Paulina felhívta ügyvédjét, Javier Medinát. Megkérte, hogy nézze át az elmúlt 5 évben a családi számlára befizetett összegeket, amelyet ő vezetett, és testvérei kezeltek.

A számlákon egyértelmű hivatkozások szerepeltek: élelmiszer, gyógyszer, Andrés költségei, tetőjavítás.

Javier át tudta tekinteni a tranzakciókat, mivel Paulina volt a számla tulajdonosa. Bútorok és anyagok vásárlását, valamint Rafael teherautójához kapcsolódó kifizetéseket talált. Óscarnak szóló átutalásokat is talált.

„Az a tény, hogy pénzt kaptak, még nem bizonyít mindent, amit tettek” – figyelmeztetett. „Dokumentumokra és tanúvallomásokra van szükségünk. Nem akarom, hogy hazugsággal helyettesítsd az elhamarkodott következtetést.”

Paulina értékelte a magyarázatot. Hajnalig ébren maradt Beatriz házában.

Miután visszatért a családi házba, eszébe jutott a láda, amiben anyja a leveleket tartotta. Talált egy új zárat. Oscar jelent meg, miközben a fedelet vizsgálgatta.

– Csak régi dolgok vannak ott.

– Akkor add ide a kulcsot.

— Nem tudom, hol van.

A félelme megerősítette abban, hogy ki kell nyitnia. Paulina, amikor egyedül maradt, lakatost hívott, és lefényképezte a talált tárgyat, mielőtt elmozdította volna.

Voltak köztük Andrésnek címzett borítékok. Felismerte a kézírását, a születésnapi fotóit és a leveleit, amelyekben leírta az életet, amelyet mindkettőjük számára épített. Némelyik még le volt zárva.

Kinyitott egyet, amelyre egy teraszra néző ablakkal ellátott konyhát rajzolt. Azt akarta, hogy Andrés válassza ki a szekrények fáját. Egy másikon egy saját fényképét tartotta az első bérelt teherautója mellett. A hátuljára azt írta, hogy még távolról is felismerte a motor hangjáról. Egyik sem érte el azt a férfit, akivel elképzelte, hogy megosztja őket.

Alatta egy Andréstől származó, az első irodájába címzett levelet talált. Soha nem küldték el.

Elmesélte, hogy háromszor utazott Monterreybe. Először üresen találta a boltot. Másodszor nem tudta megtudni, hol dolgozik a nő. Legutóbb szerszámokat árult, hogy kifizesse a buszjegyet. Rafael, aki tudott a próbálkozásairól, elébe ment, és biztosította, hogy Paulina szégyelli a házasságát.

Megmutatott neki egy üzenetet, amit állítólag ő írt, és megkérte, hogy ne jelenjen meg az új irodában.

Andrés a saját feleségétől követelte, hogy hallja. Rafael megígérte, hogy megszervezi a találkozót. Megvárakoztatta, amíg az ácsnak vissza kellett térnie, hogy ne veszítse el az állását.

A levél azzal zárult, hogy egyenes választ kért, még ha az fájdalmas is volt.

Paulina a földön ült. Ő büszkeségnek fogta fel a csendet; Andrés pedig elutasításnak kezdte értelmezni. A testvérei mindkét verziót fenntartották, hamis üzeneteket közvetítve, miközben az igaziakat elrejtették.

Eltette a borítékokat és elment a műhelybe.

Andrés egy asztalt csiszolt. Felnézett, és óvatosan letette a szerszámot.

– Szóval visszajöttél.

Paulina egy ölelést képzelt el. Ehelyett kimerültséget érzett.

–Beszélnem kell veled.

Beléptek a szobába. A lány letette a kártyákat az asztalra.

– Soha nem állt szándékomban kirúgni téged.

Andrés kinyitott egy fiókot, és kivett belőle egy nejlonba csomagolt dokumentumot. Egy utasításlevél volt Rafaelnek, hogy vegye vissza a házat, és szüntesse be a férje felé történő minden kifizetést. Paulina aláírása alul volt látható.

– Ezt tanították nekem, amikor beszélni kértem önnel.

Megvizsgálta a lapot.

– Nem írtam alá.

Hol voltál, amikor tudnom kellett volna?

Paulina úgy érezte, védekeznie kell, és azonnal fel kell sorolnia, hányszor írt. Elhallgatott.

–El kellett volna jönnöm. Abba kellett volna hagynom, hogy mások válaszait fogadjam el.

Andrés elolvasott egy levelet, amit a csomagtartóban talált. Felismerte felesége kézírását, és leült az ágyra.

– Szóval te is vártál.

– Igen. De ez nem teszi félre azt a tényt, hogy túl sok időt hagyok eltelni.

Andrés egy randevúra húzta az ujját. Emlékezett, hogy azt hitte, azon a héten kapott egy üzenetet Rafaeltől, amiben arra kérte, hogy ne hívogassa többé. Most egy levél volt előtte, amiben Paulina megkérdezte, hogy még mindig korán kel-e. Eltakarta a szemét. Évekig próbált megszokni egy olyan búcsúlevelet, amit soha nem írt.

Azt mondta neki, hogy Rafael Óscarral érkezett a kilakoltatás éjszakáján. Azt mondták neki, hogy a ház a Mendoza családé, és hogy neki már nincs ott helye. Később pluszmunkáért cserébe megkapta azt a szobát.

Miközben beszélgettek, Oscar elhajtott a műhely mellett az autójával. Az ablakon keresztül meglátta a húgát, és elhajtott.

Rafael aznap délután egy pénzzel teli borítékban jelent meg. Paulina már elment, hogy átadja a másolatokat Javiernek.

„Kezdheted máshol” – mondta Andrésnek. „Neki más élete van. Ne tartsd vissza.”

Az ács feszegette a határokat.

– A húgod eldöntheti anélkül, hogy te megírnád helyette a válaszokat.

Rafael kiviharzott. Órákkal később azt találták, hogy a hálószoba ajtaját betörték. Egy fényképeket és nyugtákat tartalmazó doboz hiányzott.

Paulina Andrés hívása után érkezett meg. A férfi kérte, hogy mielőtt jelentést tennének az esetről, semmihez ne nyúljanak.

„Elvitték az okmányokat” – mondta.

– Néhány. A fontosabbak Beatriznél vannak.

Azon az estén, amikor kilakoltatták, Andrés leírta a történteket, és még mindig minden mondatra emlékezett. Megtartott egy másolatot a hamisított dokumentumról, és mindent odaadott a szomszédnak. Megkérte, hogy őrizze meg Paulinának, ha valaha is visszajön.

Másnap megtalálták a borítékot. Beatriz beleegyezett, hogy tanúvallomást tesz a hallottakról, és átadja a leveleket, amelyeket Andrés rábízott.