Az ellenőrzés megerősítette a csalást. Sebastián Alma aláírását hamisította a lány személyes dokumentumaival. Emellett engedélyezte a szerződést anélkül, hogy felfedte volna a Ximenával való kapcsolatát. Don Joaquín eltávolította őt az alelnöki posztról, és átadta az ügyet a bizottságnak. Nem tett kivételt, mert az a fiát is érintette.

Ximenát végkielégítés nélkül bocsátották el. Duarte Eventos elvesztette a szerződést, amely a bevételük közel felét tette ki. Szülei felfedezték, hogy Ximena több ajánlatot is felfújt a személyes jutalékok eltitkolása érdekében, és eltávolították a cégtől.

A szerelmesek viszonya hat héttel később véget ért. A mások pénzéből fizetett lakás, a fontos pozíciók és az érinthetetlenség izgalma nélkül rájöttek, hogy nagyon kevés közös vonásuk van.

Alma nem ünnepelte a bukását. Túl elfoglalt volt azzal, hogy visszaszerezze a saját életét.

Daniel segítségével befagyasztotta a közös számlákat, és követelte a 358 700 peso visszafizetését. Ezután válókeresetet és hamisítás miatt feljelentést tett. Sebastián elfogadott egy egyezséget, amely magában foglalta a pénz visszafizetését és kártérítést. A hosszabb tárgyalás elkerülése érdekében írásban beismerte tettét, és lemondott minden jogáról Robles Banquetes felé.

Egyik délután egy újabb csokor tulipánnal ért haza.

„Az anyám rosszul bánt veled, és Ximena manipulált engem” – mondta. „Össze voltam zavarodva.”

Alma a parton álló elszáradt virágokra nézett.

–Vicces. Amikor még hatalmad volt, minden a te döntésed volt. Most, hogy következményei vannak, minden más nő hibája.

– Még mindig szeretlek.

– Nem. Hiányzik az a nő, aki dolgozott, fizette a számláit és hallgatott. Már nem lakik itt.

Hangtalanul csukta be az ajtót.

Három hónappal később Beatriz megpróbált odamenni hozzá Don Joaquín születésnapi ünnepségén. Ugyanazon nagynénik és unokatestvérek előtt tette, akikkel együtt nevettek vele szenteste.

– Alma, szeretném elmagyarázni, mi történt vacsoránál.

-Nem.

– Csak azt akarom, hogy hallgass meg…

– Hét évig hallgattam őt. A válasz még mindig nem.

A szoba ugyanolyan csendes volt, mint az ebédlő aznap este. Csakhogy most Beatriz érezte magát a nyugtalanság kedvéért.

Don Joaquín szigorúan szakmai kapcsolatot tartott fenn Almával. Ideiglenesen visszaállította Robles Banquetes szerződését, amíg egy átlátható pályázati eljárást lefolytattak, amit a nő ismét elnyert a minőség, az ár és a tapasztalat alapján. Ezután bemutatta Almát három üzletembernek, akiknek országos konferenciákra volt szükségük catering szolgáltatásokra.

„Nem ajándékok” – tisztázta. „Azért ajánlom önöket, mert teljesítik a feladataikat.”

– Ez az egyetlen fajta segítség, amit elfogadnék.

Egy évvel a válása után Alma megnyitotta saját termelési központját a Colonia Americana negyedben. A hely egy elhagyatott raktár volt, amelyet aztán átalakított egy világos konyhává ipari sütőkkel, egy kis kóstolóteremmel és egy hosszú, 14 fős faasztallal.

A Robles Banquetes alkalmazottainak száma 9-ről 24-re nőtt. Alma képzési programot hozott létre egyedülálló anyák és piaci szakácsok számára, akik hivatalossá akarták tenni vállalkozásukat. A fő falra a nagymamája hímzett kötényét akasztotta, azét a nőét, aki megtanította neki, hogy valakit etetni nem a kiszolgálásról szól, hanem egy történet fenntartásáról.

A megnyitó estéjén Lucía érkezett meg elsőként. Aztán jöttek az alkalmazottak, beszállítók és a vásárlók, akik mellette maradtak. Daniel lépett be utolsóként, egy üveg borral és egy cserép rozmaringgal a kezében.

„A benzinkútnál lévő virágok rossz ötletnek tűntek nekem” – viccelődött.

Alma nevetett. Az előző évben Daniel soha nem gyakorolt ​​rá nyomást. Elkísérte a meghallgatásokra, de azt is tudta, mikor kell visszavonulnia, ha csendre van szüksége. Vele nem kellett csökkentenie a munkaterhelését azért, hogy megvédje bárki büszkeségét.

„Maradsz vacsorára?” – kérdezte.

– Csak akkor, ha van nekem egy szék.

–Mindig lesz itt egy. De segítened kell majd elmosogatni.

-Üzlet.

Nem ígértek egymásnak tökéletes életet. Kávézással, beszélgetésekkel és zárás utáni sétákkal kezdték. Hónapokkal később, amikor Daniel megkérte, hogy tegye hivatalossá a kapcsolatukat, Alma igent mondott, mert nem szorult megmentésre, és Daniel soha nem próbálta megmenteni.

Az új lakásában tartott első karácsonyi vacsorán Alma ugyanazt a pulykát ancho chilivel, ugyanazokat a romeritosokat és buñuelosokat készítette, amelyeket az a család korábban megevett, miközben megvetették őt.

De ezúttal nem egyedül főzött. A csapata is vele dolgozott, és utána mindannyian együtt ültek le főzni.

Alma az utolsó tálalóedényt vitte az asztalhoz. Egy pillanatra eszébe jutott az üres tányér, a nevetés, és a mögötte becsukódó konyhaajtó. Az emlék még mindig fájt, de már nem tudta eldönteni, hogy ki is ő valójában.

Lucia felemelte a poharát.

– Az asszonynak, aki saját maga építette az asztalát.

Mindenki koccintott.

Alma leült az asztalfőre. Senki sem foglalta le neki szánalomból vagy házasság miatt. Azért tartozott hozzá, mert ő teremtette ezt a helyet a nevével, a receptjeivel és a bátorságával.

Daniel mellé ült, nem elé.

Alma a 14 foglalt székre nézett, és elmosolyodott.

Évekig azt hitte, kétszer annyit kell dolgoznia ahhoz, hogy helyet érdemeljen másokkal az asztalnál. Végül megértette, hogy a legnagyobb győzelme nem a pénz visszaszerzése, Ximena legyőzése vagy Sebastián leleplezése volt.

Arról volt szó, hogy már nem kértek engedélyt.

És attól a karácsonytól kezdve Alma Robles asztalánál senki sem evett úgy, hogy kisebbrendűnek érezte magát másokkal szemben.