Gabriel elkezdte látogatni a pékséget.

Először kenyeret vett a munkásainak. Később kevésbé meggyőző indokokat talált.

Egyik reggel több mérföldet utazott, hogy két fahéjas csigát szerezzen.

– Nincs szakácsotok a tanyán?

-Igen.

– Nem tud sütni?

-Nagyon jó.

– Akkor túl sokat költesz a lovad etetésére.

Gábriel a tekercsekre nézett.

—A lovak nem esznek fahéjat.

Elisának el kellett fordulnia, hogy elrejtse a nevetését.

Ahogy teltek a napok, apróságokat fedeztek fel. Kalandregényeket olvasott, és elrejtette őket a könyvelési könyvek alatt. A nő énekelt, miközben tésztát dagasztott, de elhallgatott, ha valaki bejött.

Gabriel megjavított egy spalettát. Elisa kenyérrel fizetett neki.

– Ez kevesebbet ér, mint a munkám.

– Akkor rossz üzletet kötött.

Vásárlás után még pár percig maradt. Elisa nekilátott egy második kanna kávé elkészítésének.

Amíg meg nem érkezett a vasúti szerződés.

Egy csapatnak hetekig kenyérre és élelemre volt szüksége. Lehetőség nyílt felújítani a sütőt és felvenni egy segítőt.

A vezető átvizsgálta a létesítményeket, kipróbálta a termékeket, és letétet hagyott.

Mielőtt elment, ezt nyilatkozta:

– Don Gabrielnek igaza volt. Az étel itt jobb, mint bármelyik útszéli fogadóban.

Azon az estén Elisa a pulton lévő szerződéssel várta.

– Megkaptad ezt?

– Én javasoltam, hogy jöjjenek.

– Azért van ez, mert jó a kenyerem, vagy azért, mert Mercedes unokahúga vagyok?

Gábriel abbahagyta a mosolygást.

– Finom a kenyered.

– Nem akarom, hogy minden sikerem egy olyan adósságból fakadjon, amit nem én halmoztam fel.

Lesütötte a tekintetét.

Elisa azonnali tagadásra számított. A csend jobban fájt neki.

– Te is itt vagy miatta?

Gábriel mély levegőt vett.

– Az első alkalommal igen. Utána…

-Után?

– Még nem tudom, hogyan magyarázzam el.

Elisa szégyellte azokat a délutánokat, amelyeket a lépteire várva töltött.

– Akkor derítsd ki, mielőtt megpróbálsz elhitetni velem valamit, amit nem tudsz alátámasztani.

Gábriel felvette a kalapját.

-Igazad van.

Vita nélkül távozott.

Öt nap telt el.

Elisa felbérelt egy Inés nevű lányt, és addig dolgozott, amíg a karjai remegni nem kezdtek. Valahányszor paták dobogását hallotta az utcán, felnézett.

Aztán magára lett volna mérges.

Hajnaltól esett az eső az első szállítás előestéjén.

Ahogy leszállt az éj, egy régi repedés megnyílt a kemencében. Egy tégla esett a parázsra, és a belső mennyezet egy része beszakadt.

Elisa időben eltávolította a tálcákat, de a kenyér felét elvesztette.

Hajnalig 80 darabot kellett leszállítania.

Csak 31-en voltak az asztalon.

Inés odaszaladt a kőműveshez. Ázottan tért vissza: a férfi egy földcsuszamlással foglalkozott a falun kívül.

– Értesíthetnénk Don Gabrielt.

-Nem.

A válasz túl gyorsan jött.

Elisa a megégett kenyerekre nézett. Ha nem sikerül kézbesítenie a kenyeret, vissza kell fizetnie a lisztre és az evőeszközökre már elköltött előleget.

Abban a pillanatban kopogtak az ajtón.

Gábriel volt az.

Miközben visszatért a tanyára, látta, hogy füst száll ki a tető egyik nyílásán.

A sütőre nézett, majd Elisa megfeketedett kezére.

Nem adott parancsokat. Nem fogadott el pénzt.

– Mondd el, mire van szükséged.

Ez a kérdés lefegyverezte.

Elisa nyelt egyet.

– Még egy sütő.

– A ranchon a szakács alkonyatkor fejezi be a munkát. Megkérdezhetem tőle, hogy használhatjuk-e az övét.

Elisa a tésztán várakozó tésztára nézett.

– Szükségem lenne egy kocsira, hogy mindent elcipeljek.

– Van egy kint.

– Majd én fizetem a tűzifát. És holnap kenyeret sütök a munkásaidnak.

-RENDBEN.

Gabriel csak akkor kezdte el cipelni a tálcákat, amikor a nő megkérte rá.

Egész éjjel dolgoztak.

A szakácsnő, Doña Petra, begyújtotta a sütőt, míg Elisa a tésztát rendezgette. Inés a tésztát dagasztotta, Gabriel pedig tűzifát cipelt.

Éjfélkor megérkezett a vasúti művezető a ranchra. Elhaladt a pékség mellett, és zárva találta az ajtót.

„Figyelmeztettek, hogy kockázatos lenne egyedül felvenni egy nőt” – mondta, amikor meglátta őket.

Elisa érezte, hogy elpirul az arca.

Gabriel elejtette a kezében tartott rönköt, de a lány előbb megszólalt.

—Elromlott a sütőm. A rendelésed a megbeszélt időpontban elkészül.

– Ha bármilyen darab hiányzik, levonom…

– Majd megszámolhatod őket, ha megkapod.

A férfi Gabrielre nézett, várva, hogy közbelépjen.

Gabriel Elisára mutatott.

– A szerződés vele van.

Hajnal előtt 80 vekni kenyeret szállítottak.

A vezető kétszer számolta meg őket.

Aztán kifizette a fennmaradó összeget.

Elisa addig bámulta az érméket, amíg Inés meg nem ölelte.

Teljesítette a kötelességét.

Mire Gabriel visszavitte a faluba, az ég kezdett kitisztulni.

– Köszönöm – mondta a lány.

– Három még meleg kenyérrel köszönted meg.

Elisa kimerülten elmosolyodott.

– Megpróbálhattál volna mindent megoldani helyettem.

– Nem tudtam, hogyan kell elkészíteni a tésztádat.

Liszttel teli kezére nézett.

Most először tűnt úgy, mintha a segítség lánc lenne számára.

Napokkal később talált egy cetlit a szakácskönyvben.

Felismerte Mercedes kézírását.

„Elisa: senki sem érdemli meg a szeretetedet azért, mert jó volt hozzám. De vigyázz, ne utasítsd vissza az igazi vonzalmadat csak azért, mert túl sok kötelezettséget ismertél.”

Elfogadhatsz egy segítő kezet anélkül, hogy cserébe feladnád az életed.

Adj magadnak időt.

Elisa sírt, miközben a megjavított sütő mellett ült.

Nem csak a nagynénjét sírta. Tomást is sírta, a magány éveit, és azt a részét, amely még mindig vágyott a szeretetre.