Majdnem egy óra múlva Soledad megszólalt.
– Ramiro Ceballosnak hívják.
Leandro sosem hagyta abba a munkát.
– A férjed?
– Igen. Van egy postakocsi- és teherfuvarozó cége a völgyben. Az emberek tiszteletreméltó embernek tartják.
– Miért láncolta le?
– Felfedeztem, hogy az ezüstszállítmányok egy részét ellopta. A sofőrjeit hibáztatja, majd pénzt ad bizonyos tisztviselőknek a nyomozás lezárása érdekében.
Soledad elmagyarázta, hogy oldalakat másolt ki a könyvelési könyvekből. Leveleket is talált, amelyek Ramirót két rabláshoz kötötték, amelyekben több öszvérhajcsár is meghalt.
– Elrejtettem a másolatokat a ruhám bélése alá. Azt terveztem, hogy elmegyek Chihuahua városába, és átadom őket a bírónak. Ramiro meglepett, miközben egy kancát nyergeltem.
– Még megvannak ezek a tesztek?
Soledad bólintott.
„Nem találta meg őket. Azt hitte, odaadtam őket valaki másnak. Ezért hagyott élni két napig. Remélte, hogy a hideg arra kényszerít, hogy felfedjem, hol vannak.”
Leandro leállította a dossziét.
– Akkor majd visszatér.
— Fegyveres emberekkel.
Leandro folytatta a munkát.
– Először is ezt távolítjuk el.
Dél körül a zsanér felengedett. Leandro a fogóval kinyitotta a karikát, és a falhoz vágta.
Soledad a szabad csuklójára meredt. A seb mély volt, és heg maradhatott volna utána, de a vas eltűnt.
Sírni kezdett.
– Azt hittem, meghalok ebben a ruhában.
Leandro megtisztította a sebet és bekötözte.
Abban a pillanatban elállt a szél.
A hegy csendje rájuk borult.
Soledad felemelte a fejét.
– Ma van a második nap.
Leandro elővette a puskáját.
– Akkor Ramiro már biztosan jön felfelé.
Az ablakból négy lovast láttak átkelni a havon. Ramiro ment elöl, mögötte három férfi.
– Nem tud egyedül szembenézni velük – mondta Soledad.
– Nem ismerik ezt a hegyet.
Leandro átnyújtott neki egy kis revolvert.
„Zárd be az ajtót. Ha rajtam kívül bárki belép, célozd meg az övcsatot. Amikor az emberek félnek, hajlamosak túl magasra lőni.”
– Nem akarok újra bujkálni.
– Nem bujkál. A bizonyítékokat védi.
Leandro eltűnt a fenyőfák között.
Ramiro megtalálta az üres istállót, és követte a részben eltakart lábnyomokat. Embereivel körbevette a kunyhót.
Az első férfi egy keskeny lejtőn haladt felfelé. Leandro a felette lévő fatörzsre lőtt. A felhalmozódott hó lezúdult, és több méterre magával rántotta a férfit. Csapdába esett, élt, de képtelen volt mozdulni.
Egy másik fegyveres megpróbált feljönni az erdőn keresztül. Leandro megjelent mögötte, elvette a puskáját, és térdre kényszerítette.
„Nem fizetnek nekem annyit, hogy megfagyjak” – mondta a férfi.
– Akkor tűnj el Ramirótól, és talán eléred a völgyet.
A fegyveres bevallotta, hogy Ramiro rendelte el a kunyhó felgyújtását, Soledaddal együtt. Ezután lemenekült a domboldalon.
Eközben Ramiro és utolsó emberei megkerülték a hegyet. Találtak egy hátsó bejáratot, amelyet Leandro tűzifa tárolására használt.
Soledad hallotta, hogy valaki eltávolítja a deszkákat.
Rámutatott a revolverre.
Kinyílt az ajtó, és Ramiro lépett be.
A társa kint maradt.
Ramiro Soledad kötésére nézett, majd a törött gyűrűre.
– Mindig is hálátlan voltál.
– Hagytál meghalni.
– Adtam neked esélyt a megbánásra. Most add át a papírokat.
-Nem.
Ramiro elmosolyodott, és előhúzott egy kést.
– Az a hegyi ember nem fog időben megérkezni.
Soledad hátrált az asztalhoz. A bal keze remegett, de nem engedte le a fegyvert.
– Ne gyere a közelembe többé.
– Nincs bátorságod lőni.
Ramiro előrelépett.
Soledad az övére célzott, ahogy Leandro tanította neki, és lőtt. A golyó eltalálta a kést, és átfúrta az alkarját. Ramiro térdre esett.
A kint várakozó férfi a lövés hallatán elmenekült.
Ramiro megpróbált ép kezével a revolveréért nyúlni. Mielőtt tehette volna, Leandro belépett a bejárati ajtón, és egyetlen ütéssel lefegyverezte.
Megragadta a nyakánál fogva és felemelte.
– Hadd fejezzem be vele – mondta Leandro.
– Nem – felelte Soledad.
Ramiro fájdalmasan felnevetett.
– Még mindig védesz engem?
– Nem védelmül szolgálok. Azt akarom, hogy megéld, amíg hallod, ahogy kiejtik minden egyes ember nevét, akit megölettél.
Leandro ugyanazzal a lánccal kötözte meg, amelyet Soledad viselt.
A hóban rekedt fegyverest kimentették, és beleegyezett, hogy tanúskodjon. Ramiro kabátjában írásos parancsot találtak a faház felgyújtására és a tanúk eltávolítására.
Amikor az út újra megnyílt, Leandro a chihuahuai bíró elé vitte a foglyokat. Soledad átadta a ruhájába varrt oldalakat.
Ramiro megpróbálta lopással és házasságtöréssel vádolni. Az eredeti főkönyveket azonban megtalálták az irodájában. Az összegek megegyeztek a másolatokkal. Más sofőrök felismerték a leveleit, és két tisztviselő beismerte, hogy kenőpénzt fogadott el.
Ramirót gyilkossági kísérletért, csalásért és rablásokban való bűnrészességért ítélték el. Cégét lefoglalták, hogy kártalanítsák a megölt öszvérhajcsárok családjait.
A bíró érvénytelenítette a polgári házasságot, miután bebizonyította, hogy Ramiro megpróbálta meggyilkolni a feleségét.
Soledad kártérítésként megkapta a vagyon egy kis részét. Elmehetett Kaliforniába, ahogy tervezte.
Visszatért Leandro kabinjába, hogy összeszedje a holmiját.
A tél kezdett visszavonulni. Víz csordogált a hó alatt, és apró rügyek jelentek meg az ágakon.
– A bérlet két hét múlva nyílik meg – mondta Leandro. – Elkísérhetlek az állomásra.
– Soha nem kérdezte meg, hogy el akarok-e menni.
– Elszakítottam egy láncot. Nem fogok másikat csinálni.
– És mi van, ha úgy döntök, hogy maradok?
