Catalina remegő kézzel nyitotta ki. Arturo Márquez neve újra és újra megjelent rajta: kezdeti kölcsön, kamat, kukoricaszállítmányok, készpénzes fizetések, babeladások, és végül egy kis egyenleg. De volt valami még ennél is fontosabb. Három nyugtán Ramiro Salgado tanúként és címzettként aláírása szerepelt.

A közjegyző órákat töltött a dátumok összehasonlításával.

– A Ramiro által bemutatott váltót Arturo halála után megváltoztatták. Az eredeti adósságot felduzzasztották. És ezek az aláírások bizonyítják, hogy Ramiro tudott a fizetésekről.

Catalina szóhoz sem jutott. Két éven át szégyenkezett, mert azt hitte, Arturo megfizethetetlen adóssággal sújtotta gyermekeit. Az igazság azonban más volt: a férje szinte mindent kifizetett, mielőtt meghalt, és valaki a halálát felhasználva elkobozta a telkeket.

Arturo Paredes ezután egy másik dokumentumot mutatott be.

– Megtaláltam Beatriz végrendeletének függelékét is.

A szöveg egy földalatti forrásról számolt be, amely a birtok keleti részén folyt keresztül, és a régi öntözőárkon keresztül vízhasználati jogokat biztosított El Encino számára. Ez a négy hektár nem egy száraz, értéktelen földdarab volt. Kulcsfontosságú volt a ranch hatalmas részének öntözéséhez.

Volt egy régi feljegyzés is, miszerint a melléképület egy példányát Ramiro apja megkapta.

Tamás összeszorította az állkapcsát.

– Tehát a családja tudta.

– És Ramiro is bizonyára tudta ezt – válaszolta a közjegyző. – Vannak tőle levelek az utóbbi évekből, amelyekben felajánlotta, hogy megveszi azt a telket, pont akkor, amikor lejárt az értékesítési tilalom.

Minden összeillett: eltorlaszolni az öntözőárkot, terméketlenné tenni a területet, meggyőzni Tomást arról, hogy keveset ér, olcsón megvenni és megtartani a víz feletti ellenőrzést.

Eusebio beleegyezett, hogy tanúvallomást tesz a városi tanács előtt. Nem kért bocsánatot, és nem próbálta meg áldozatként feltüntetni magát.

– Olyan dolgokat tettem, amik megölhették volna Doña Catalinát és Don Tomást. Ezt jegyzőkönyvbe akarom venni. De Ramiro adta az utasításokat, és én hálás voltam neki.

A nyilvános ülést San Miguel del Llano városházáján tartották. Ramiro magabiztosan érkezett, két guadalajarai ügyvéd kíséretében. Pletykákra számított, de dokumentumokat talált.

Catalina Nicolással és Clarával lépett be. Egyszerű ruhát és sötét kendőt viselt, és ugyanazt a mappát tartotta kezében, ahová az első naptól kezdve feljegyezte az összes magot, a napi bért és a javításokat.

Ramiro elmosolyodott, amikor meglátta a lányt.

– Most egy parasztasszony fog minket jogra tanítani?

Katalin nem emelte fel a hangját.

– Nem. A dokumentumokból kiderül, ki hazudott.

A közjegyző bemutatta a 4 hektárra vonatkozó szerződést, Beatriz végrendeletét, a vízjogi megállapodást, Ramiro adásvételi okiratait és Adela főkönyvét. Ezt követően Eusebio tanúskodott a szabotázsról.

Ramiro mindent tagadott.

– A tolvaj szava semmit sem ér.

Katalin kinyitotta a könyvet.

– Akkor beszéljünk az aláírt megállapodásokról.

Rámutatott a 3 nyugtára.

– Itt az aláírásod, amikor átveszed Arturo fizetését. És itt a váltó, amit a téren mutattál fel, kilencszeres adóssággal.

Ramiro egyik ügyvédje abbahagyta a jegyzetelést.

Adela Vargas megerősítette a kézírását, és elmagyarázta a régi borászat számviteli rendszerét. Ignacio atya tanúvallomást tett arról, hogyan sikerült visszaszerezniük a kápolna főkönyvét. Nicolás elmesélte, mit látott a vetés éjszakáján és a térkép átadásakor. Tomás bemutatta a leveleket, amelyekben Ramiro évek óta ragaszkodott ahhoz, hogy megvásárolja pontosan azt a telket, amelyben a forrás található.

Végül Katalin megszólalt.

„Amikor a férjem meghalt, elvették a földemet, mondván, hogy egy olyan adósságot hagyott maga után, amit nem tudok kifizetni. Azért hagytam el, mert két gyermekem volt, és nem volt pénzem harcolni. Ramiro erre számított. Arra számított, hogy egy szegény özvegy elfárad, szégyelli magát, és csendben marad.”

Ránézett a férfira, aki megalázta őt a téren.

– De ezúttal van egy szerződés. Vannak tanúk. Vannak beszámolók. És van valami, amire sosem gondoltál: már nem vagyok egyedül, mert mások is úgy döntöttek, hogy megszólalnak.

A városi hatóságok az ügyet a guadalajarai ügyészséghez utalták hamisítás, csalás, anyagi károkozás és gyújtogatás miatt. Eusebiót őrizetbe vették az ügyben való részvétele miatt, bár beismerő vallomását figyelembe vették. Ramiro még aznap délután megpróbált elhagyni a várost, de még az autópálya elérése előtt elfogták.

A későbbi vizsgálat megerősítette, hogy a váltót megváltoztatták, és Ramiro közvetítőket használt fel, hogy nyomást gyakoroljon több eladósodott családra. Catalina jogi úton visszaszerezte az Arturo által túlszámított pénzt, és kártérítést kapott a kénytelenek voltak elhagyni a telkeket.

Nem lett gazdag.

A hír a mezőgazdasági munkások életét is megváltoztatta. Az istálló melletti zöldségeskertekben chilipaprikát, hagymát és tököt kezdtek termeszteni, és több család is eladta első felesleges terményét a város főterén. Catalina követelte, hogy ezt írásba foglalják, hogy egyetlen jövőbeli igazgatás se használhassa fel személyes haszonszerzésre.

– Ha azért működik, mert az emberek dolgoznak, akkor nem a főnök hangulatától kellene függenie.

Thomas nem sértődött meg. Felvette a tollat.

– Akkor legyen leírva az is.

De férje halála óta először Catherine-nek volt valamije, amit soha nem tudott megőrizni: hatalma a döntéshozatalra.

A betakarítás hetekkel később jött.

A négy hektár többet termett, mint amennyit Eusebio esküdni mert volna rá. A vetőmagok, a bérek és a javítások levonása után Tomás teljesítette a szerződést, és pontosan a profit negyedét adta Catalinának.

Kétszer is megszámolta a pénzt.

Teljes.

Tamás elmosolyodott.