Máté közbelépett.

– Ennyi. Takarodj a birtokomról!

Tomás elment, de szavai megbénították a házat. Elena megpróbált úgy tenni, mintha nem félne. Mateo nem hagyta.

– Nem kell bátornak lenned velem.

A lány leült vele szemben.

-Félek, hogy ezt elveszítem.

– Az ügy?

Elena tagadta.

–A konyha. Az asztal. Te. Itt már nem éreztem úgy, hogy minden nap ki kell érdemelnem a jogot, hogy maradhassak.

Máté kinyújtotta a kezét.

– Akkor figyelj valamire, ami nem az ítéleten múlik: Nem fogom visszaküldeni semmilyen terminálba.

A meghallgatáson jelen voltak a farmerek, Jonás Mercado, banki képviselők, Tomás Luján és két ügyvéd. Elena négy számozott mappát hozott magával. Amikor rá került a tanúvallomás sora, elmagyarázta az árak fokozatos csökkenését, az ismételt záradékokat, az adósságfelvásárlásokat, valamint a megszerzett ingatlanok és a forrás közötti kapcsolatot.

Luján ügyvédje megpróbálta szétszedni.

– Nem igaz, hogy munka nélkül érkezett, és hogy Valdés úr adott önnek házat, élelmet és pénzt?

– Adott nekem egy szobát és egy állást.

– És nem igaz, hogy romantikus kapcsolatot ápolt vele?

– Ez nem változtat a számlakivonatokon.

– Az értelmezésed változhat.

Elena kinyitotta a 2. mappát.

– Íme a Mercado által hat farmnak három év alatt fizetett árak. Íme a többi vevő által jelentett regionális árak. Íme nyolc átruházás Sierra Nortéból Mercadóba. És itt van négy vételi ajánlat, amelyeket hetekkel a különösen meredek árcsökkentések után küldtek. Ha a magánéletem megváltoztathatja ezeket a dátumokat, szeretném tudni, hogyan.

Mormogás hallatszott. A bíró csendet kért.

Aztán Jonas Mercado kijelentette.

Elismerte, hogy Luján azért fizetett neki, hogy bizonyos termelőket a piaci ár alatt tartson. A cél az volt, hogy elszívja a pénzforgalmukat, hitelfelvételre kényszerítse őket, majd megkönnyítse ezen adósságok felvásárlását a Lujánhoz köthető cégek számára. Amint a gazdálkodókra kellő nyomás nehezedett, érkeztek az ajánlatok.

– Miért volt a La Esperanza „kulcs”? – kérdezte Arturo.

Mercado nagyot nyelt.

– Mert ő ellenőrzi a patak forrását. Don Tomás a koncessziókat és a hozzáférési pontokat akarta koncentrálni. Ezzel a tanyával felülről tárgyalhatott mindenki mással.

Tamás abbahagyta a mosolygást.

A végső bizonyíték egy, a saját irodájából küldött e-mail volt: „Nem kell Valdésnek csődbe mennie. Azt akarom, hogy elhiggye, az eladás az egyetlen értelmes döntése.”

Mateo lehunyta a szemét, miközben hallgatta. Évekig hibáztatta magát, amiért nem vezette jobban a ranchot, amiért Clara halála után elvesztette az erejét, amiért nem haladt előre. Elena megértette az arcáról, hogy ez a csaló nemcsak a pénzét vette el; a bánatát használta fel arra, hogy meggyőzze őt arról, hogy képtelen rá.

A bíró elrendelte a váltó végleges felfüggesztését, miközben ítéletet hozott, és az ügy iratainak másolatait megküldte az ügyészségnek a lehetséges büntetőjogi felelősség kivizsgálása érdekében. Emellett megtiltotta a forráshoz kapcsolódó jogokkal kapcsolatos minden tranzakciót, amíg a per rendezésre nem kerül.

A végső döntés 23 nappal később született meg.

A Mercadóval kötött szerződéseket bizonyított csalás miatt érvénytelenítették. A rendszer eszközeként felhasznált adósságvásárlásokat szintén semmisnek nyilvánították. A lujáni vállalatoknak meg kellett válniuk a vizsgált tranzakciók során megszerzett földterületektől, a büntetőügy pedig külön folytatódott.

Az Elena elleni viszontkeresetet elutasították.

Arturo megérkezett a ranchra a rányomtatott mondattal.

– Mindent megnyertek itt, amit mi megnyerhettünk.

Elena kétszer is elolvasta azt a bekezdést, ahol a bíró kijelentette, hogy nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen szakmát megszemélyesített volna, vagy manipulálta volna a vallomásokat.

Máté nem kérdezett a pénzről.

– Tisztázták a nevét?

-Igen.

Átment a pajtán, és megcsókolta.

Nem egy hirtelen jött hálálkodó csók volt. Hetekig tartó hallgatás, közös kávézás, elfojtott félelem és kimondatlan szavak betetőzése. Amikor elváltak, Elena sírt, és meg sem próbálta leplezni a sírását.

– Hamarabb kellett volna megtennem – mondta Mateo.

– Sokkal korábban.

Évek óta először nevetett egész testével.

Másnap reggel megérkeztek Rubén, Francisca, Patricia és más farmerek teherautói. Tamalét, húst, kávét és egy régi hangszórót hoztak. A ház, amely Clara halála óta csendben volt, hangokkal telt meg.

Mateo megtalálta Elenát, aki a konyhaajtóból figyelte.

– Clara imádta volna ezt – mondta.

Elena figyelmesen nézett rá.

– Nem akarom átvenni a helyüket.

–Nem szükséges. Clara a feleségem volt, és szerettem. Te te vagy. Pontosan ezt akarom.

Később, amikor a zene elhalkult, és a többiek vitatkozni kezdtek az udvaron, Mateo Elenával szemben állt.

– A terminálon felajánlottam neki egy szobát, mert gondoltam, szüksége van egy helyre, ahol alhat. Aztán azt hittem, azért marad, mert a ranchnak szüksége van a számláira. Kétszer is tévedtem.

Elena érezte, hogy remeg a keze.

– Hol hibázott?

„Ennek a háznak nincs rád szüksége, mert hasznos vagy. Azt akarom, hogy itt legyél, még akkor is, ha holnap egyetlen főkönyvet sem nyitok ki. Amikor nem vagy itt, valami hiányzik. Amikor itt vagy, teljesnek érződik minden.”

Elővett egy kis dobozt a zsebéből.

–Feleségül akarlak venni, Elena. Nem azért, hogy fizetnék neked. Nem azért, mert megmentetted a ranchomat. Mert téged választottalak.

Emlékezett minden házra, ahol főzött, takarított, összeadta a kiadásait, és igyekezett nem túl sok helyet foglalni. Emlékezett az udvarias búcsúzkodásokra. Emlékezett a buszpályaudvar padjára és a bizonyosságra, hogy senki sem jön érte.