Katalin mozdulatlanul állt az ajtó túloldalán.

– Vannak haszontalan kedvességek – folytatta Beatriz –. Senki sem látja őket.

Azon az éjszakán sírt, miközben kihúzta az ingujját.

Elisa, a legidősebb unokahúga, nyitott varródobozzal találta meg.

– Anyának nem kellett volna ezt mondania.

Katalin megtörölte az arcát.

– Nem kell választanod közöttünk.

– De meg tudom mondani, mikor téved.

A lány egy kék szalagot hagyott az ágyon, amit ajándékba kapott.

– A táncruhádért.

Katalin vissza akarta adni.

Elisa összezárta az ujjait a ragasztószalagon.

– Szeretnék adni neked valamit, amit nem kellene előbb megjavítanod.

A téli tánc volt akkoriban minden beszélgetés témája.

Don Nicolás de Alarcón, San Gabriel grófja, hosszú spanyolországi tartózkodása után tért vissza, hogy egy közeli birtokon telepedjen le. 34 éves volt, jelentős vagyonnal rendelkezett, és nem volt felesége.

Beatriz újravarrtatta a lányai ruháit.

Tomás tiltakozott a költségek miatt.

„Egy jó prezentáció biztosíthatja a jövőjüket” – válaszolta.

Catalina lehajtotta a fejét a gyöngyök fölé.

Senki sem kérdezte meg tőle, hogy akar-e részt venni.

Leonor jelentette be, hogy nem megy el a nagynénje nélkül, mert csak ő tudja, hogyan kell a haját úgy fogni, hogy ne fájjon neki.

Beatriz engedett.

– De próbáld meg elfoglalni magad. Nem akarlak ezzel a mártírarccal látni.

Miközben abban a házban a frizurákról beszélgettek, Nicholas csokoládét ivott a nagymamája előtt.

Mercedes hallgatta a kifogásait, hogy miért nem akart elmenni a táncra.

– Nem azért keltél át az óceánon, hogy papírok között bújj el.

– Azért jöttem, hogy közel legyek hozzád.

– Szerethetsz engem és táncolhatsz ugyanazon a héten.

A folyó.

Mercedes a ruhája ujja után nyúlt.

– Van valaki, akivel szeretném, ha megismerkednél. Catalina.

– A leveleidből ismert fiatal nő.

—Ugyanaz.

Nicolás már négy éve ismerte ezt a nevet. Jacinta írta a nagyanyja diktálta leveleket, és szinte mindegyikben szerepelt Catalina valamilyen megjegyzése, felolvasása, látogatása.

– Soha nem mondtad meg neki, hogy ki vagy – mutatott rá.

– Nem is volt rá szükség.

– Talán szeretnéd tudni.

Mercedes hallgatott.

Miután elvesztette látásának nagy részét, ezt a csendes életet választotta. Belefáradt az orvosokba, az ünnepélyes látogatásokba és az emberekbe, akik összetévesztették a hozzá való beszédet a hangjuk emelésének.

A kis házban visszanyerte lelki békéjét.

De a hallgatása lehetővé tette mások számára is, hogy eldöntsék az értékét.

– Igazad van – ismerte be végül. – Tartozom neki ezzel. – Nem akarta elveszíteni az egyetlen szeretetet, ami látszólag nem járt meghajlással.

Miklós megcsókolta a kezét.

– Ha úgy van, ahogy mondod, akkor nem veszíted el.

A bál estéjén Catalina befejezte unokahúgainak felöltöztetését, mielőtt felvette volna a saját ruháját.

Elisa kék szalagja eltakart egy kopott varrást.

Belépve a szobába, Mercedest kereste. Meglátta a tűznél, de Beatriz megállította, hogy megigazítson egy brosst és eltegyen egy zsebkendőt.

Aztán megérkezett Miklós.

A vendégek szinte komikus gyorsasággal fordultak felé.

A gróf üdvözölte a házigazdákat, beszélgetett velük, és beleegyezett a táncba. Nem viselt hivalkodó ékszereket. Eleganciája abban a természetességben rejlett, amellyel mozgása látszólagos volt.

Katalin alig pillantott rá.

Mercedes ölbe tett kézzel várt.

Amikor megpróbált közelebb lépni, Beatriz rájött, hogy túl közel van a gróf útjához.

És kimondta azt a mondatot, amelyre sokan évekig emlékezni fognak.

– Menj, ülj le a vak öregasszony mellé, Catalina. Senki sem fog hiányolni a táncban.

Catalina derűs arccal átsétált a szobán.

Csak Mercedes érezte a remegést, amikor megfogta a kezét.

-Mi történt?

– Semmi sem érné meg, hogy elrontsam az estédet.

– Ezt nem kérdeztem tőled.

Catalina beszélni akart, de a zene megváltozott.

Nicholas bocsánatot kért a partnerétől, mielőtt belekezdett volna a következő alakba. Elkísérte a nőt a családjához, és a kandalló felé indult.

Beatriz kiegyenesítette a hátát.

Azt hitte, a nő azért jön, hogy újabb előadást kérjen.

Közvetlenül mellette sétált.

Amikor odaért Mercedeshez, lehajolt és megcsókolta a homlokát.

-Nagymama.

A szó visszhangzott a szobában.

Beatriz abbahagyta a ventilátor mozgatását.

Mercedes elmosolyodott, és megérintette az arcát.

– Ideje is volt, Nicolás. Catalina szerint méltósággal táncoltál.

A fiatal nőre nézett.

– Bízom benne, hogy nagylelkű volt.

Katalin olyan gyorsan állt fel, hogy majdnem megbotlott.

– Elnézést, uram, nem tudtam…

– Nincs miért bocsánatot kérned – vágott közbe Mercedes.

Az idős asszony megtartotta a kezét.

A házigazdák közeledtek. Jacinta megjelent az ajtóban, felriadva a mozgástól.

Nicholas intett neki, hogy maradjon velük.

Beatriz később érkezett, és mosolyogva jelent meg az arcán.

– Doña Mercedes, micsoda rendkívüli meglepetés. Bárcsak tudtuk volna…

Az idős asszony a hangja felé fordította az arcát.

– Kevesebbet öregedtem volna? Vagy kevésbé lettem volna vak?

A ventilátor mozdulatlan maradt.

Mercedes nem emelte fel a szavát.

– Évek óta ugyanott ülök. Catalina azért jött, hogy társaságot nyújtson nekem anélkül, hogy bármit is tudna a családomról.

Beatriz megpróbált nevetni.

– Mindig is bátorítottuk a segítőkészségüket.

Katalin érezte, hogy valami szorítást érez magában.

Évekig hallgattam, hogy elkerüljem a vitát.

Akkoriban megszólalt.

– Nem, Beatriz. Ápoltam ezt a barátságot a gúnyolódásod ellenére is.

A sógornője kinyitotta a száját.

Tomás riadtan közeledett.

– Katalin…

A nő ránézett.