1. RÉSZ

Álvaro Ferrer kesztyűtartójában voltak a válási papírok, amikor látta, hogy a felesége egy zacskó férfiruhával kiszáll az autóból, és belép egy idősek otthona oldalsó ajtaján.

Inés hét hétig szinte minden este későn ért haza. Azt mondta, éppen egy barcelonai alapítványának a projektjét fejezi be, de Álvaro észrevette, hogy néha délután 6 óra előtt elhagyja az irodát. Emellett készpénzfelvételekre is sor került, a hívások abbamaradtak, amint Álvaro belépett a szobába, és egy ismeretlen név jelent meg újra és újra a címjegyzékében: „R”.

Álvaro nem az az ember volt, aki kétségekkel élt. 43 évesen egy családjától örökölt szállodaláncot vezetett, ingatlanokkal rendelkezett Madridban, Barcelonában és a Costa Braván, és szinte bármilyen problémát meg tudott oldani egy telefonhívással. Azonban mióta az apja 22 évvel korábban eltűnt, megtanulta, hogy a pénz nem tud megakadályozni senkit abban, hogy elmenjen.

Azon a délutánon nem hívta fel Inést. Követte őt.

Először látta, ahogy belép egy férfiruha-boltba, és kiválaszt egy sötétkék kardigánt, egy pamutinget és kényelmes cipőt. Aztán betért egy gyógyszertárba, és vett néhány gyógyszert. Végül egy magánházhoz hajtott Sant Cugat külvárosában.

Álvaro messze parkolt le. A kesztyűtartóban az ügyvéd borítékja mintha többet nyomott volna, mint az egész autó.

A nővére, Beatriz, hetek óta mondogatta neki, hogy szedje össze magát.

– Ne légy naiv. Senki sem titkolja el a jó dolgokat ilyen sokáig.

Az anyja, Mercedes, még szigorúbb volt.

– Apád is titkolózott, mielőtt elhagyott minket.

Ez az emlék elég volt Álvarónak ahhoz, hogy bejelentés nélkül belépjen a rezidenciába.

A folyosóról látta, hogy Inés egy idős, kerekesszékes férfi előtt térdel. Megigazította új ingének gallérját, majd olyan gyengédséggel temette az arcát, amilyet Álvaro még soha egyetlen más férfi iránt sem látott tőle.

Keserű fájdalmat érzett.

Lépést tett, hogy belépjen, de az öregember elfordította a fejét.

Álvaro mozdulatlan maradt.

A bal szemöldökén egy kis félhold alakú folt volt. Ugyanaz a folt, amely egy fényképen is megjelent, amit 22 évig őriztek az édesanyja rendelőjében.

Lehetetlen volt.

A férfi, akit az egész család eltűntnek vélt, ott volt, soványabb, ősz hajú és remegő kezű.

Rafael Ferrer volt az.

Az apja.

Inésnek nem volt szeretője.

Titokban gondoskodott arról a férfiról, aki 21 évesen hagyta el Álvarót egy csődbe ment céggel és egy olyan anyával, aki képtelen volt kiejteni a nevét anélkül, hogy belülről összetörjön.

Álvaro be akart menni, magyarázatot követelni, és eléjük dobni a válási papírokat.

Aztán hallotta, hogy Rafael ezt mondja:

– Inés, ha Álvaro megtudja, miért tűntem el, nemcsak az apját veszíti el. Akár az egész családját is elveszítheti.

Álvaro egy pillanatra elállt a lélegzete. Nővére neve hallatán a gyanú sokkal sötétebbé vált.

És halk hangon válaszolt:

– Már túl késő. Beatriz tudja, hogy megtaláltam.

2. RÉSZ

Álvaro éjfél utánig várta Inést a konyhában. Nem emelte fel a hangját, amikor a lány belépett. Egyszerűen csak otthagyta a válási papírokat és Rafael egy régi fényképét az asztalon.

– Követtelek.

Inés elsápadt.

– Szóval tudod, kiről van szó.

–Tudom, hogy kinek tűnik. Amit nem értek, az az, hogy a feleségem miért hazudott nekem hetek óta, hogy meglátogassam azt a férfit, aki tönkretette a családomat.

Inés lassan leült. Négy hónappal korábban ismerkedett meg Rafaellel, amikor alapítványi látogatást tett több idősotthonban. Rafael évekig az anyja vezetéknevét használta, és senki sem hozta összefüggésbe a Ferrer családdal.

– Még aznap délután el akartam mondani – magyarázta –, de időt kért. Azt mondja, nem saját akaratából ment el.

Álvaro szárazon felnevetett.

– Eltűnt 6 800 000 euróval a cégtől.

– Ezt mondták neked.

A kifejezés úgy esett, mint a kő.

Inés kinyitotta a táskáját, és elővett egy 22 évvel ezelőtti bankszámlakivonat másolatát. A Ferrer családot tönkretevő átutalást hajnali 2:16-kor engedélyezték a barcelonai családi irodában. Rafael, egy megtartott útdíjbeszedési bizonylat szerint, akkoriban Zaragoza felé tartott.

–Apád úgy hiszi, hogy valaki felhasználta a jelszavait, és mindent úgy csinált, hogy bűnösnek tűnjön.

Álvaro azonnal Beatrizre gondolt.

Aztán elvetette az ötletet.

A nővére tartotta el a családot, amikor Mercedes alig kelt fel az ágyból. Két évtizeden át dolgozott együtt vele, tárgyalt bankokkal, és védte a Ferrer nevet.

– Miért mondtad, hogy Beatriz tudta, hogy megtaláltad?

Inésnek eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Mert 3 nappal ezelőtt meglátogatott. Megkért, hogy hagyjam abba a nyomozást.

Mielőtt tovább magyarázkodhatott volna, megszólalt Álvaro telefonja.

Mercedes volt az.

Az anyja hangja remegett.

– Gyere haza. Most azonnal.

Amikor megérkeztek, Beatrizt a nappaliban találták. Az asztalon több mappa és egy levél hevert.

– Inés 180 000 eurót utalt át az alapítványtól egy magánszámlára – mondta Beatriz. – Megvan a bizonyítékom.

Álvaro átnézte a dokumentumokat. Aláírások, digitális engedélyezések és pontos dátummal ellátott tranzakciók voltak rajtuk.

Inés mindent tagadott.

– Az a számla nem az enyém.

Mercedes szinte hideg csalódottsággal mutatott rá.

– Először elrejtetted Rafaelt, és most ez jelenik meg.

Álvaro a feleségéhez fordult.

Ez volt az a pillanat, amikor a leginkább szüksége volt arra, hogy bízzon benne.

És ismét kételkedett.

Inés már azelőtt megértette, hogy megszólalt volna.