik ismerték a don kegyetlen természetét, ez a tett igazi sokkként hatott. Alessandro korábban soha nem kockáztatta az életét egy másik emberért.
Emmát hamarosan szabadon engedték.
Míg a fiatal nő pakolta a holmiját, Alessandro belépett a szobájába.
„Megtarthatod a lakást és a pénzt. Teljesítettük a megállapodásunkat.”
„Nincs szükségem megtévesztéssel szerzett pénzre” – válaszolta. „Csak azt veszem el, amit becsületesen megkerestem.”
„Hová fogsz menni?”
„Keresek egy munkát, és újrakezdem.”
Alessandro meg akarta állítani, de megértette, hogy nincs joga újra kényszeríteni. Emma elhagyta a házat, és recepciósként helyezkedett el ugyanabban a szépségszalonban, ahol először átalakult. Kedvességének és az emberekkel való kommunikációs képességének köszönhetően gyorsan a vendégek kedvencévé vált.
A don továbbra is távolról követte Emma életét. Csak miután Emma elment, vette észre, hogy a ház ismét üres lett, és hogy a körülötte lévő emberek csak azt mondják, amit hallani akar.
Néhány hónappal később Alessandro testőrök és drága ajándékok nélkül érkezett a szalonba. Megvárta a munkanap végét, és a kijáratnál megállította Emmát.
„Nem fogom kérni, hogy újra a feleségem szerepét játsszd el” – mondta a férfi. „Ezúttal azt akarom, hogy önmagad maradj.”
“Miért?”
„Mert amikor melletted voltam, akkor kezdtem először megérteni, milyen emberré váltam. Nem ígérhetem, hogy egyetlen nap alatt megváltozom, de meg akarom próbálni.”
Emma hosszú másodpercekig némán állt a szalon hátsó bejáratánál. Az őszi szél felkavarta a sárguló faleveleket a járdán, és a városi fények megcsillantak a drága, fekete autó motorháztetején, amely a közelben várakozott. Alessandro nem viselte a szokásos, megközelíthetetlen álarcát. A szemeiben, amelyek egykor jéghidegek és számítóak voltak, most valami ismeretlen, sebezhető kifejezés tükröződött.
– Azt hiszed, hogy egy új öltöny és egy halk bocsánatkérés eltörli a múltadat? – kérdezte Emma, hangjában nem volt harag, csak mélységes, óvatos realizmus. – Te Alessandro Vettori vagy. Egy maffiafőnök. Emberek tűnnek el a parancsodra. Cégeket teszel tönkre. Én pedig… én csak egy nő vagyok, aki megpróbálja tisztességesen felépíteni az életét. Nem akarok visszatérni egy aranykalitkába, és pláne nem akarok beleszeretni a kalitka őrébe.
Alessandro lassan közelebb lépett, de megállt, még mielőtt belépett volna Emma személyes terébe. – Igazad van – mondta rekedten. – Nem tudom megváltoztatni azt, amit tettem. De az igazi feleségem nem azért hagyott el, mert félt tőlem. Azért hagyott el, mert rájött, hogy a hatalmam mindennél fontosabb számomra. Még nála is. Amikor megláttalak az utcán, azt hittem, egy bábut találtam. De te… te megtanítottál arra, hogy a világ nem csak engedelmességből és félelemből áll. Amikor a rendőrségen voltál, és láttam, hogy hajlandó lennél egyedül vállalni a felelősséget, rájöttem, hogy te sokkal erősebb vagy nálam. Én mindig mások mögé bújtam. Te soha.
Emma becsukta a szemét egy pillanatra. Az az idő, amit a házában töltött, furcsa kettősségben telt. Látta a kegyetlen üzletembert, de látta azt a férfit is, aki hajnalban egyedül kávézott a teraszon, fáradtan és magányosan, miközben a város még aludt.
