„Nem azért jöttél vissza, hogy új életet vegyel nekem” – mondta neki. „Ha segíteni akarsz, kezdd azzal, hogy ne hozz helyettem döntéseket.”

Álvaro bólintott.

-Igazad van.

Lucía most látta először, hogy mentegetőzés nélkül hallgatja.

A szakértői elemzés eredményei egy héttel később érkeztek meg. Az 1 800 000 peso értékű szerződés aláírása nem Lucíáé volt. Régi dokumentumokból másolták. A széf kinyitásához használt engedély is ugyanezt a problémát vetette fel.

A nyomozás részeként kiadott házkutatási parancs segítségével a hatóságok lefoglalták a doboz tartalmát. Daniela jelen volt a leltározáskor.

Eredeti okiratok, bankszámlakivonatok, 23 Álvarónak címzett levél, 9 Lucíának küldött levél, valamint egy mappa tartalmazta mindkét személyazonosító okmányuk másolatát. Előkerült egy dokumentum is, amely állítólag két ingatlanhoz fűződő jogokat ruház át egy Rafaelhez köthető cégre.

Az utolsó darab egy fekete jegyzetfüzet volt.

Rafael éveken át dátumokat, összegeket és rövid mondatokat jegyzetelt fel benne. Az egyik sorban ez állt: „A. úgy véli, L. elment.” Egy másikban: „L. meg van győződve arról, hogy A. nem válaszol.” Továbbá: „M. nem hajlandó beszélni, amíg az állásától függ.”

Álvaro abbahagyta az olvasást.

Már nem gyanúsították őket. Külön-külön manipulálták őket.

Azon az estén megkérte Rafaelt, hogy üljön le mindenki elé a régi házban. Lucía beleegyezett, hogy megy. Mateo is. Daniela félreállt a dokumentumok másolataival.

Rafael bot és a szokásos mosolya nélkül érkezett.

– Gondolom, már megtalálták a dobozt.

– Többet találtak annál – felelte Álvaro.

Daniela letette a jegyzetfüzetet az asztalra.

– Az aláírások a nyomozás részét képezik majd. Ahogy az átutalások és a vagyontárgyakra vonatkozó dokumentumok is.

Rafael Mateóra nézett.

– Te vezetted őket oda.

Mateo most először fojtotta a tekintetét.

– Igen. 8 évvel ezelőtt kellett volna megtennem.

Rafael keserűen felnevetett.

–Mindenki a bátorságról beszél, most, hogy Álvaro visszatért milliókkal.

Lucia előrehajolt.

– Nem voltak millióim. És mégis kiálltam ellened, amikor papírokat kértél tőlem.

Rafael arca megkeményedett.

-Te voltál a probléma.

Álvaro érezte, hogy a kezei összezárulnak.

– Magyarázd el magad.

Rafael néhány másodpercig hallgatott, majd végre megszólalt.

Amikor Álvaro apja megbetegedett, több családi vállalkozás is küszködött. Rafael azzal kezdte, hogy törlesztőrészleteket fedezett és beszedte a lakbért. Aztán „kölcsönvett” pénzt, meggyőződve arról, hogy vissza tudja fizetni. Nem tudta. Amikor Álvaro elment, Rafael lehetőséget látott az időhúzásra. Ha Lucía fel tudná venni a kapcsolatot a férjével, és elmondaná neki, hogy hiányzik a pénz, akkor mindennek vége lenne.

Ezért lopta el a leveleket.

Először eltitkolt néhány dolgot. Aztán kitalált válaszokat, utalt Álvarónak arra, hogy Lucía elege van belőle, és azt mondta neki, hogy Álvaro túl elfoglalt ahhoz, hogy visszatérjen. Amikor Lucía gyanakodni kezdett a számlákra, Rafael állítólagos adósságokkal és hamisított dokumentumokkal nyomást gyakorolt ​​rá. Amikor Lucía nem volt hajlandó aláírni, Rafael felhasználta a személyi igazolványainak másolatait, és lemásolta az aláírását.

– És az anyám? – kérdezte Álvaro.

Rafael lenézett.

Isabel elkezdte átnézni a számlákat. Megtartotta a másolatokat. Tudtam, hogy nem bízik bennem.

– Ezért tetted az eredeti dokumentumokat a dobozba.

Rafael nem válaszolt.

Lucia visszafojtott könnyekkel nézett rá.

– Láttad, ahogy eladtam a jegygyűrűmet, hogy kifizessek egy nem létező adósságot.

Rafael lehunyta a szemét.

– Időre volt szükségem.

„Elloptad tőlünk az időt” – mondta. „Azt nem tudod visszaadni.”

Többé senki sem emelte fel a hangját.

A következmények a következő hónapokban bontakoztak ki. Az ügyészség folytatta a pénzügyi tranzakciók és a hamisított dokumentumok kivizsgálását. Az ingatlanügyleteket felülvizsgálták, és a Rafaelhez kapcsolódó átutalásokat felkutatták. A Lucía nevére aláírt szerződést szakértői elemzés és a biztosított dokumentáció alapján megtámadták.

Mateo mindent bevallott, amit tudott. Átadott régi üzeneteket is, amelyekben Rafael arra utasította, hogy őrizze meg a levelezését, és ne engedje be Lucíát a ház irodájába.

Álvaro nem bocsátott meg neki azonnal.

– Fiatal voltál, de tudtad, hogy helytelen.

-Igen.

–A félelmed megmagyarázza, mit tettél. Nem törli ki.

Máté könyörület kérése nélkül elfogadta ezeket a szavakat.

Valami még nehezebb történt Lucíával. Álvaro azt képzelte, hogy ha leleplezi Rafael hazugságát, akkor visszatér hozzá. De nem így történt.

Egyik délután, a piaci stand mellett, megpróbálta elmondani neki, hogy vehetne neki egy egész boltot.

Lúcia tagadta.

– Még mindig azt hiszed, hogy mindent meg lehet oldani a leglátványosabb probléma megoldásával.

Álvaro hallgatott.

– Szóval, mire van szükséged?

–Meg kell értened, hogy Rafael szakított el minket, igen. De te is úgy döntöttél, hogy nyolc évig hittél neki anélkül, hogy valaha is a szemembe néztél volna.

Álvaro lehajtotta a fejét.

– Nincs olyan dokumentum, ami megvédhetne ez ellen.

Lucia mély levegőt vett.

-Pontos.

Attól a naptól kezdve felhagyott a váltságdíjak felajánlásával. Tovább maradt Pueblában. Átszervezte cége vezetését, hogy ne kelljen állandóan utaznia. Elkísérte Mateót, hogy vallomást tegyen, amikor Mateo kérte. Segített felújítani a régi házat, nem azért, hogy kúriává alakítsa, hanem hogy visszaszerezze a szülei múltjához tartozó iratokat, fényképeket és bútorokat.

Lucíának a saját megtakarításaiból és egy saját maga által felvett kölcsönből sikerült kibérelnie egy kis boltot a piac közelében. Carmen a nem hivatalos partnere lett, és három környékbeli nő kezdett velük dolgozni.