Az egyik tisztviselő a szemüvege fölött nézett rá.

– És meg tudja-e mondani egy házvezetőnő a különbséget egy fékmódosítás és egy fékmódosítás között?

Klára nem sütötte le a tekintetét.

– Négy rendszert építettem a férjemmel. Beállítottam a csapszegeket, kipróbáltam a cipőket, és kiszámoltam a súlyt. Hívhatsz, aminek akarsz. A fém nem változtatja meg a nevét a te kedvéért.

Gabrielnek el kellett fojtania egy mosolyt.

Amikor rá került a sor, egyszerűen csak elmesélte, amit látott: Clarát a szekere alatt hajnal előtt, a meggörbült csapszeget, az elrejtett kötelet, a javítást teher alatt, és a postakocsit, amely megállt La Angosturában.

Nem mondta, hogy csodálatra méltó “egy nőhöz képest”.

Azt mondta, hogy szakértő autószerelő.

Mateo bemutatott egy Silvestre által aláírt, olcsó, világos színű vasgombos doboz megrendelését. Eusebio ragaszkodott hozzá, hogy ezeket a gombostűket csak üres járműveken szabad használni. Ezután egy felügyelőt, majd a kocsist, végül pedig egy raktári alkalmazottat hibáztatott.

Minden magyarázat ellentmondott az előzőnek.

Egyelőre nem tudták bizonyítani, hogy ő rendelte el a szabotázst, de a hatóságok elrendelték az összes cselekedetének teljes körű felülvizsgálatát. Elismerték azt is, hogy Clara birtokolta a szerszámait, és elrendelték, hogy fizessék ki neki a visszatartott hathavi bérét. A hivatalos jegyzőkönyv szerint Tomás eredeti terve nem tekinthető a baleset bizonyított okának.

Kint Clara nem tűnt boldognak.

„Azt hittem, másképp fog érződni” – mondta.

– Talán az igazság nem mindig hangzik el – felelte Gabriel.

– De kevesebbet nyom.

A következő hetekben Clara folytatta a munkát a ranchon, bár a visszaszerzett pénz egy részéből kibérelt egy szobát Parralban. Biztonságos menedékre vágyott, valami olyanra, amit maga zárhat be, ha bármilyen munkája, főnöke vagy kapcsolata rosszul sül el.

Gabriel segített neki betenni a csomagtartót a kocsiba, és a kulcsot a kezében hagyta.

Nem kérdezte meg, hogy tervezi-e a távozást.

Ez Clara számára fontosabb volt bármilyen ígéretnél.

A tanyán írásban megállapodtak a feladataikról. A házvezető fizetést kapott. A szekerek és lószerszámok javítását külön fizették. Clara megtagadhatott minden veszélyes munkát. Gabriel írta alá először.

Apróságokban megváltozott a köztük lévő kapcsolat. A férfi elkezdte a kávét a nő munkaasztala mellé tenni anélkül, hogy félbeszakította volna. A nő mindig ételt vitt a karámba, amikor tudta, hogy a férfi órák óta nem ült le. A munkások abbahagyták a nevetést, amikor meglátták a nőt szerszámokkal. Még Amos is elkezdett konzultálni vele, mielőtt egy kereket megérintett volna.

Decemberben egy vihar lezárta a Santa Ritába vezető utat. Egy hírvivőnek sikerült megérkeznie a hírrel: az iskola kályhacsöve eltört, és füst töltötte meg a tantermet.

Gabriel egy új csőszakaszt, takarókat és szerszámokat pakoltak be. Parral kijáratánál Clarát találta a dobozával a kezében.

„Ugyanezt a figyelmeztetést kapta” – mondta.

– És te is ugyanezt gondoltad.

Senki sem kérdezte, hogy kinek kellene megmentenie az iskolát.

Együtt mentek.

Clara rájött, hogy nem csak a csővel van a probléma. Egy jég által elmozdított gerenda a kéményt a fának nyomja. Gabriel azonnal újjá akarta építeni a tartószerkezetet.

– A tető nem biztonságos – mondta. – Ideiglenes szellőzőnyílást teszünk az ablakba, és visszajövünk, ha elvonul a vihar.

– Nem szeretem befejezetlenül hagyni a munkáimat.

Egy befejezetlen munkát meg lehet javítani. Egy befejezett hiba megölhet valakit.

Gábriel egy pillanatig ránézett.

– Akkor azt tesszük, amit mondasz.

A gyerekek visszatértek egy meleg szobába, mielőtt elkezdődött volna a nagy havazás. Gabrielnek és Clarának ott kellett tölteniük az éjszakát Elenával együtt.

Amikor mindenki elaludt, leültek egy bepárásodott ablak mellé.

– Szeretnék mondani valamit anélkül, hogy cserébe bármit is kérnék – mormolta Gabriel. – Amikor visszatérek a ranchra, kereslek. Amikor bemegyek a műhelybe, hallgatózom, hogy dolgozol-e. Elkezdtem elképzelni azokat az éveket, amikor még mindig ott vagy.

Klára lehunyta a szemét.

– Én is elképzeltem őket. És ez megijeszt.

-Mert?

– Mert szerettem Tomást. Néha attól félek, hogy egy másik férfi szeretete elhomályosítja benne a jó tulajdonságokat.

Gábriel nem próbált versenyezni egy halottal.

– Mondj egyet.

Klára könnyein keresztül mosolygott.

– Borzalmasan énekelt, amikor éjszaka javítgattunk. És mindig volt egy ceruza a füle mögött, még misén is.

Gábriel halkan felnevetett.

– Akkor több történetet szeretnék hallani arról az emberről.

Klára meglepetten nézett rá.

– Nem zavar téged?

– Előbb szerette, mint én. Örülök, hogy jól szerették.

Klára megfogta a kezét.

– Ha egy nap nemet mondok neki, ha megtartom a szobámat, ha nem vagyok hasznos a farmjának… akkor is engem választana?

Gabriel elfordította a tenyerét, és összefonta az ujjait az övével.

– Azt a nőt választottam, aki egy szekér alól elmondta nekem az igazat, és arra kényszerített, hogy meghallgassam.

Klára kissé lehajolt, de megállt.

– Nem akarom ezt viharba kerülve eldönteni.

– Akkor megismételjük, amikor megnyílik az út és kisüt a nap.

Azon az éjszakán nem csókolóztak.

Három nappal később Mateo megérkezett a hiányzó hírrel. Silvestre-t egy másik Larrañaga-i raktárban tartóztatták le egy doboz vascsappal és több módosított karbantartási jegyzékkel. Beismerte, hogy Eusebio olcsóbb alkatrészek használatát rendelte el a költségek csökkentése érdekében. Azt is bevallotta, hogy a hamisított rajzot Clara ládájába rejtette, miután a nő nem volt hajlandó aláírni Tomás ellen.