Egy nevetést hallatott, ami köhögésbe torkollott.

Catalina várt anélkül, hogy úgy tett volna, mintha nem hallotta volna.

Egyik délután vitatkoztak egy bérlőn, aki kevesebb gabonát szállított a megbeszéltnél.

– Hét lánya van – mondta Alexander –. Talán még néhányat meg kellene tartania.

Katalin becsukta a könyvet.

–Akkor módosítsuk a megállapodást. A segélyt nem kell elrontott könyvelésnek álcázni.

Figyelte őt.

Másnap közösen áttekintették a feltételeket.

A könyvtár fokozatosan megszűnt iroda lenni, és azzá a hellyé vált, ahol az embereket keresték.

Catalina felolvasott neki, amikor a kezei már nem bírták tartani a könyvet. Alejandro elmagyarázta a földek történetét, és rámutatott azoknak az embereknek a nevére, akiket az apja ismert.

Egyik este eszébe jutott a zöld ruha, amit azon a vacsorán viselt.

– Úgy nézett ki, mint egy salátalevél.

– Ez francia volt.

– Akkor egy nagyon drága saláta.

Katalin felnevetett, mielőtt még visszafoghatta volna magát.

Alejandro rámeredt.

Lesütötte a tekintetét a könyvre, de már nem tudta ugyanazzal a hanggal folytatni az olvasást.

Napokkal később sem jelent meg a könyvtárban.

Catalina délután 3-ig várt. Aztán felment az emeletre.

Lázas voltam.

Alejandro három éjszakán át halott emberekkel beszélgetett, és az apja nevén szólította Joaquínt. Az orvos kijött, de elismerte, hogy a kezelése nem hozta meg a várt eredményt.

Catalina arra kérte őket, hogy amint az út lehetővé teszi az áthaladást Guanajuatóban, kérjenek másik véleményt.

Közben az ágy mellett maradt, felváltva Joaquínnal, és követve a kapott utasításokat.

Egy kora reggel Alejandro megfogta a kezét.

— Ne menj el.

Közelebb húzta a széket.

-Itt vagyok.

Újra elaludt anélkül, hogy elengedte volna.

A láz a negyedik napon alábbhagyott.

Amikor felébredt, a matrac szélén pihenő fejjel találta.

– Borzasztóan nézel ki.

Catalina felemelte a fejét. Az örömtől megfájdult a mellkasa.

– Valakinek meg kellett győződnie arról, hogy betartja a szerződést.

Alejandro összeérintette az ujjait.

-Hazug.

Nem húzta vissza a kezét.

Tavasszal már botra támaszkodva tudott végigmenni a folyosón. Catalina elkísérte anélkül, hogy megjegyezte volna, mennyi idő alatt értek ki a kertbe.

Abbahagyták a hátralévő napok számolását.

Aztán megjelent Rodrigo.

Bejelentés nélkül lépett be, sarat hagyott a kőlapokon, és követelte, hogy ellenőrizhessék a pincét és a könyvelést.

Catalina megállította a hallban.

– Itt várhatsz.

Rodrigo tetőtől talpig végigmérte.

– Szóval te vagy az a lány, akinek a halálos ágyán lett férje?

– És te vagy az unokatestvér, aki azelőtt jött, hogy eltemették.

Rodrigo mosolya eltűnt.

– Tudnod kell, hogy ez a család nem fogja eltűrni, hogy elvedd a vagyonunkat.

Catalina félelmet érzett. Tisztán érezte, de maradt a helyén.

– A dokumentumokat átnézték. A férjem vagyona nem a szerencsejátékára szolgál.

Rodrigo egy lépést tett felé.

– A gyűrűt viselő szobalány akkor is szobalány.

Egy halk hang hallatszott a lépcső felől.

– És egy nyomorult, akinek vezetékneve van, akkor is nyomorult.

Alejandro lejött Joaquín kíséretében. Az erőfeszítéstől kifakult az arca.

Megállt Katalin mellett.

– Engedély nélkül ne gyere vissza!

Rodrigo vitatkozni akart. Alejandro felhívta a ranch felügyelőjét, és megkérte, hogy kísérje el a kijáratig.

Mielőtt elment volna, az unokatestvér megfordult.

– A következő tél más lesz.

Catalina megvárta, amíg becsukódik az ajtó, mielőtt segített Alejandrónak leülni.

Az egyik kezét az övére tette.

– Nem kellett eltűrnöm.

– Te sem.

Azon az estén, egy újabb köhögési roham után, Alejandro látni akarta.

Katalin a tűz mellett találta meg.

„Ott kellett volna hagynom neki a pénzt anélkül, hogy idehoztam volna” – mondta.

A lány leült vele szemben.

– Most már megbántad, hogy megházasodtál?

Alejandronak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

–Egyezséget akartam kötni valakivel, aki fájdalom nélkül tovább tud lépni. Nem gondoltam volna, hogy kötődni fogsz hozzá.

Catalina az ujjait a szoknyájához nyomta.

– Én is hittem benne.

Felnézett.

– Szeretem őt. És nem tudom, hogyan kérjek ezért bocsánatot tőle.

Catalina átvágott a székek közötti téren, és leült mellé.

– Ne kérj bocsánatot azért, mert szeretsz.

– Szenvedni fog.

Megsimogatta az arcát.

– Már így is szenvedek. Minden alkalommal, amikor késik a könyvtárba. Minden alkalommal, amikor befejezetlenül hagy egy mondatot, mert kifullad.

Alejandro lehunyta a szemét.

Katalin gyengéden megcsókolta.

Azon az éjszakán sem a betegség, sem a félelem nem múlt el. De abbahagyták a színlelést, hogy a szerződés mindent megmagyaráz közöttük.

A nyár jobb heteket hozott nekik.

Reggeliztek a kertben, megbeszélték a számlákat és kártyáztak, amíg Sándor el nem fáradt. Néha arról kezdett beszélni, hogy mit fog tenni Katalin a halála után.

Egyik délután azt javasolta neki, hogy térjen vissza a fővárosba.

Letette a tollat.

– Ne kezdj el kirúgni egy olyan életből, amit még élünk.

Alejandro megfogta a kezét.

– Tudni akarom, hogy jól lesz.

–Akkor segíts, hogy ma éljek. A többit majd akkor tanuljuk meg, ha eljön.

Eltelt a 6 hónap.

Alejandro még mindig ott volt.

Az új orvos, Dr. Benítez, végre megérkezett a haciendába. Többször megvizsgálta, kikérdezte a betegség kórtörténetét, és meghallgatta Joaquínt, aki elmesélte, hogyan kezdődött az egész.

Hónapokkal a kezdeti diagnózis előtt Alejandro leesett egy lóról. Ezt követően tartós láz és oldalfájdalom jelentkezett.