– És mit vársz tőlem, Alessandro? Hogy most a nyakadba ugorjak, és elhitessem magammal, hogy te lehetsz a szőke herceg? – Emma megrázta a fejét. – Ha változni akarsz, tedd magadért. Ne értem.

Azzal megfordult, és elsétált a sötétedő utcán. Alessandro nem ment utána. Csak némán nézte, amíg a nő alakja el nem tűnt a sarkon.

A változás lassú tüze

Az elkövetkező hónapokban a város alvilága és az üzleti körök is megérezték, hogy valami megváltozott a Vettori-családban. Alessandro elkezdett visszavonulni a legpiszkosabb üzletekből. Csendben, de határozottan építette le az illegális szerencsejátékokat és a védelmi pénzek szedését. Átirányította a tőkéjét a legális ingatlanfejlesztésbe és a tengeri szállítmányozásba. A hűséges emberei, akiket eddig az erőszak tartott össze, először értetlenül álltak a döntései előtt. Néhányan – a régi vágású hadnagyai – gyengeségnek vették a változást.

– A don megpuhult – suttogták a raktárak mélyén és a füstös kártyaklubokban. – Egy nő, egy senkiházi hajléktalan csavarta el a fejét. Ideje lenne új vezetőt választani.

A zendülés magvai gyorsan szárba szökkentek. A lázadás élére Carlo, Alessandro egykori jobbkeze állt. Carlo könyörtelen volt, aki imádta a vért és a félelmet, és sosem bocsátotta meg, hogy Alessandro elkezdte megtisztítani a családi üzletet.

Eközben Emma a szépségszalonban dolgozott. Sokat tanult, nemcsak recepciós volt, hanem elkezdte elsajátítani a fodrászmesterséget is. Esténként egy kis bérelt lakásba tért haza. Az élete egyszerű volt, de a sajátja. Bár Alessandro nem zaklatta őt, Emma tudta, hogy a férfi a háttérből vigyáz rá. Időnként egy fekete autó parkolt az utcája végén, diszkréten ügyelve a biztonságára.

Egy esős novemberi estén Emma sokáig bent maradt a szalonban, hogy rendbe tegye a raktárt. A tulajdonos már hazament, ő volt az utolsó. Amikor kilépett az utcára, és épp a zárat fordította volna el, egy furgon fékezett le mellette csikorgó gumikkal. Három maszkos férfi ugrott ki, és mielőtt Emma sikoltozni kezdhetett volna, egy durva kéz befogta a száját, és berántották az autóba.

A túsz

A furgon egy elhagyatott ipartelepen állt meg. Emmát egy hideg, raktárjellegű épületbe hurcolták, és egy székhez kötözték. A maszkkal takart arcok között felismert egyet, akit még Alessandro házában látott. Carlo volt az. A férfi gúnyosan mosolygott, miközben rágyújtott egy cigarettára.

– Ne aggódj, kislány, nem akarunk mi téged bántani. Csak csalinak kellesz. – Mit akartok? – kérdezte Emma, próbálva elrejteni a rettegést a hangjában. – Alessandro gyenge lett. Elfelejtette, kik vagyunk. Elfelejtette, hogy ez az üzlet vérrel épült, és most legális, tiszta polgárt akar játszani. De te vagy a gyenge pontja. Megüzentük neki: ha egyedül eljön, és átadja nekem a család vezetését minden hivatalos papírral együtt, te élhetsz. Ha nem… nos, az a te peched.

Emma szíve a torkában dobogott. Tudta, hogy Alessandro hatalma az egyetlen, ami megvédi a férfit a börtöntől és a riválisaitól. Ha lemond róla, az egyenlő az öngyilkossággal. Carlo nem fogja életben hagyni, miután aláírta a papírokat.

– Nem fog eljönni – mondta Emma halkan, bár maga sem tudta, hogy ezt reméli-e, vagy ettől fél a legjobban. – Én nem vagyok a felesége. Nem tartozik nekem semmivel. Carlo felnevetett. – Meglátjuk.

Alig egy óra telt el, amikor a raktár fémkapuja kinyílt. Alessandro lépett be. Egyedül volt. Fegyvertelen. Az öltönye sötét volt, a tartása büszke, de amikor meglátta Emmát a székhez kötözve, egy apró izom megremegett az állkapcsán.

– Elengedted az embereidet, Carlo? – kérdezte Alessandro hangosan, mintha csak egy kávézóban beszélgetnének. – Hirtelen nagyon bátor lettél. – Én vagyok a jövő, Alessandro. Te pedig a múlt. A papírok itt vannak. Írd alá a vagyon és a kaszinók átruházását, és a lány elsétálhat. – Engedd el őt előbb. Aztán aláírom. – Azt hiszed, hülye vagyok? – Carlo előhúzott egy fegyvert, és Emma fejéhez szorította. – Írd alá! Most!

Alessandro nem habozott. Az asztalhoz lépett, elővett egy tollat a zakója belső zsebéből, és gyors, határozott mozdulatokkal aláírta a dokumentumokat. Carlo szeme felcsillant a kapzsiságtól. – Látod? Ilyen egyszerű. De tudod, Alessandro, az a helyzet, hogy nem hagyhatlak életben. Ha élve távozol, a többiek sosem fognak tisztelni engem.

Carlo felemelte a fegyvert, de mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt, valami olyasmi történt, amire nem számított. A raktár sötét sarkaiból, a tetőablakok felől fegyveresek ereszkedtek le köteleken, és lézeres célzók pásztázták végig Carlo és emberei mellkasát. A kinti csendet megszakította a rendőrségi szirénák visítása.

Alessandro nem a saját testőreit hozta. Ő, a maffiafőnök, aki egész életében gyűlölte és kerülte a törvényt, felhívta a rendőrséget. Az elmúlt hónapokban elkezdett titokban együttműködni a hatóságokkal, felajánlva nekik Carlo illegális hálózatának és fegyverraktárainak listáját cserébe az ő, és a hozzá hű, legális üzletekbe bevont emberei immunitásáért.

Carlo arca eltorzult a dühtől, de mielőtt megmozdulhatott volna, a különleges egység emberei lefegyverezték és a földre vitték.