Egy kora reggel Canelo ugatásra ébredt.

Valentina füstszagot érzett.

A tűz az istálló egyik sarkában terjedt, az állatól mellett.

Kiment a folyosóra, és egy alakot látott a hátsó kerítés felé futni.

– Don Ignacio, tűz!

Az öregember fogta a csengőt, amivel a munkásokat hívogatta, és kongatni kezdte.

Valentina a füstmentes oldalról nyitotta ki a karámot. A ló jött ki először; a tehén követte a külső kerítés felé.

Aztán visszament Doradóért, aki a széknél maradt, zavartan a zajtól.

Megérkeztek az első szomszédok vödrökkel.

Ignacio megmutatta nekik, hol van a víztartály, és megkérte őket, hogy szabadítsák meg az utat a házhoz. Valentina segített vizet hordani a teraszról.

A tűz elérte a tető egy részét, de sikerült megakadályozni a továbbterjedését.

Hajnalban a pajta még állt.

Ignacio a megfeketedett gerendákra nézett.

– Azt hittem, semmit sem tehetek.

Valentina a csengőre mutatott, amit még mindig a kezében tartott.

– Felébresztettél mindenkit.

Canelo megjelent mellette, hamutól foltos hajjal. Dorado a lábához feküdt.

Mind a négyen biztonságban voltak.

A kerítés közelében találtak egy kalapot és egy üzemanyagszagú tartályt. Senki sem tette, hogy ez önmagában bizonyítja a tüzet.

De az ács két férfit látott letérni a mellékútról. Felismerte az egyiket: ugyanazt, aki a boltban gúnyolta Valentinát.

Amikor kihallgatták, a története többször is megváltozott. Végül bevallotta, hogy Julián fizetett neki a segítségért.

Átadott egy cetlit is az utasításokkal.

A panasz már nem kizárólag azon múlott, hogy mire emlékezett Valentina.

Esteban visszatért régi falujából a bába és a szomszédasszony kíséretében.

Valentina szóhoz sem jutott, amikor meglátta őket.

– Azt hittem, senki sem fog jönni.

A szomszéd sírt.

-Hamarabb kellett volna tennem valamit.

– Most meg itt van – felelte a nő.

Együtt utaztak a sor elejére.

Az eljárás elhúzódott. Fájdalmas kérdések, várakozás és új dokumentumok merültek fel. Az ügyvéd intézkedéseket kért annak biztosítására, hogy Valentina az eljárás során is biztonságban maradhasson.

Juliánt letartóztatták a tűzvészben való részvétele miatt. A támadásokkal kapcsolatos vallomásokat és vallomásokat csatolták az ügy irataihoz.

Hónapokkal később megszületett az ítélet.

A különválást is elismerték anélkül, hogy kényszerítették volna a nőt arra, hogy visszatérjen abba a házba.

A döntés megszerzése utáni első éjszaka Valentina akkor tért vissza El Fresnóba, amikor a lámpákat már felkapcsolták.

Ignacio az ablaknál várta.

– Hogy volt?

Közeledett.

– Maradhatok.

Kinyitotta a karjait.

Valentina megölelte, és most először szólította apának.

Egy ideig egyikük sem tudott többet mondani.

Az élet nem vált hirtelen tökéletessé.

Valentina még mindig ugrált, ha valaki felemelte a hangját. Ignacionak még mindig szüksége volt a székére, és nehéz napjai voltak.

De most már elmondhatták.

Néhány reggelen segítséget fogadtak. Elkezdett időt szakítani arra, hogy Tomás tanárnővel tanuljon olvasni. Ignacio türelmesen hallgatta a feladatait, bár néha előrement, és szigorú pillantást kapott.

– Ha megmondod nekem a szót, sosem fogom megtanulni.

– Igazad van, lányom. Csendben leszek.

Kevesebb mint egy percig tartott.

Amikor egyedül olvasta az első levelét, Ignacio addig tapsolt, amíg Dorado ugatni nem kezdett.

A tanya újra termett. Tojást, sajtot és zöldséget árultak. Valentina megkapta a fizetését, és meg is spórolta a pénzét.

Egy nap Ignacio azt mondta neki, hogy örökösének akarja kinevezni.

Azonnal a pletykák jutottak eszébe.

– Nem a földért jöttem.

– Tudom. Ez nem is az ő fizetése. Ennyit keres a munkájával.

Beszélt egy közjegyzővel, és írásba foglalta a döntéseit, miután nyugodtan elmagyarázta neki azokat.

Valentina elfogadta, amikor megértette, hogy nem kell elutasítania a vonzalmat ahhoz, hogy bebizonyítsa: soha nem is igényelte azt.

Hat év telt el.

Egyik délután egy 15 éves, sovány és poros fiú érkezett a kapuhoz. Munkát ajánlott fel ételért cserébe.

Valentina felismerte ezt a módot, ahogyan a kis ruhacsomagot tartja.

Ignacióra nézett, aki a folyosóról figyelte az eseményeket.

Mosolygott.

– Először is kérdezd meg tőle, hogy mi a neve.

Mateónak hívták. Elvesztette az édesanyját, és nagybátyját kereste.

Vacsorát szolgáltak fel neki, ágyat készítettek neki, és másnap elkezdtek segíteni neki megtalálni a családját.

Nem kellett megszereznie az első kurzusát.

Azon az éjszakán Valentina Ignacio mellett ült, miközben a kutyák a virágcserepek között aludtak.

– Emlékszel, mit mondtál, amikor megérkeztem?

– Hogy társaságra volt szüksége.

– Azt hittem, csak találtam egy állást.

Ignacio megfogta a kezét.

Bent a házban Mateo abbahagyta a mozgást, és végre elaludt.

Az öregember hallgatta a békés csendet és elmosolyodott.

– Holnap ki kell adnunk egy másik fogást.

Valentina a kapu melletti napraforgókra nézett.

– Már elkészítettem, apa.