Az orvos kérte, hogy nézhessük át a régi feljegyzéseket.

– Nem ígérhetek semmit – mondta. – De ellenőriznem kell valamit, mielőtt elfogadom, hogy nincs több tennivaló.

Rodrigo tudomást szerzett ezekről a látogatásokról.

Levelet küldött, amelyben azzal vádolta Katalint, hogy szükségtelenül meghosszabbítja unokatestvére szenvedéseit, hogy időt nyerjen és biztosítsa az örökséget.

Alejandro el akarta olvasni az egészet.

Aztán otthagyta az asztalon.

– Amióta megnősültem, mindenre, amit teszel, úgy tűnik, szüksége van egy számodra kedvező magyarázatra.

Katalina a tekintetét állta.

„Hadd gondoljon, amit akar. Magyarázatot kell kapnom a betegségére.”

Októberben Alejandro állapota hirtelen rosszabbodott.

Nem tudott felkelni. Visszatért a köhögése, vérzett, és a fájdalom megakadályozta a pihenésben.

Katalin úgy érezte, hogy megérkezett a megjósolt tél.

Egyik éjjel felébredt, és az ágy mellett kereste a lányt.

-Attól tartok.

Mindkettőjükkel megfogta a férfi kezét.

-Én is.

Alejandro az ablak felé nézett.

– Nem akarom elhagyni őt.

Catalina az ujjaira támasztotta a homlokát.

Először nem tudta, mit ígérjen.

Dr. Benítez hajnalban érkezett meg egy másik orvossal és a kért műszerekkel. További vizsgálatok után beszélt a két orvossal.

Azt gyanították, hogy a tüdő körüli fertőzött lerakódás, amely a régi sérüléshez kapcsolódik, magyarázza a romlás nagy részét. A beavatkozás lehetséges volt, bár kockázatos és a sikerre nem volt garancia.

Alejandro a végéig hallgatta.

Meghalhatok?

-Igen.

– Mi van, ha nem teszünk semmit?

Az orvos nem finomította válaszát.

Catherine mellette maradt. Nem döntött helyette.

Alejandro ránézett.

– Ki akarom próbálni.

Megcsókolta a kezét.

Órákig tartott a várakozás.

Catalina végigsétált a folyosón, leült, majd felállt. Joaquín kihozta neki a kávét, amit Catalina anélkül tartott a kezében, hogy ivott volna.

Amikor az orvos kijött, kimerültnek látszott.

–Kitartott. Most várnunk kell.

Nem volt hirtelen felépülés.

Fájdalommal, gyengeséggel és állandó gondozással teli napok következtek. Aztán jött egy láztalan reggel. Aztán egy másik. Alejandro jobban kezdett aludni, és képes volt befejezni a beszélgetést anélkül, hogy minden mondatnál megállt volna.

Catherine félt túl korán örülni.

Az orvos egy délután talált rá, amint az ajtóból figyelte a férjét.

– Ma már jobban van – mondta neki. – Ezt elismerhetjük anélkül, hogy holnapot ígérnénk.

A nő bólintott.

Megtanulta így fogadni minden egyes fejlődést.

Rodrigo újra megjelent, miután megtudta, hogy Alejandro még él.

Ezúttal maga a birtok tulajdonosa fogadta, aki a kertben ült, egy takaróval a lábán.

A közjegyző a közelben volt. A délelőttöt dokumentumok áttekintésével töltötték.

Rodrigo megállt, amikor meglátta.

– Azt mondták nekem, hogy te…

– Tudom – felelte Alejandro. – Sok kiábrándító hírt kaptál.

Az unokatestvére Katalinára nézett.

Alejandro folytatta, mielőtt megszólalhatott volna.

– A vagyonommal kapcsolatos döntéseket megerősítették. A házzal kapcsolatos döntéseket pedig a feleségemmel hozzuk meg.

Rodrigo anélkül távozott, hogy elfogadta volna a kávét.

A következő tavasszal Alejandro botjára támaszkodva sétált a rózsabokrok felé. Még mindig pihenésre volt szüksége, és az orvosok még nem fejezték be a kezelését, de már a lehetséges felépülésről beszéltek.

Catalina megmutatta neki az első hajtásokat.

Elővett egy összehajtogatott papírlapot a zsebéből.

Ez egy másolat volt a megállapodásról, amit aláírtak.

– Megígértem neki, hogy szabad lesz, ha ennek vége.

Katalin nyugtalanul nézett rá.

– Nem akarom, hogy csak egy aláírás miatt maradj – tette hozzá. – Ha el akarsz menni, azt kapod, amiben megegyeztünk. Ha maradni akarsz, újra szeretnélek kérdezni.

Az ollót a padon hagyta.

– Mennyi időt adsz nekem ezúttal?

Alejandro elmosolyodott.

-Nem tudom.

Katalin közeledett.

– Ez az első ígéret, amiben hinni tudok.

Megcsókolta, majd segített neki leülni.

Az évfordulójukat a munkásokkal, Joaquínnal és a szomszédokkal ünnepelték, akik azokban a hónapokban mellettük álltak. Virágok voltak az asztalon, és zene szólt az udvaron. Alejandro elfáradt, mielőtt befejezte volna az étkezését, Catalina pedig kivitte a folyosóra.

Onnan hallották a nevetést.

A fejét a szék támlájának támasztotta.

– Nem az a megállapodás volt, amire számítottam.

Catalina összefonta az ujjait az övével.

-Én sem.

A végrendeletek, a számlák és a régi bőrmappák még mindig a könyvtárban voltak. Semmi sem veszített a jelentőségéből, de Catalina már nem ment le minden reggel, hogy megnézze, mennyit örököl.

Lefelé tartott, mert Alejandro az ablaknál várta.

És azon az éjszakán, amikor elaludt mellette, a lány hallgatta nyugodt lélegzetvételét anélkül, hogy számolta volna a másodperceket, anélkül, hogy megvárta volna a köhögés végét.

Végül sikerült becsuknia a szemét.

Másnap reggel még az övék volt.