Kora reggel a reptérre siettem, hogy felvegyem a nőt, akivel aznap este bejelentettük volna a hivatalos eljegyzésünket. Ám a mellette lévő gépből a volt barátnőm lépett ki – egy hároméves kisfiúval, akinek pontosan olyan szeme volt, mint az enyém. Anyám csak ennyit mondott: „Ne merj semmi hülyeséget csinálni!” Néma maradtam… amíg rá nem jöttem, hogy ő már rég tudta, ki az a gyerek.

Miért nem hívtál soha?

Mariana az ágy felé nézett, ahol Mateo aludt.

– Mert két héttel Méridába érkezésem után kiderült, hogy terhes vagyok. Addigra már azt hittem, hogy gyűlölsz.

– Miért gyűlölnélek?

Marianna meglepetten nézett rá.

– Az üzenetek miatt.

Alejandro érezte, hogy összeszorul a mellkasa.

Három évvel korábban Beatriz képernyőképeket mutatott neki egy állítólagos beszélgetésről Mariana és egy barátja között. A képen Mariana azt mondta, hogy belefáradt abba, hogy szerelmet színlel, hogy csak a család pénzére vár, és hogy aztán eltűnik.

– Azok az üzenetek miatt abbahagytam a keresésedet – mormolta.

Marianna lassan megrázta a fejét.

– Én ezt sosem írtam.

A csend elviselhetetlenné vált.

Aztán Mariana a fiúra mutatott.

– És van még valami, amit többé nem fogok eltitkolni előled. Mateo a fiad.

Alejandro nem válaszolt. Odalépett az ágyhoz, és úgy nézett a kisfiúra, mintha hirtelen minden vonása új jelentést nyert volna.

– Három év… – mondta elcsukló hangon.

– Mindkettőjüket elvesztettük.

Azon a reggelen, miután elhagyta a szállodát, Alejandro egyenesen a Grupo Serrano Santa Fe-i irodájába ment. Átkutatta a három évvel korábbi költségelszámolásokat, és talált egy „intézményi kommunikációs szolgáltatásoknak” álcázott átutalást. A kedvezményezett egy olyan ügynökség volt, amely már nem dolgozott együtt a csoporttal.

Reggel követelte a fizikai aktát a családjogi ügyvédi irodától.

Bent megtalálta az ügynökség számláját, és csatolva ugyanazokat a képernyőképeket, amelyeket az anyja mutatott neki.

Egy műszaki jelentés „beszélgetési szimulációs anyagként” írta le őket.

Beatriz fizetett azért, hogy meghamisítsa a bizonyítékokat, amelyek tönkretették a Marianával való kapcsolatát.

Alejandro aznap este megérkezett a család házához, a mappával a hóna alatt.

–Tudok a borítékról. Tudok a fenyegetésekről. És tudom, hogy fizetettél az üzenetek meghamisításáért.

Beatriz most először tűnt öregnek.

– Nem ismered az egész történetet.

– Akkor mondd el.

Lehunyta a szemét.

– Holnap. És nem leszünk egyedül.

— Ki más?

Beatriz egy olyan mondattal válaszolt, ami Alejandro haragját sokkal sötétebbé változtatta:

– Mauricio Salgado. Mert a Renatához fűződő elkötelezettséged sosem csupán szerelmi történet volt. Ez egyfajta garancia volt arra az adósságra, amelyet édesapád hagyott hátra a halála előtt.

Alejandro rámeredt, és rájött, hogy mindaz, amit eddig felfedezett, talán csak a hazugság legkisebb része volt.

3. RÉSZ

Másnap reggel Beatriz behívatta Alejandrót a ház könyvtárába. Mauricio Salgado már ott volt.

Alejandro nem ült le.

– Magyarázd el nekem a tartozást.

Beatriz mély levegőt vett.

Öt évvel korábban a Grupo Serrano szinte teljes tőkéjét egy Riviera Nayaritban található üdülőkomplexumba fektette. A projekt az engedélyek, a költségtúllépések és egy olyan válság miatt elakadt, amely miatt a vállalat hetekig nem tudta teljesíteni a bérszámfejtést, a hiteleket és a beszállítóknak fizetendő összegeket. Alejandro édesapja, Ricardo Serrano élete végéig próbálta megmenteni a céget. Szívrohamban halt meg, és nem sikerült megoldania a problémát.

Beatriz özvegy volt, több száz alkalmazottal, a bankok nyomás alatt álltak, és egy családi vállalkozásuk heteken belül csődbe mehetett.

Mauricio felajánlotta a pénzt.

Nem olyan, mint egy sima banki hitel.

A pénzeszközök vagyonkezelői alapok, közvetítők és vállalatok közötti keresztszerződések révén érkeztek. Beatriz ragaszkodott ahhoz, hogy a cél a munkahelyek megmentése volt, nem pedig a pénzmosás, de elismerte, hogy a struktúra elég szabálytalan ahhoz, hogy vizsgálatokat indítson el és tönkretegye a csoport hírnevét, ha bárki úgy döntene, hogy leleplezi.

„Azért írtam alá, mert 300 családom függött a fizetésemtől” – mondta. „Az édesapád akkor halt meg, és nem hagyhattam, hogy minden darabokra hulljon.”

Mauricio keresztbe tette a lábát.

– És hatalmas kockázatot vállaltam. Hosszú távú garanciát kértem.

Alejandro ránézett.

– A házasságom?

– Egy szövetség a családjaink között – javította ki Mauricio –. Renatának lenne részesedése néhány projektben. Te pedig megerősítenéd a csoportot. Mindenki nyerne.

Alejandro humortalanul felnevetett.

– Mindenki, kivéve Renátát és engem.

Beatriz lesütötte a tekintetét.

Amikor Mariana még az életében volt, Mauricio lehetetlennek tartotta új erőforrások bevonását, ha Alejandro visszautasíthatja a szövetséget. Beatriz, aki kétségbeesetten szerette volna fenntartani a céget, úgy döntött, hogy elhárítja ezt az akadályt.

A boríték, a fenyegetések és az álbeszélgetések az ő ötlete voltak.

– Nem vagyok büszke rá – mondta –, de abban a pillanatban azt hittem, hogy megmentem az egyetlen dolgot, amit apád ránk hagyott.

– Nem – felelte Alejandro. – Egy céget mentettél meg azzal, hogy embereket tettél tönkre.

– Nagyon fiatal voltál. Nem tudod, milyen érzés több száz munka a válladon.

– És nem tudtad, hogy Mariana terhes.

Beatriz elsápadt.

– Később gyanítottam.

-Után?

– Megtudtam, hogy van egy gyereke. Don Ernesto hónapokkal később hallott valamit, és elmondta nekem. Nem erősítettem meg semmit, de kiszámoltam.

Alejandrónak legszívesebben sikított volna.

– Szóval majdnem három évig azt hitted, hogy talán lesz egy unokád, és úgy döntöttél, hogy hallgatsz.

– Attól féltem, hogy minden visszaáll a régi kerékvágásba, hogy Mauricio visszavonja a támogatását, hogy a csoport összeomlik…

Mauricio közbeszólt:

– Ennek semmi értelme. Most az esküvő a lényeg. Ha az eljegyzés folytatódik, a helyzet eltemetve maradhat.

Alejandro néhány másodpercig figyelte.

– Nem lesz esküvő.

Mauricio abbahagyta a mosolygást.

— Gondold át alaposan.