– És 1983-ban?

– Szólatlanul megtöltöttem. Aztán jött az árvíz, ami hat tehenünket pusztította el. Apa hónapokig nem szólt hozzám.

Raúl a feszítővasat egy repedésbe vágta.

– Amikor meghalt, megtaláltam a jegyzetfüzetet. Azt gondoltam, ha mindent megtudsz, akkor minden kidőlt kerítésért, minden elveszett termésért engem fogsz hibáztatni. Octavio megjelent, pénzt kínált, én pedig úgy hittem, hogy az eladás az egyetlen módja a probléma megoldásának.

– Nem akartad kitörölni – felelte Elena. – Újra el akartad temetni.

Raúl védekezés nélkül elfogadta a csapást.

Doña Teresa röviddel ezután megérkezett egy szomszéd teherautójával. Egy szatyor élelmiszert és a férje régi esőkabátját vitte. Odaadta Elenának.

– Az apád minden alkalommal használta, amikor a csatornát tisztította – mondta. – Tudtam, hogy vitatkozott Raúllal, de a betonról sosem tudtam. Hallgat, hogy a gyerekei ne utálják meg egymást.

Elena keserűen felnevetett.

– A hallgatásuk majdnem elvette tőlünk a földet.

– Az enyém pedig majdnem hagyta, hogy eladják – ismerte el Teresa. – Bocsáss meg.

Többre nem volt idő. Az eső egyre jobban csapkodott a pajta tetejére, és a patak zúgni kezdett a fák között. A víz még hajnal előtt eléri a kanyarulatot.

A munkások átfúrták a dugó egy részét, de mögötte évtizedek alatt összetömörödött köveket találtak. Minden alkalommal, amikor eltávolítottak egyet, mások vették át a helyét. Raúl derekáig gázolt az árokba, hogy láncot kössön a fő tömb köré.

– Menj onnan! – kiáltotta Elena. – Még beszakadhat a fal!

– Ha nem veszem ki, mindent elveszítesz a döntésem miatt.

A traktor meghúzta a láncot. A tömb alig néhány centimétert mozdult el. A sár beszakadt Raúl csizmája alatt, és egy kődarab pattant ki rá. Elena beugrott a gödörbe, megragadta az ingét, Don Hilario pedig segített kihúzni másodpercekkel azelőtt, hogy az oldala beomlott volna.

Raúl ott feküdt, nehezen lélegzett. Seb volt a homlokán és kificamodott a bokája.

– Hagyd csak! – mondta Elena. – Nincs olyan birtok, ami megérné, hogy ott meghalj.

– Apa is ugyanezt szokta mondani rólunk – felelte. – Hogy a föld regenerálódhat, de egy család nem mindig.

Hajnali 2-kor az eső könyörtelenül szakadt. Ástak egy akkora lyukat, hogy új csövet lehessen benne lefektetni, de a szakadékba vezető kijáratot még mindig meg kellett tisztítani. Néhány munkás fel akart mondani. Elena nem hibáztathatta őket: a vízszint emelkedett, és a családjaik vártak rájuk.

Aztán megjelentek a szomszédok ásókkal, lámpákkal és zsákokkal. Doña Teresa körbejárta a közösséget, segítséget kérve. Elmesélte a történteket anélkül, hogy elrejtette volna Raúl felelősségét, és Elenát makacs nőként ábrázolta volna, aki eltékozolja az örökséget.

„Ez a farm munkát és kukoricát adott, amikor más háztartásoknak nem volt mit enniük” – mondta nekik. „Most a városon a sor, hogy egy kicsit viszonozzon.”

Több mint 20 ember dolgozott a viharban. Gyökereket, kavicsot, betonacélt és az utolsó betondarabokat távolították el. Hajnali 4 óra körül hangos csattanás hallatszott a csővezetékből. A felgyülemlett víz fekete sár- és levéltömeget lövellt a szakadékba.

A csatorna fellélegzett.

Don Hilario a kijárat felé irányította a lámpáját.

– Már van egy átjárója. Csak azt kell tudnunk, hogy elbírja-e az áramlást.

A technikus azt javasolta, hogy csak félig nyissák ki a zsilipet. Elena és Raúl a patakhoz mentek. Raúl egy botra támaszkodva sétált, bekötözött lábbal. Az áramlat már a falon lévő piros jelzést nyaldosta.

Elena megragadta az új láncot, ami a régi szemekhez volt rögzítve. Húzta, de a mechanizmus beragadt. Raúl elvette mellőle a láncot.

– 3-ig számolva.

Mindketten húzták. A zsilip lassan felemelkedett, és a víz olyan robajjal ömlött be a nyíláson, hogy megremegtette a köveket. Elena néhány másodpercig azt hitte, eltörik a keret. Az öreg tölgyfa azonban kitartott.

Az áramlat megtöltötte a csatornát, és átfolyt a kukoricatáblát körülvevő fűzfákon. Nem egy látványos hullám volt, hanem egy állandó, sötét és kontrollált folyás, pontosan úgy, ahogyan az építők évtizedekkel korábban elképzelték.

A család hajnalig a zsilipnél maradt. A patak helyenként túlcsordult, elárasztva a környező területeket, de a víz főként a csatornán keresztül a szakadék felé hatolt.

Amikor elállt az eső, Elena körbejárta a telket. A kerítés még állt. Az oszlopok nem tűntek el, a sorok között nem voltak mély árkok, és a kavics csak egy vékony réteget alkotott a szélén. A kukorica meggörnyedt a víz súlya alatt, de szilárdan gyökerezett maradt.

A 12 szarvasmarha, amit Elena zálogba adott, hetekkel később visszakerült a birtokra. A megspórolt pénzből ki tudták fizetni a javításokat, és Doña Teresa gyógyszereinek egy részét is ki tudták fizetni anélkül, hogy el kellett volna adniuk a farmot.

Octavio megpróbálta követelni a Raúl által ígért megbízást. Elena bemutatta a megbízónak a szerződést, az üzeneteket és a földterület hidraulikai funkcióját bizonyító tanulmányokat. Az adásvételt érvénytelenítették. Továbbá az önkormányzat megtiltotta a kavicskitermelést a szakadék közelében, mert az hatással lett volna a folyómederre és számos, a folyó alsóbb szakaszán található ingatlanra.

Raúl nem nyerte vissza azonnal családja bizalmát. Elena megengedte neki, hogy segítsen az utolsó javításokban, de világossá tette, hogy ez nem törölte el a hazugságait. Eladta a teherautóját, hogy visszafizesse az Octaviótól kapott előleget, és elkezdte fizetni anyja gyógyszereit anélkül, hogy azt érvként használta volna fel a nővére ellen.