– A férfiak térden állva dolgoznak, jeges víz veszi körül őket. Egy szikra is meggyújthatja a gázokat. Egy törött tartóoszlop eláshatja őket. A házban minden egyes csillárt az ő verejtékükön vettek.

Elisa a mélységbe meredt, és legyőzte a szédülést.

– Akkor megemeljük a fizetésüket, építünk egy ápolóállomást, és kicseréljük az összes nem biztonságos tartószerkezetet.

Santiago zavartnak tűnt.

– Azt vártam, hogy undort fog érezni.

–Sajnálom őt. De a bányászokat nem.

Azon az estén Santiago először érkezett pontosan vacsorára. A számlákról, a klinikáról és a bánya közelében lakó családokról beszélgettek. Amikor végeztek, kikísérte a lányt az ajtajáig.

– Nem kell ma este teljesítened a szerződés utolsó részét – mondta. – Nem akarom, hogy úgy fogadj, mint aki adósságot fizet.

Elisa megfigyelte durva kezeit és az inggallérja alól kikandikáló sebhelyeket.

– Belefáradtam, hogy csak eltűröm mások döntéseit. Ha ez az élet az enyém lesz, akkor része akarok lenni.

Santiago visszafogott ügyetlenséggel csókolta meg, mint egy túl erős férfi, aki fél attól, hogy összetöri, amit megérint. Elisa érezte, ahogy a szerződés minden hidegsége feloldódik közöttük.

A következő hónapokban olyasmit építettek, amire egyikük sem számított. A nő átszervezte a birtokot, és alapot hozott létre a bányászok özvegyei számára. A férfi elkezdett visszajárni vacsorázni. Vitatkoztak a költségekről, a bérekről és a biztonsági intézkedésekről, de mindig nevettek.

Amikor Elisa megtudta, hogy terhes, Santiagót térképeket nézegetve találta.

– Úgy tűnik, megkapja az örökösét.

Leejtette az iránytűt.

Biztonságban vagy?

—3 hónapos.

Santiago remegő kezét a hasára helyezte. A férfi, aki soha nem félt leereszkedni egy bányába, most úgy tűnt, levegőt sem kap.

– Ez már nem szerepel a szerződésben – mormolta. – Tudnod kell ezt.

-Én is.

De a boldogság rövid életű volt.

A számlák áttekintése során Elisa felfedezte, hogy új fát fizettek ki a keleti karzatra, annak ellenére, hogy több szekérhajtó is azt állította, hogy régi gerendákat szállítottak. A szállító Esteban rokona volt, az unokatestvér, aki Santiago utód nélküli halála esetén örökölné a márkiságot.

Elisa eltette a számlákat, és elküldte Benitót a közjegyzőért. Mielőtt figyelmeztethette volna a férjét, megszólaltak a vészharangok.

Hangos csattanás rázta meg a hacienda ablakait.

Elisa hét hónapos terhes volt. Ennek ellenére felvette Santiago vastag kabátját, beszállt a hintóba, és lement a bánya felé.

Az udvaron káosz uralkodott. A nők neveket kiabáltak, miközben több férfi jött ki köhögve, porosan.

„A keleti karzat beomlott!” – jelentette Benito. „Don Santiago hajnalban jött le.”

Egy pillanatra Elisa majdnem térdre rogyott. Aztán eszébe jutott az a férfi, aki hitt benne, amikor az egész főváros opportunistának nevezte.

– Alakítsd át a raktárat kórházzá. Hozd el az összes lepedőt, takarót és italosüveget a haciendából. Küldj lovast orvosokért, és hozd működésbe a csörlőt. Ha a gép meghibásodik, kézzel húzzuk meg a köteleket.

Négy órán át szervezte a munkásokat, feleségeket és szolgákat. Ruhája teljesen beborította a sár. Amikor a félelemtől elkezdődtek a fájások, mindkét kezét a hasára tette, és tovább parancsolt.

Ahogy leszállt az éj, a csörlő újra mozgásba lendült.

A ketrec deformáltan bukkant elő. Bent hat sebesült férfi feküdt. Az utolsó Santiago volt, aki a meghajlított ajtót tartotta, nehogy az összenyomja a többieket. Eltört a karja, véres volt a halántéka, és alig tudott lábra állni.

Térdre rogyott a sárban.

Elisa odafutott hozzá, és a kezébe fogta az arcát.

– Nem maradt a házban – mormolta Santiago.

– Egyensúlyozom a számláidat. Te vagy a legértékesebb kincsem, és nem hagyom, hogy leírjanak.

Santiago halkan felnevetett, mielőtt ráesett.

Az orvos hajnali 2 óráig dolgozott. Amikor végre előkerült, azt jelentette, hogy Santiago túléli, bár több hétre lesz szüksége a felépüléshez.

Elisa az ágy mellett maradt. Amikor felébredt, elmondta neki, hogy három férfi meghalt és huszonheten megsérültek. Megmutatta neki a gerendák számláit is.

A művezető röviddel ezután bevallotta. Esteban fizetett neki, hogy sérült fát szereljen fel a galériában, abban a reményben, hogy Santiago meghal, mielőtt a gyermek megszületik. A leveleket, a fizetési bizonylatokat és a tanúvallomásokat átadták a Királyi Bíróságnak. Esteban elvesztette az ingatlanokhoz fűződő összes jogát, és börtönbe küldték.

Santiago becsukta a szemét, elöntötte a fájdalom.

–Amikor a tető beomlott, nem a diplomára vagy a pénzre gondoltam. Arra gondoltam, ahogy a tűz mellett ülsz, és kijavítod a hibáimat. Attól féltem, hogy soha többé nem látlak.

Elisa sírni kezdett.

– Nem érdekel a lakbér, a hagyaték vagy az őrgrófság. Csak rád van szükségem.

Santiago megfogta a bekötözött ujjakkal a kezét.

– Biztonságot ajánlottam neki, mert nem tudtam, hogyan kell szeretetet adni.

– Most már elkezdheted.

– Szeretlek, Elisa. Azóta szeretlek, mióta felbukkantál a poros bányában, és úgy döntöttél, hogy megmentesz olyan embereket, akiknek még a nevét sem tudtad.

A homlokát a kezébe támasztotta.

– Módosították a megállapodásunk feltételeit.

– Mik az új feltételek?

„Soha többé nem mész le egyedül egyetlen galériába sem. Visszajössz vacsorára. És elég sokáig fogsz élni, hogy találkozhass a fiunkkal.”

– Könyörtelen tárgyaló.

– Elfogadja?

—Elfogadom.