1. RÉSZ

Sergio Valdés felfedezte, hogy édesanyja évek óta titokban gyümölcsöt vásárolt attól a nőtől, akit kiűzött az életéből, de az igazán lesújtó dolog csak később történt: a nő eladta apja utolsó örökségét, hogy megmentse Sergio cégét, miközben ő árulással vádolta.

Sergio vezette a Valdés Alimentaciónt, egy nagy valenciai nagykereskedőt. Pénze, ingatlana és alkalmazottai szinte bármilyen probléma megoldására képesek voltak. Azonban soha nem volt képes megérteni Carment, 69 éves édesanyját.

Egyik reggel, miután visszatért egy üzleti útról, elkészített reggelit talált, Carmen székét pedig üresen.

„Egyedül hagyta el” – magyarázta Mercedes, az alkalmazott, aki 12 évig dolgozott a családdal.

Ez aggasztotta Sergiót. Carmennek térdproblémái voltak, a sofőr pedig még otthon volt.

Majdnem egy órával később megjelent két kopott vászontáskával a kezében, tele naranccsal, őszibarackkal, szőlővel és szilvával.

– Anya, miért kell neked ennyi gyümölcs?

– Vannak dolgok, amiket azért veszünk meg, mert szükségünk van rájuk, és vannak, amiket valakinek el kell adnia.

Megkérte Mercedest, hogy a felét vigye el egy idősek otthonába.

A természetes viselkedésük felkeltette Sergio gyanúját. Némi kitartás után rájött, hogy Carmen szinte minden reggel elmegy erre a kirándulásra.

Másnap követte őt.

Carmen busszal ment egy hagyományos valenciai piacra. Virág- és zöldségstandok között sétált, mígnem megállt egy kis gyümölcsbolt előtt.

Az almákat pakoló nő felemelte a fejét.

Sergio mozdulatlan maradt.

Lucía Navarro volt, a volt felesége.

Hét év telt el azóta, hogy Sergio kirúgta a házból, miután fényképeket kapott arról, hogy titkos találkozója egy másik férfival történt. Lucía öt percet kért a magyarázathoz.

Sergio nem volt hajlandó meghallgatni.

Most egyszerű ruhát és zöld kötényt viselt, és egy szerény stand mögött dolgozott.

Carmen megölelte.

– Jó reggelt, lányom!

–Megmondtam, hogy ne vegyél fél árut minden alkalommal, amikor jössz.

– És megmondtam, hogy ne adj nekem kedvezményeket.

Ez a bizalom késztette Sergiót előbújni a rejtekhelyéről.

Lucia meglepetés nélkül nézett rá.

– Mit csinálsz itt?

– Követtem anyámat.

Sergio a standra nézett.

„Nem kell így élned. Segíthetek. Egy jobb hely, egy raktár, pénz a bővítésre…”

Lucia keserűen felnevetett.

– Ugyanaz vagy. Látsz egy életet, amit nem értesz, és megkérdezed, mennyibe kerülne megjavítani.

– Csak segíteni akarok neked.

– Dolgozom, fizetem a számláimat, és békésen alszom. Nincs szükségem a pénzedre.

Carmen visszatért a csomagjaival.

„Mióta látogatod?” – kérdezte Sergio.

— Évek óta.

– És nekem soha semmit sem mondtál?

– Nem az én titkom volt.

Sergio a pontra mutatott.

– Minden nap idejössz, hogy karbantartsd?

Carmen arca megváltozott.

–Soha többé ne beszélj úgy Lucíáról, mintha teher lenne. Mielőtt pénzt ajánlanál fel neki, tudd meg, mennyi pénzt használtál fel az elmúlt hét évben.

Lucia elsápadt.

– Carmen, megígérted, hogy csendben maradsz.

Carmen azonban a fia tekintetét fürkészte.

—Nyomják meg, ki adta azt a pénzt, amely megakadályozta a Valdés Alimentación összeomlását 7 évvel ezelőtt.

Sergio egy pillanatra elállt a lélegzete.

Mert tökéletesen emlékezett arra a válságra.

A cége kevesebb mint 48 órányira volt attól, hogy mindent elveszítsen.

És egy rejtélyes befektetés érkezett éppen akkor, amikor a házasságuk szétesőben volt.

2. RÉSZ

Azon a délutánon Sergio átnézte a régi akták. A céget megmentő pénz a Navarro Capitaltól származott, amelyet mindössze hetekkel a válság előtt hoztak létre. A bezáráson Álvaro Rivas, Sergio pénzügyi igazgatójának és több mint 20 éves legjobb barátjának az aláírása szerepelt.

Amikor Sergio megkérdezte tőle, Álvaro így válaszolt:

– Ne kavard fel ezt. Lucia becsapott téged.

De Sergio nyomozott.

A La Fe Kórházban fedezte fel, hogy Carmennél a krízis alatti műtét után szövődmények léptek fel. Mindig is hitte, hogy Álvaro gondoskodott róla.

A feljegyzések szerint Lucia volt az.

Három éjszakát aludt Carmen mellett, aláírta a meghatalmazásokat és kifizette a költségek egy részét, miközben Sergio a bankokkal tárgyalt.

Ott találkozott Tomás Ferrerrel is, azzal a férfival, akinek a fényképei tönkretették a házasságát.

Sergio megtalálta Tomást.

–Sosem voltam a szeretője. Lucía felbérelt, hogy nyomozzak a cégedtől eltűnő pénz ügyében.

Megmutatott neki egy régi fényképet. Lucia egy mappát tartott a kezében.

Sergio ezúttal a Valdés Alimentación logót látta rányomva.

Tomás elmagyarázta, hogy Álvaróhoz kapcsolódó hamis beszállítókat és átutalásokat fedezett fel.

Aztán kinyitotta a széfet, ahol a másolatokat tartotta.

Üres volt.

Valaki belépett előző nap.

És pontosan tudta, milyen bizonyítékokat kell felhoznia.

3. RÉSZ

Sergio most először értette meg, hogy a veszély nem a múlté.

Felbérelte Irene Campost, egy külső könyvvizsgálót anélkül, hogy erről tájékoztatta volna Álvarót vagy az igazgatótanácsot. Ezután visszatért a piacra, hogy beszéljen Lucíával.

Tovább rendezgette a narancsokat, miközben a férfi közeledett.

– Beszéltem Tamással.

Megállt a keze.

– Akkor tudod az igazságot.

– Tudom, hogy nem a szeretőd volt. Azt is tudom, hogy Álvaro után nyomoztál.

Lúcia körülnézett.

– Ne mondd itt ki a nevét.

– A bizonyítékok eltűntek.

A szín eltűnt az arcáról.

– Hagyd békén, Sergio!

-Nem lehet.

–Muszáj volt megtennem. Elvesztettem a házasságomat, a hírnevem, és hét évet, mert úgy döntöttél, hogy egyes fényképek többet érnek, mint a szavam. Nem fogok senkit könyörögni, hogy higgyen nekem újra.

Nem sokkal később megérkezett Carmen.