1. RÉSZ

– Ha ebben a házban akarsz enni, először le kell térdelned elém, és háromszor meg kell kérned, hogy jöjjek az asztalhoz.

Valeria azt hitte, hogy az anyósa viccel.

Azon a délutánon polgári esküvőt kötött Adrián Salgadóval. Ahelyett, hogy egyenesen a Juriquillában bérelt lakásukba ment volna, a férfi megkérte, hogy töltsön néhány napot a szülei querétarói házában, hogy a családdal lehessen.

Doña Teresa, az anyósa, leültette az ebédlő főhelyére.

– Mától Salgado vagy – mondta. – Itt vannak a szabályaink. Mariana gondoskodik a hónap első feléről, te pedig a másodikról.

– Mivel foglalkozol?

Valeria a konyha felé pillantott. Rengeteg étel volt, és egy nő segített a takarításban.

Adrian lehalkította a hangját.

– Anyukám nem beszél a főzésről. Minden étkezés előtt a menyének be kell mennie a szobájába, letérdelnie kint, és könyörögnie kell neki, hogy jöjjön egyen.

Valéria hangosan felnevetett.

Senki más nevetett.

Aztán meglátta Marianát, Mauricio, Adrián bátyjának a feleségét. Három éve voltak férjnél.

A nő Doña Teresa ajtajához lépett, letérdelt a hideg padlóra, és így szólt:

– Anya, kész az ebéd. Megcsináltam a csirkehúslevest, amilyet szeretsz.

Csend.

Marianna újra hívott.

Semmi.

Öt perc múlva Doña Teresa kinyitotta az ajtót.

– Tíz perccel később érkeztél. Maradj ott még tíz percet.

Valeria érezte, hogy elpirul az arca.

– Komolyan mondod?

– Ne avatkozz bele – motyogta Adrian. – Ma van az első napunk házaspárként.

Valeria Mariana térdét figyelte. A szoknyája alatt két sötét folt látszott, melyeket évekig tartó, földön végzett súly megkeményített.

Vacsora közben Doña Teresa megkóstolta a nopalékat, és összeszorította az ajkait.

– Sósak. Készítsd el őket újra.

Marianna azonnal felkelt.

Valéria megfogta a karját.

-Nem.

Az egész asztal mozdulatlan maradt.

– Mit mondtál? – kérdezte Teresa.

– Aki túl sósnak tartja őket, bemehet a konyhába, és elkészítheti őket.

Mauricio ököllel az asztalra csapott.

– Tiszteld az anyámat!

–Tökéletes. Mivel a fia vagy, és annyira aggódsz amiatt, hogy a saját ízlése szerint egyen, elmész és főzöl.

– Férfi vagyok. Soha nem főztem.

– A férfiak nem esznek?

Adrian a szemével könyörgött neki, hogy nyugodjon meg.

Doña Teresa az ajtóra mutatott.

– Amíg az én házam alatt élsz, engedelmeskedsz a szabályaimnak. Amikor rád kerül a sor, te is térdelni fogsz.

Valéria felállt.

–Értesíthetem, hogy az étel kész. Még egy tányért is hozhatok neki, ha beteg. De soha ne térdelj le, hogy tápláld a büszkeségét.

– Akkor soha többé ne ülj az asztalomhoz!

–Semmi gond. Adriannal megvan a saját házunk.

Azon az estén elkezdte összepakolni a holmiját.

Adrian kétségbeesetten követte.

– Menjünk. Egyetértek. Nem akarok veled veszekedni.

Valeria már éppen becsukta volna a bőröndjét, amikor meglátta Marianát, aki sántikálva ment át a folyosón.

„Fáj a térded?” – kérdezte.

Mariana szégyenlősen elmosolyodott.

– Már megszoktam. Már három éve.

Valeria lassan letette a bőröndöt az ágyra.

– Akkor én még nem megyek el.

Adrian elsápadt.

Túlságosan is jól ismerte felesége arcán ezt a kifejezést.

– Valeria… mit tervezel csinálni?

Az étkező felé nézett.

—Módosíts egy szabályt.

És abban a pillanatban a Salgado család egyike sem tudta elképzelni, mi fog történni.

2. RÉSZ

Másnap reggel Valeria új szokást jelentett be.

– Amikor az étel elkészül, egyetlen bejelentés hangzik el. Aki enni akar, jöjjön. Senki sem térdel le újra.

Doña Teresa bezárkózott a szobájába.

– Akkor éhen halok!

– Rendben – felelte Valeria. – Letakarva hagyjuk a tányérodat.

Két órával később Teresa dühösnek tűnt, és két enchiladát szolgált fel magának.

Valeria Adrianra nézett.

– Nézd ezt a csodát! Kiderült, hogy egyedül is eljutott az asztalig.

De az igazi csata Marianával kezdődött.

Valeria rájött, hogy hetek óta gyulladás gyötörte a térdét, és hogy Mauricio nem volt hajlandó fizetni a konzultációért, mert – állítása szerint – „túl sokat költött”.

Minden hónapban adott neki egy kis összeget élelmiszerre, villanyra, gázra és a szülei gyógyszereire.

– Három éve nem vettem ruhát – vallotta be Mariana –. Mauricio azt mondja, hogy mivel nem dolgozom, nincs szükségem pénzre.

„Nem dolgozol? Főzöl, takarítasz, vásárolsz, gondoskodsz a szüleiről, és ezt a házat vezeted. Az egyetlen probléma az, hogy senki sem fizet neked.”

Valeria tudta, hogy Mariana kivételesen jó szakács. Elvitte egy ismerőse által vezetett vendéglátóipari céghez.

Két nappal később Marianát konyhai kisegítőként alkalmazták.

Amikor megkapta az első fizetését, sírt.

– Évek óta most először van saját pénzem.

– Akkor először tanulj meg döntéseket hozni vele kapcsolatban.

Hogy pótolja a Marianára háruló feladatokat, Valeria felhívta Doña Rosát, egy nőt, aki évekig dolgozott a családjával Pueblában.

Doña Rosa egy kis bőrönddel és olyan személyiséggel érkezett, aki bárkit képes volt meghátrálni.

Doña Teresa az első perctől fogva próbált parancsokat osztogatni neki.

– Az ételnek pontosan egy órára készen kell lennie.

– Rendben van – felelte Rosa –, egy órakor tálaljuk.

– És el kell jönnie, és fel kell hívnia engem.

– Majd felhívom egyszer.

– Tessék, hívj, amíg el nem megyek.

Doña Rosa felvonta a szemöldökét.

– Asszonyom, én főzök. Nem veszek részt koronázásokon.