– Nem. Olvass figyelmesen. Ne ismételgesd, hogy képtelen vagy rá.

Valéria elmosolyodott.

Régóta nem ismerte el senki az erőfeszítéseit anélkül, hogy emlékeztette volna arra, mennyi pénzt keresett.

Sebastian messziről kezdte figyelni őket.

Valahányszor láttam Valeriát mosolyogni Mateo mellett, nehezen uralkodó dühöt éreztem.

A munkahelyén a viselkedése egyre rosszabb lett. Rákiabált az alkalmazottakra, információkat követelt Mateo mozgásáról, és azzal vádolta kollégáit, hogy összeesküvést szőttek ellene.

Egyik reggel Leticia Vargas, a HR igazgató, behívta az irodájába.

– Sebastian, több hivatalos panaszunk is érkezett a személyzettel való bánásmódoddal kapcsolatban.

– Most már mindenki ellenem van?

– Ön is megpróbált magánjellegű információkat szerezni Mateo időbeosztásáról munkahelyi indoklás nélkül.

– Az a férfi megpróbálja elrabolni a feleségemet!

Valeria már nem a feleséged. És a személyes problémáid nem jogosítanak fel senki zaklatására.

Sebastian kiviharzott.

Azon az éjszakán látta Valeriát és Mateót együtt sétálni a parkoló felé.

Nevetett valamin, amit a férfi az előbb mondott.

Mielőtt elbúcsúzott volna, Mateo gyengéden megfogta a kezét.

Valeria nem vonta vissza.

Sebastian úgy érezte, kezdi elveszíteni az önuralmát.

El sem tudta képzelni, hogy egy másik férfi boldoggá teheti azt a nőt, akit megvetett.

Két nappal később találkozott Románnal, egy régi ismerősével, aki gyakran látogatta a problémás embereket.

– Szükségem van valakire, aki megijeszt egy fickót – mondta Sebastian.

Roman összevonta a szemöldökét.

– Miféle ijedtség?

– Szeretném, ha megértenéd, hogy távol kell maradnod Valeriától.

– És mi van, ha nem érti?

Sebastian egy pénzzel teli borítékot hagyott az asztalon.

– Akkor az üzenetnek meggyőzőbbnek kell lennie.

Roman komolyan nézett rá.

– Veszélyes dologba keveredsz.

– Csak meg akarom ijeszteni. Ennyi az egész.

De amikor Sebastian elhagyta a kávézót, már elindított valamit, amit utána nem tudott volna irányítani.

Egy héttel később Mateo későn távozott az irodából.

A parkoló szinte üres volt.

Ahogy közeledett az autójához, két férfi bukkant elő egy oszlop mögül.

– Mateo Ríos vagy?

– Igen. Mire van szükséged?

Egyikük erőszakosan a járműnek lökte.

A másik elkezdte ütni őt.

„Maradj távol Valeriától!” – kiáltotta az egyikük. „Legközelebb rosszabb lesz!”

Mateo megpróbált védekezni, de a két férfi végül leütötte.

Amikor elmentek, a kocsija mellett feküdt, fájdalmai voltak, és alig tudott felkelni.

Sikerült felhívnia a mentőket.

Azon az estén Valeria hívást kapott a nagybátyjától.

– Mateo kórházban van.

-Mi történt?

Megtámadták. Az orvosok vizsgálják.

Valeria dobogó szívvel érkezett.

Amikor belépett a szobába, Mateót látta zúzódásokkal borított arccal és bekötéssel a karján.

Sírva közeledett.

-Ez miattam történt.

Máté lassan tagadta.

– Nem, Valeria. Azért történt, mert valaki erőszakot akart alkalmazni.

– Biztos vagyok benne, hogy Sebastian volt az.

–Akkor be kell bizonyítani. Nem leszünk ugyanolyanok, mint ő.

Arturo azonnal meg akarta találni a felelősöket, de ügyvédei ragaszkodtak hozzá, hogy benyújtsák a feljelentést, és hagyják, hogy a hatóságok nyomozzanak.

A parkoló kamerái, a tanúvallomások és egyéb nyomok kezdtek információkat szolgáltatni.

Eközben a Grupo Alturánál Sebastián helyzete tarthatatlanná vált.

A belső vizsgálatok dokumentálták a bizalmas információk megszerzésére irányuló jogosulatlan kísérleteit és a munkavállalókkal szembeni ismételt kötelességszegését.

Amikor megpróbált nyomást gyakorolni egy alkalmazottra a panasz visszavonására, ezt a viselkedést is rögzítették.

A megfelelő eljárás lefolytatása és jogi tanácsadóikkal való konzultáció után a vállalat úgy döntött, hogy elbocsátja őt.

Sebastian egy dobozzal a holmijával a kezében hagyta el az irodáját.

A férfi, aki régen azzal hencegett, hogy mindene megvan, most veszítette el az állását.

És még mindig nem tudtam, hogy Mateo egyik támadóját már azonosították.

Napokkal később visszatért Valeria lakásába.

Ezúttal virág nélkül érkezett.

Fáradt arca és gyűrött ruhája volt.

– Kirúgtak – mondta az ajtóból.

-Tudom.

– A nagybátyád elérte, amit akart.

– A nagybátyám nem panaszkodott ellened, Sebastian.

– Mindent elvettek tőlem!

Valéria rámeredt.

– Senki sem kényszerített arra, hogy megalázd az alkalmazottaidat.

Végigfuttatta a kezét az arcán.

– Elvesztettem az állásomat, a házasságomat, a hírnevem. Szükségem van a segítségedre.

– Mit akarsz, mit tegyek?

–Beszélj a nagybátyáddal. És mondd meg Mateónak, hogy vonja vissza a panaszát.

Valeriát hideg futotta végig.

– Miért kellene beavatkoznom ebbe a panaszba?

Sebastian habozott.

– Mert valami hülyeséggel kezdődött az egész. Csak meg akartam ijeszteni.

Valeria arckifejezése teljesen megváltozott.

– Maga küldte azokat az embereket?

Sebastian túl későn értette meg, mit vallott be.

„Nem akartam, hogy végül megverjék!”

– De azért fizettél nekik, hogy megfenyegessék.

–Kétségbeesett voltam! Az a férfi pont akkor jelent meg, amikor elváltunk!

Valeriát szomorúság és undor keveréke kerítette hatalmába.

– Mateo nem tette tönkre a házasságunkat. Te tetted tönkre, jóval azelőtt, hogy a közelembe került volna.

„Ha meséltél volna a nagybátyádról, semmi sem történt volna!”

Egy férfihang válaszolt Sebastian mögött:

– Szóval, végre elmondtad az igazat.

Arturo a folyosón volt.

Meglátogatta az unokahúgát, és meghallotta a beszélgetés utolsó részét.

– Nem bánod, hogy megaláztad – folytatta. – Bánod, hogy nem tudtad, mennyi pénzt örökölhet.

Sebastian hátrébb lépett.

– Nem érted, min mentünk keresztül.

– Teljesen megértem, hogy az unokahúgom éveken át kért tőled tiszteletet, és te nem adtál meg neki.

– Támogattam őt.