Bruno eközben a nappaliból figyelte őt.
A macska úgy döntött, hogy ez a nő közvetlen fenyegetést jelent az univerzum egyensúlyára.
Amikor Teresa visszatért a konyhába, Bruno felugrott egy padra.
Előtte egy nagy virágcserép állt, benne egy páfrány.
Ránézett.
A konyha felé nézett.
És lökött.
A virágcserép puffanással zuhant le.
A nedves föld fekete robbanásként terült szét a frissen felmosott padlón.
Terézia elfutott.
– Az egyszerűen nem lehet!
Bruno nyugodtan sétált a földön, és apró, sötét lábnyomokat hagyott az erkély felé.
– Te démoni fenevad!
Teresa térdre rogyott, hogy feltakarítsa a rendetlenséget.
Abban a pillanatban éles fájdalom hasított a hátába.
Megdermedt.
Régi isiásza, ami hónapok óta nem gyötörte, most hirtelen visszatért.
Ennek ellenére folytatta a takarítást.
– Nem fogom megadni neki az elégtételt – motyogta összeszorított foggal.
Messze onnan Lucia egy fákkal körülvett, fűtött medencében lebegett.
Utána elment a gőzfürdőbe, masszázst kapott, és kényelmesen ebédelt egy nagy ablak előtt.
Hetek óta először érezte, hogy a vállai már nem nehezek.
A masszázs alatt a terapeuta meghallgatta a történetet, és hangosan felnevetett.
– Tényleg odaadtad neki a vödröt?
– Szivacsokkal együtt.
– Ez nem vita volt. Ez egy műalkotás.
Lúcia nevetett.
Nem éreztem bűntudatot.
Teresa engedély nélkül lépett be a házába.
Takarítást követelt.
Lucia egyszerűen csak hagyta, hogy teljesítse a kívánságát.
Délután négy óra körül rezegni kezdett a telefonja.
Dániel.
„Vége a műszakomnak. Hazamegyek. Nem tudom, mit mondjak anyukámnak.”
Lucia várt pár másodpercet, mielőtt válaszolt.
„Mondd meg neki az igazat.”
Aztán hozzátette:
„És vegyél egy hatalmas zacskó bacon ízű chipset.”
Dániel kétszer is elolvasta az üzenetet.
Nem értettem, mi köze a krumplinak a családi válsághoz.
A műhely egyik tapasztalt szerelője, Don Ernesto, észrevette az arcát.
Problémák vannak?
Daniel végül elmesélte neki, mi történt.
Don Ernesto felnevetett.
– A feleséged okosabb, mint hiszed.
– Anyám szörnyű lesz.
– Hát, neki kéne állnia. Nem a feleségeddel van a baj. Az a baj, hogy anyádnak kulcsot adtál egy házhoz, ahol valaki más is lakik.
Dániel hallgatott.
– Figyelj rám – folytatta Don Ernesto. – Ha a családod beleavatkozik a feleséged dolgaiba, te szabod meg a határt. Ha az ő családja avatkozik bele a te dolgaidba, ő szabja meg. Ha ezt nem teszed meg, egész életedben a házasságodat fogod csatatérként használni.
Ezek a szavak fájtak neki, mert igazak voltak.
Daniel emlékezett minden alkalomra, amikor Teresa bejelentés nélkül érkezett.
Ételértékelések.
Vélemények Lucia ruháiról.
A kérdések, hogy mikor lesznek gyerekeik.
És a szokásos válasza:
„Ő az anyám.”
Most először értette meg, hogy ez a kifejezés semmit sem old meg.
Csak arra kényszerítette Luciát, hogy elviselje.
Elment egy szupermarketbe, és megvette a legnagyobb zsák krumplit, amit csak talált.
Amikor kinyitotta a lakás ajtaját, erős klóros és citromos tisztítószer szaga csapta meg az arcát.
Terézia megjelent, nehezen járva.
A haja kócos volt, a kezei vörösek, és egy felmosórongyot tartott az ujjai között.
– Nézd, mit tett velem a feleséged!
Dániel körülnézett a szobában.
Minden csillogott.
Még olyan dolgok is, amikről soha nem gondoltam volna, hogy ragyoghatnak.
– Úgy hagyott itt, mint egy szolgálót – folytatta Teresa. – Egész nap dolgoztam, amíg ő elment szórakozni!
Arra számított, hogy Daniel odaszalad és megöleli.
De csak annyit kérdezett:
– Anya… miért?
Terézia összevonta a szemöldökét.
– Hogy érted azt, hogy miért?
Dániel kinyitotta a hátizsákot.
Elővette a hatalmas krumpliszsákot.
Belépett a szobába anélkül, hogy levette volna a műhelycipőjét.
És ez hagyta az első szürke lábnyomot a frissen polírozott padlón.
Terézia kinyitotta a szemét.
– Dániel…
Még egy lépést tett.
Aztán egy másik.
Kinyitotta a táskát.
Szalonna illata töltötte be a folyosót.
Elővett egy krumplit, beleharapott, és beledobott néhány morzsát.
– Dániel, ne merészeld!
Újabb morzsazápor hullott a padlóra.
Teresa elejtette a felmosót.
Aztán Daniel egyenesen ránézett.
És mondott valamit, amit még soha nem hallott egyetlen fiától:
– Mielőtt tovább beszélgetnénk Luciáról, anya, szeretném, ha visszaadnád nekem a házunk kulcsát.
Teresa arca elvesztette a színét.
És ez még csak a kezdet volt.
3. RÉSZ
– Mit mondtál az előbb?
Teresa hangja sokkal halkabban csengett.
Amióta Daniel megérkezett, most először nem hangzott parancsolóan.
Megsebzettnek tűnt.
– A kulcs, anya.
Daniel letette a krumpliszsákot az asztalra, és elé állt.
Teresa felváltva nézte a fiát, a padlón heverő morzsákat és a cipőnyomokat.
„Mindezt ő tervezte meg, ugye? Manipulált téged. Tudta, hogy ez fog történni. Nem vagy ugyanaz, mióta feleségül vetted azt a nőt.”
Dániel egy pillanatra lehunyta a szemét.
Évekig működött ez a kifejezés.
„Már nem vagy ugyanaz.”
Az anyja mindig ezt használta, amikor olyasmit tett, ami nem egyezett az ő kívánságaival.
Amikor függetlenné vált.
Amikor munkahelyet váltott.
Amikor úgy döntött, hogy Luciával tölti a karácsonyt.
Amikor abbahagyta a vasárnapi evést Teresa házában.
Dániel sokáig a szerelem bizonyítékaként értelmezte ezeket a vádakat.
Most kezdtem másképp látni őket.
– Igazad van – felelte. – Már nem vagyok ugyanaz.
Teresa meglepetten felemelte a fejét.
– Nős vagyok. Harmincnégy éves. Van egy házunk a feleségemmel. És ezt már rég meg kellett volna értenem.
