Julian vissza akart menni, hogy mindenkit kikérdezzen, de Clara az égre mutatott. Már csak néhány óra nappal volt hátra.

– Elena és a családok várnak. A férfi, aki felhúzta a kötelet, is várhat.

Sötétedés előtt érkeztek Arroyo de Piedrába. Elena két gyerekkel jött ki az iskolából, akik a szoknyájába kapaszkodtak. Megölelte a testvérét, majd Clarát.

– Tudtam, hogy működésre tudod bírni azt a kocsit.

– Először is rá kellett vennem a bátyádat, hogy meghallgasson.

Elena elmosolyodott.

– Ez nehezebb volt, mint a kerék megjavítása.

A családok lepakolták az ételt. Hamarosan bableves, meleg tortilla és tűzifa illata terjengett a táborban. Egy Pedrito nevű fiú egy kis fakerékkel közeledett Clarához. Az apja faragta ki, mielőtt elment munkát keresni, de a kerék eltört.

– Be tudnád indítani újra?

Clara megvizsgálta a fába vésett jeleket.

„Ha megpróbálok rátenni egy másik tengelyt, lehet, hogy teljesen eltörik. Megtarthatom ezt a kereket emlékbe, és készíthetek egy újat a játékodhoz.”

A fiú néhány másodpercig gondolkodott.

– Meg akarom tartani azt, amelyet apám készített.

Clara egy bőrcsíkot erősített a sérült kerékre, hogy a vállán hordozhassa. Aztán egy másikat faragott egy dobozdarabból.

Julian megértette, hogy nem csak tárgyakat javít. Tudta, hogyan ismerje fel az ember, hogy mitől fél elveszíteni.

Az éjszakát az iskolában töltötték, mert a híd jéggel volt borítva. Amíg Clara aludt, Elena elmesélte Juliánnak a történetet, amit a fiú nem akart elolvasni.

Tomás Valdés egy évvel korábban halt meg egy járványban. Hónapokkal később Evaristo Haro cégének postakocsija fékhiba miatt lezuhant egy lejtőn. Evaristo nyilvánosan Tomás tervét hibáztatta, annak ellenére, hogy ezt a mechanizmust soha nem szerelték be a balesetben érintett járműbe.

Azt akarta, hogy Clarának alá kell írnia egy nyilatkozatot, amelyben elismeri férje felelősségét. Amikor a lány ezt megtagadta, kirúgta, visszatartotta hathavi fizetését, és azt állította, hogy a szerszámosládájában lopott szerszámok vannak.

– Elmagyaráztam neked a levelemben – mondta Elena.

– Csak az első oldalt olvastam el.

– Ez jól összefoglalja a problémád egy részét.

Másnap reggel Julian Clarát éppen egy hámot igazgatta.

– Elena elmesélte, mi történt.

– Biztosan tőlem hallotta.

—Igazad van.

„Megmondtam volna, amikor tudtam, hogy meghallgathatsz anélkül, hogy háborút csinálnál a ranchok között. Visszakapom a fizetésemet, és Tomás nevét dokumentumokkal tisztázom, nem golyókkal.”

– Megteszem, amit csak kell.

– Csak azt kell elmondanod, amit láttál. Semmi többet.

A visszaúton a veszteségeikről beszélgettek. Clara nem nevezte tökéletes boldogságnak a házasságát. Tomással pénzről, zord telekről és rosszul fizetett megbízásokról vitatkoztak. De Tomás tisztelte Clara kezét és intelligenciáját. Fütyörészett munka közben, és mindig a füle mögé felejtette a ceruzáját, még misén is.

Julian mesélt neki az öccséről, aki egy árvíz során meghalt. A veszteség után majdnem eladta a ranchot. Elenának vissza kellett térnie, hogy intézze a számlákat, amíg Julian vissza nem nyeri az erejét.

„Azt hittem, hogy a ranch egyben tartása azt jelenti, hogy mindent nekem kell megoldanom” – vallotta be.

– Egy kerék azért marad függőlegesen, mert több alkatrész viseli a súlyt – felelte Clara. – Amikor egyetlen alkatrész viseli a teljes terhet, akkor az eltörik.

Amikor megérkeztek, Evaristót, Silvestre-t és Ignacio Gálvez biztost az istállóban várakozva találták.

Evaristo fekete kabátot viselt, és kesztyűjével Clara mellkasának fedelét ütögette.

– Ez a doboz a cégem tulajdonát képező vagyontárgyakat tartalmazza.

Clara maga nyitotta ki. Elővett egy kalapácsot Tomás monogramjával, egy kopott tolómérőt, hat kézzel készített fúrófejet és egy mappányi nyugtát.

– Mindent még azelőtt vásároltam, hogy a férjem nálad dolgozott.

Evaristo egy összehajtott papírdarabra mutatott a tolómérő alatt.

Ez egy fékrendszer rajza volt.

Clara elsápadt. Felismerte a térképet, mert Silvestre megmutatta neki a baleset után, de sosem volt a dobozában.

A biztos az egyik sarkánál fogva felemelte a papírt.

– Tiszta és nemrég hajtogatták. A többi dokumentum több éves használatról tanúskodik.

– Ellopta – erősködött Evaristo.

„Nem lesz letartóztatás, és a dobozt sem viszik el” – határozta el Gálvez. „A rajzot lepecsételve tartom, amíg össze nem hasonlíthatom a műhelynyilvántartással.”

Evaristo elviharzott. Clara nyugodt maradt, amíg a pajta ki nem ürült. Utána feljegyezte az időpontot, az időjárást és minden kimondott szót. A munkavezető beismerte, hogy hajnal előtt látta Silvestre-t a szekér közelében. Clara feljegyezte a vallomását, és megkérte, hogy írja alá.

Amikor befejezte, remegni kezdett a keze.

Julian vizet tett melegíteni.

– Főzök kávét.

– Az segítene.

Clara most először engedte meg valakinek, hogy elvégezzen helyette egy egyszerű feladatot.

Délután a konyhaasztalnál tárgyalták meg a feltételeket. A házimunka továbbra is a megbeszélt bért kapta. Minden javításhoz külön megrendelést rendelt Clara nevére. Clara visszautasíthatott bármilyen veszélyes feladatot, ha Julián nem biztosított elég segítőt.

Mindketten aláírták.

Ez nem egy szerelmi vallomás volt. Valami olyasmi, amire Clarának szüksége volt, mielőtt hagyta volna kivirágozni a szerelmet: a tisztelet egy olvasható elkötelezettséggé alakult.

Alkonyatkor egy fiú érkezett a völgyből. Egy postakocsi, amiben három bányász és egy nő egy csecsemővel volt, leállt az Arroyo de Piedra lejtőjén. A fékek nem bírták a súlyt. A kocsis köveket tett a kerekek alá, de a lovak megijedtek.