A szemközt ülő Rocco abbahagyta a mosolygást.

Alba túl későn jött rá, hogy egy közös pillanatból viccet csinált, és csak ő viselte a gúnyolódás terhét.

Megpróbált közelebb lépni, de Teresa finoman megkocogtatta a poharát, hogy csendet kérjen.

– A holnapi esküvő előtt – jelentette be –, a családunknak még egy örömöt kell megosztania.

Bianca, gyere Roccóval!

Ideje, hogy mindenki tudjon az elkötelezettségedről.

Az egész terem feléjük fordult.

Rocco nem mozdult.

Bianca elsápadt.

Adela pedig, meggyőződve arról, hogy segít, úgy tolta Albát Martín felé, mintha aznap éjjel az ő sorsa is eldőlhetne.

3. RÉSZ
Néhány másodpercig csak egy tányérnak csapódó kanál hangját lehetett hallani.

Rocco felállt.

Nem emelte fel a hangját.

– Anya, nincs semmi elkötelezettség.

Teresa mosolyogva hallgatta a vendégeket.

– Fiam, most nem alkalmas az idő a személyes részletek megvitatására.

– Pontosan azért, mert magánjellegűek, nem kellett volna bejelentened őket.

Bianca is felkelt.

Hónapok óta rejtegette Danielt, a szeretett férfit, és ez a pohárköszöntő megmutatta neki, hogy a hallgatás már nem elég.

– Szerelmes vagyok valaki másba – jelentette ki.

És nem azért szándékozom megházasodni, hogy bárki érdekeit szolgáljam.

– Mindent a te érdekedben tettünk.

„A jólétünkről nem döntünk nélkülünk” – válaszolta.

Adela eközben a könyökénél fogva fogta Albát.

– Legalább kihasználhatnád a lehetőséget Martinnal.

Nem mindenkinek adatik meg ennyi lehetőség.

Alba nem mosolygott.

Martin rájött, hogy őt is kihasználják.

– Morales asszony, azért jöttem, hogy gratuláljak az ifjú házasoknak – vágott közbe udvariasan.

Nem kértem meg a lányod kezét.

És ő nem egy olyan lehetőség, amit bárkinek is kihasználnia kellene.

– Anya, az, hogy 30 éves vagyok és más a testem, mint Luciának, még nem tesz engem kudarccal.

Van munkám és egy életem, amit élvezek.

Ha férjhez megyek, az szerelemből lesz, nem a félelmed miatt.

Adela kinyitotta a száját, de nem találta a szavakat.

Aztán Lucia, a menyasszony, akiért mindenki a birtokra jött, könnyes szemmel felállt.

– Holnap feleségül megyek Nicóhoz, mert mi magunk döntöttünk így.

Szeretlek, de arra kérlek, ne csináld ezt az esküvőt leendő férjek és feleségek árverésévé.

Teresa befejezte a pohárköszöntőt.

A zene tétovázva visszatért.

Rocco Albára nézve sem nézett az irodája felé.

Néhány perccel később követte őt.

Az ajtó résnyire nyitva volt.

Az asztalon egy esküvői beszéd hevert, mintha egy részvényesi gyűlésre írták volna.

– A vacsoraincidens az én hibám volt – mondta Alba –.

Elmeséltem a történetünket, hogy mások is megnevettessenek, de eltitkoltam, hogy én is az asztal alatt voltam.

Bocsánat.

Egy pillanatig hallgatott.

– Az asztal alatt töltött óra alatt senki sem várta el tőlem, hogy parancsoljak, problémát oldjak meg, vagy bebizonyítsam, hogy megérdemlem a vezetéknevem.

Lehet, hogy csak Rocco.

Azt hittem, veled biztonságban van.

– Az is voltam, amíg meg nem ijedtem – vallotta be –.

Amikor kellemetlenül érzem magam, viccelődök, mielőtt valaki más nevethetne rajtam.

Ma téged használtalak fel magam védelmére.

Rocco a kezét az asztal szélére helyezte.

– És a csend mögé bújok.

Elég hatékony abban, hogy bárkit távol tartson.

– Szóval mindkettőnknek van egy szörnyű szokása.

Röviden felnevetett.

Alba odalépett anélkül, hogy úgy tett volna, mintha egy mosoly elég lenne a dologhoz.

Rocco megfogta a kezét.

A feszültség fokozatosan enyhült.

Rocco megmutatta neki a beszédét.

Alba elolvasta és felvonta a szemöldökét.

– A bátyád megházasodik, vagy ipari parkot fog nyitni?

Rocco segítséget kért tőle.

Alba emlékeztette rá, hogy Nico régen elkísérte beteg apját, együtt olvasták az újságot, és hogyan segített egy munkásnak a házában vihar után.

Mindenekelőtt arra emlékezett, hogyan hallgatta Luciát.

– Ő az a férfi, akihez a húgom feleségül megy – mondta Alba.

Beszélj róla.

Együtt hagyták el a beszédet 1 oldalon.

Aztán kimentek a verandára, ahol a citromfák levelei lengedeztek a szélben.

– Kíváncsi – jegyezte meg Alba –.

Kint sokkal jobban vannak.

– Talán az volt a hiba, hogy megkérdezés nélkül eldöntötték, hol legyenek.

Egy régi dal szólt a nappaliból.

Rocco kinyújtotta a kezét.

– Táncolsz velem?

Alba habozott.

Éveken át nézte, ahogy más férfiak kerülik a vele azonos méretű nők meghívását.

– Általában nem én vagyok az első számú jelölt egy pályán.

-Ma este az enyém vagy.

De mondhatsz nemet.

Egyetértett.

Rocco gyengéden megölelte.

Alba abbahagyta minden mozdulatának figyelését, amikor rájött, hogy nem próbálja meg felkelteni vagy elrejteni őt.

Csak táncolni akartam.

Amikor a zene véget ért, még mindig közel voltak egymáshoz.

Rocco kissé előrehajolt, de egy hang félbeszakította őket.

– Uram, az asztalt, amely alatt találkoztak, már leszedték – közölte velünk Fran, a biztonsági főnökük teljes komolysággal –.

Ha esetleg megint vacsorázni gondolnának.

Alba hangosan felnevetett.

Rocco is.

Másnap reggel a kertben tartották az esküvőt.

Lucía egyszerű ruhában jelent meg, Adela kíséretében, aki már sírt.

Nico megfogta a kezét, és elfelejtette a begyakorolt ​​üdvözlést.

Sárga rózsák voltak a boltíven és az asztalokon.

A citromfák még kint álltak.

Lucía megölelte Albát.

– Most már tényleg úgy néz ki, mint az esküvőnk.

– Mert ezúttal hallgattam rád.

A lakoma alatt Rocco elolvasta a kijavított oldalt.