A városi levéltárban egy alkalmazott talált egy 1937-es vázlatot, amelyen „Mercado család kerülőútja” szerepelt. Egy másik fájlból kiderült, hogy 1958-ban a helyi út kiszélesítése megváltoztatta a vízelvezető rendszert. Évekkel később a Mercado család több szakaszt is feltöltött, hogy lehetővé tegye a nagyobb gépek áthaladását.

Don Hilario egy 1978-as dokumentumot tett az asztalra. A csatorna lefedésére vonatkozó kérelmet Raúl írta alá, aki akkor 21 éves volt.

„Az apád tiltakozott” – magyarázta. „A munkáscsapat tagja voltam. Raúl minden egyes métert be akart fásítani, mert pénzre volt szüksége a házassághoz. Meggyőzte a megbízottat, hogy a csatorna haszontalan.”

Elenát jobban fájt neki az árulás, mint bármilyen sértés. Apja évtizedeket töltött a kerítés javításával és a termés elvesztésével egy olyan döntés miatt, amiről Raúl soha nem beszélt.

A műhelyben talált egy konzervdobozt, amiben régi csavarok, alátétek és egy darab lánc volt, ugyanolyan, mint ami a kapun volt. Aztán kinyitotta az asztalt azzal a kulcsmásolattal, amelyet apja a Guadalupei Szűzanya fényképe mögött tartott.

Benne egy költségnapló volt:

„1964: változási lánc”.

„1967: Tiszta bíróság.”

„1971: eliszaposodott csatorna.”

„1983: ismét zárt kijárat. Raúl nem volt hajlandó segíteni.”

Az utolsó oldalon az apja azt írta, hogy soha ne adják el az alsó részt anélkül, hogy előbb megpróbálnák kinyitni a melléképületet. Nem hagyott szentimentális vallomást, csak pontos utasításokat, ahogy általában mindennel tette.

Elena felbérelt egy vízépítő mérnököt és egy kotrógépet. A felmérés kimutatta, hogy a csatorna közel 70%-a még mindig ép. A javítása kevesebbe kerülne, mint két évszak vesztesége, de Elenának jelzáloggal kellene terhelnie az állatait, hogy előteremtse a pénzt.

Raúl megjelent a vasárnapi családi összejövetelen, és letette Octavio szerződését az asztalra.

– Aláírás. Anyának gyógyszerre van szüksége, te meg csak pénzt pazarolsz kavicsokra.

Az anyja, Doña Teresa, kerülte Elenát. Anyagilag Raúltól függött, és hetek óta hallotta, hogy a farmot a lefoglalás szélén áll.

– Lányom, lehet, hogy apád tévedett – mormolta. – Ne rombold le a családot, hogy bebizonyítsd, többet tudsz nálunk.

– Nem akarok semmit bizonyítani. Tudni akarom, miért rejtette el Raúl a csatornát.

Raúl ököllel az asztalra csapott.

– Mert segítettem lezárni. Apa sosem bocsátott meg nekem. Ezt akartad hallani?

Azt is bevallotta, hogy Octavio jutalékot ígért neki, ha sikerül eladnia a földet, mielőtt felfedezik a régi vízműtárgyat. Az üzletembernek a csatornaszakaszra szüksége volt, hogy kavicsot szállíthasson a szakadékból.

Doña Teresa pofon vágta.

–Kihasználtad a betegségemet, hogy nyomást gyakorolj a húgodra.

Raúl azzal a megesküdéssel távozott a házból, hogy Elena mindent elveszít, még a teheneit is. Ennek ellenére zálogba adott 12 szarvasmarhát, és elkezdte a munkát.

Három héttel később ismét felhúzták a zsilipet. Elena, Don Hilario és a technikus várták az első heves esőzést. A patak elérte a kijelölt jelet, de csak egy csepp víz jutott be a csatornába.

Raúl az útról figyelte az eseményeket.

–Apa kudarcot vallott, és te is fogsz. Amikor eljön a bank, ne kérj tőlem segítséget.

Másnap reggel Elena a bottal a csatornán sétált. Körülbelül 90 méter után a víz eltűnt. A kotrógép áttörte a földet, és feltárt egy beomlott csatornát, amelyet gyökerek, kavics és beton tömött el.

Egy modern csatorna bukkant fel a törmelékek között. A cementbe az 1983-as évszám és Raúl monogramja volt vésve.

Aztán megérkezett Don Hilario az előrejelzéssel a kezében: a vihar elállt a hegyek felett. Kevesebb mint 10 óra múlva a patak elérheti a 20 év óta feljegyzett legveszélyesebb szintet.

3. RÉSZ
A vízépítő mérnök kiszámította, hogy az összes beton eltávolítása 2 napot vesz igénybe. Elenának csak néhány órája volt.

Az előrejelzés szerint folyamatos esőzés várható egész éjjel. Ha a lefolyó továbbra is eldugul, a víz bejut a helyreállított csatornába, eltalálja az akadályt, és még nagyobb erővel folyik vissza a kukoricatábla felé. A befejezetlen javítás csapdává változtathatja a régi elterelő csatornát.

„Le kell engednünk a kaput” – mondta a technikus. „Nem használhatjuk, amíg ki nem tisztítjuk a csatornát.”

Elena a sötét égre nézett. Még ha zárva is tartják, az áramlat újra eléri a kanyart. Elveszíti a kerítést, a termést, és valószínűleg a pajta egy részét is. Az összes befektetett pénz után sem lesz képes talpra állni.

Don Hilario megvizsgálta a betont.

„Ha beviszünk egy kotrógépet, a súlya miatt a boltozat többi része is beomolhat. Oldalról kell majd feltörnünk, és kézzel kell eltávolítanunk a kavicsot.”

A munkások azonnal nekiláttak. Míg egyesek földet távolítottak el, mások faoszlopokat helyeztek el, hogy megakadályozzák az omlást. Délután 4 órakor kezdett esni az eső.

Raúl akkor érkezett, amikor a víz már folyt az úton. A teherautójában maradt, és nézte, ahogy Elena sárban dolgozik. A lány nem közeledett hozzá. A segítségét sem kérte.

Végül egy feszítővassal landolt.

„Apuval betonoztuk le” – vallotta be. „De nem úgy történt, ahogy gondolod.”

Elena folytatta a talicska megtöltését.

– Aláírtad. Aztán évekig rejtegetted.

„Földet akartam szerezni, hogy növényeket termesszek. Amikor a csatorna újra eliszaposodott, apa azt mondta, hogy nincs pénze a megjavítására. Lezártuk az átereszt, hogy a munkagépek ne essenek bele. Az első árvíznél rájöttünk a hibánkra. Meg akarta nyitni, de én már tartoztam pénzzel, és nem voltam hajlandó elveszíteni a termést.”