Ez túl sokat magyarázott. Mateo birtokolta az üzletet, de a telek és néhány szekér még mindig az apja nevére volt jelzáloggal terhelve.

„A Minas del Venadóra vonatkozó szerződés az enyém” – mondta Mateo. „Akárcsak a veszteségek, ha bármi rosszul sül el.”

– És amikor veszítesz, könyörögni fogsz, hogy mentsek meg.

Severiano Lupitára nézett.

– Ne csináljátok ezt a helyet özvegyek menedékévé.

Lupita megszorította a kendőbe csomagolt tortillát. Jacinta érezte, hogy düh gyűlik a mellkasában, de kényszerítette magát, hogy lassan beszéljen.

–A lányomnak nincs szüksége szánalomra. Arra van szüksége, hogy fizetést kapjak a munkámért.

– És ki engedte meg neked, hogy így beszélj velem?

– Senki. Ez benne a szépsége.

Máté közbelépett.

-Csak úgy van.

Severiano a fiára szegezte a tekintetét.

– A bátyád, Esteban, tudta volna, hogyan kell ezt kezelni.

A kifejezés jobban fájt, mint egy ütés. Jacinta látta, hogy Mateo megkeményíti a testtartását.

—Esteban 6 évvel ezelőtt halt meg.

– És azóta hat évet töltöttél azzal, hogy bebizonyítsd, rossz fiút választottam.

Severiano elment, jéghidegülve hagyva az udvart.

Azon az éjszakán Jacinta megértette, miért dolgozik Mateo úgy, mintha fogyna az ideje. A Minas del Venadói szerződés lehetőséget adott neki, hogy kifizesse adósságait és visszavásárolja a földet apjától. Ha kudarcot vall, elveszít három szekeret, és talán az egész üzletet is.

Másnap Jacinta hajnal előtt leszerelte a három kereket. Lupita a cövekeket dobozokba rendezte: a jókat jobbra, a sérülteket balra.

– Ennek új vödörre van szüksége – mondta Jacinta.

Mateo ránézett a naptárra.

– 3 nap múlva indulunk.

– Akkor hagyd abba az ismételgetést, mintha a dátum rögzítené a fát.

Chuy hangosan felnevetett.

Mateo dühösen meredt rá.

–Munka, Chuy.

Jacinta újra elosztotta a rakományt, áttette a lámpaolajat egy könnyebb kocsira, és elrendelte, hogy a súlyokat mindkét oldalra krétával írják fel. Két nap múlva a gyár megszokásból abbahagyta a működést, és módszeresen kezdett el dolgozni.

Máté kérdezgetni kezdte tőle:

— Mit látsz?

Nem próbálta meg kijavítani vagy felülvizsgálni a munkáját. Csak azt kérdezte:

— Mit látsz?

És Jacinta kezdett ebben bízni.

Éjszaka, miközben Lupita aludt, Mateo néhány lépésnyire tőle ült.

– Doña Mercedes azt mondja, hogy Lupita ma mindent evett.

– Doña Mercedes úgy jelenti be a dolgokat, mintha védőszent ünnepségei lennének.

Mateo elmosolyodott.

– Mi történt a műhelyével?

Jácinta hallgatott.

– Amikor a férjem meghalt, a kliensek három hétig folyamatosan jöttek. Aztán abbahagyták. Ugyanazok a kezek, akik életében szolgáltak, hirtelen már nem voltak elegendőek, mert egy özvegyhez tartoztak.

Mateo a kék foltokra nézett az ujjain.

– Azok a kezek épp most mentették meg a flottám felét.

– Ez szinte bóknak hangzik.

– Ne szokj hozzá.

Másnap a városba mentek csavarokért és vasszalagokért. A vaskereskedő, Don Ponciano, nem volt hajlandó elismerni őket.

-Készpénz.

Mateo alig sápadt el.

–6 éven keresztül 30 napot adott nekem.

– A dolgok megváltoztak, mióta Don Severiano elkezdte mondogatni, hogy az üzlete nem fog karácsonyig kitartani.

Jacinta Mateo mögött jött ki.

– Mennyire rossz a helyzet?

– Ha a szerződés meghiúsul, eladok 3 szekeret.

– Az az ember, aki arról beszélt, hogy Isten segít nekem, majdnem csődbe ment.

– Istennek van humorérzéke.

Mielőtt visszatértek volna, egy Chuy nevű mezőgazdasági munkás várta őket a szőnyegével.

– Don Severiano teherfuvarozó cégét választom. Fix fizetést ajánlott télig.

Mateo hosszan nézte, majd kezet rázott vele.

–Van családod. Tedd, amit tenned kell.

Ez jobban fájt, mert nem voltak sikolyok.

Alkonyatkor egy másik sofőr távozott.

4 szekér maradt, 3 férfi, Mateo, Jacinta és Lupita.

– Hajnal előtt indulunk – mondta Mateo.

– Ilyen kevés emberrel?

– Ha nem megyünk ki, elveszítjük a szerződést.

Mielőtt Jacinta válaszolhatott volna, Doña Mercedes berohant a nagy házból.

– Mateo… apád összehívta a város összes szekérhajtóját.

-Szóval így?

A nő nyelt egyet.

– Duplán fizet, hogy senki ne akarjon veled dolgozni.

Mateo lehunyta a szemét.

Jacinta a 4 készenlétben álló szekérre nézett, a kékkel jelölt kerekekre, és a lányára, aki Relámpago nyakába kapaszkodott.

Akkor értette meg, hogy Severiano nem akar leckét adni a fiának.

Látni akartam, ahogy elbukik.

És hajlandó volt egy egész közösséget gyógyszer nélkül hagyni ennek elérése érdekében.

Hajnal előtt indultak el Santa Lucíából. Mateo az egyes számú szekeret vitte. A következőket két sofőr vezette. Jacinta a szerelőkocsival hátul haladt, Lupita pedig mellette lovagolt, egy takaróba csavarva. Relámpago hátul ült megkötözve, nyugodtan, mintha nem is sejtené, hogy napokkal korábban majdnem eladták két dollárért.

Az első néhány kilométer könnyű volt. Aztán az út összeszűkült a vörös dombok és a laza kövek között. A 3-as szekér kezdett túlságosan jobbra dőlni.

3. RÉSZ
Jacinta meghúzta a gyeplőt.

-Magas!

Mateo visszasétált.

-Mi történik?

– Ezen az oldalon még több minden van.

– Tegnap kiegyenlítettük.

– Sík terepen. Itt a lejtő mindent megváltoztat.

– Már késésben vagyunk.

– Ha így folytatjuk, szekér nélkül érkezünk meg.

Mateo a hegyvonulat felé nézett, majd a kormányra.

—Letöltés.

Szerszámosládákat, lisztet és egy láda olajat pakoltak. Lupita kis cövekeket cipelt oda-vissza olyan komolysággal, hogy az egyik sofőr mosolyt csalt az arcára.