A pletyka termékeny talajra talált, mivel Adriana éveken át minden kedves gesztus mögött árulást várt. Amikor egy szakács azt mondta neki, hogy „az új srác már olyan, mint a családtag”, a régi bizalmatlanság bosszúval tért vissza.

Adriana abbahagyta Mateo véleményének kikérését, és újra hidegen kezdett bánni vele.

„Tettem valamit?” – kérdezte a karám mellett.

– Csak a dolgod végezd, és semmi mást.

– Ezt szoktam csinálni. De három nappal ezelőtt még azt kérdezte, mit gondolok az ételvásárlásról, ma pedig rám sem néz.

– Ne keverd össze a bizalmat a közelséggel.

Máté megértette, hogy valaki elültetett valamit közéjük.

– Ha hallottál rólam valamit, kérdezz közvetlenül.

Adriana nem válaszolt.

Ugyanezen a napon egy szokatlan vihar csapott le a környékre. A szél fémlemezeket tépett le az istállóról, és az eső elkezdte elárasztani azt a területet, ahol a bálákat és zsákokat tárolták. Adriana csizmában és kabátban hagyta el a főépületet, eltökélten, hogy megmentse, amit tud.

Most először nem egy száraz tetőről adott parancsokat. Zsákokat cipelt a munkások mellett, tolt egy elakadt talicskát, és segített kilenc borjút áthelyezni egy magasabb karámba.

Amikor megcsúszott a sárban, Mateo megragadta a karját, mielőtt egy megrakott talicska alá esett volna.

– Engedj el! – mondta reflexből.

Mateo azonnal elengedte.

„Nem próbáltam tiszteletlen lenni vele szemben. Csak meg akartam akadályozni, hogy megsérüljön.”

Adriana zavarba jött.

Órákkal később, ázva és sárral borítva, sikerült megmenteniük szinte az egész élelmiszerkészletet. A munkások az eresz alatt ültek. Don Jacinto kávét osztogatott. Adriana habozott, de végül közéjük ült.

Először senki sem tudta, mit mondjon.

Mateo törte meg a csendet.

– Ma senki sem dolgozott neked. A farmnak és a családunknak dolgoztunk.

A fáradt arcokat nézte.

– És sok mindenért tartozom nekik bocsánatkéréssel.

Evaristo távolról figyelte az eseményeket. Rodrigo is. Mindketten megértették, hogy a nő, akit a félelem révén megtanultak manipulálni, változik.

Másnap a szomszédos tanya tulajdonosa hívatta Mateót, és kétszeres fizetést, lakhatást és egy munkavezetői állást ajánlott neki. Mateo tárgyalás nélkül elutasította az ajánlatot.

Amikor Adriana megtudta, az itatóvályúk közelében kereste.

– Miért mondtál nemet?

– Mert itt találtam valamit, amit nem kerestem.

-Milyen dolgot?

– Egy hely, ahol még mindig lehet bizalmat építeni, ha előbb senki nem rombolja le.

Adriana megértette, hogy a kifejezés neki is szólt. Bocsánatot akart kérni, amiért kételkedett benne, de a büszkesége elhallgattatta.

Négy nappal később adódott a lehetőség, hogy lerombolják az újonnan alapított vagyont. Adriana felfedezte, hogy eltűnt egy kiegészítő dokumentum, amely elengedhetetlen volt egy élelmiszerre, oltásokra és gépek javítására szánt 1 800 000 peso összegű kölcsön megújításához.

Órákig turkált a fiókokban.

– Az a dokumentum itt volt.

Rodrigo meglepetést színlelve lépett be.

– Kinek volt hozzáférése?

Adrianának azonnal Mateo jutott eszébe, mivel az elmúlt hetekben beengedte az irodába, hogy ellenőrizze a készleteit.

– Nem fogadna el ilyesmit – mondta, bár a hangja már nem volt bizonyos.

– Biztos vagy benne? – kérdezte Rodrigo. – Mert Evaristo látta őt két nappal ezelőtt elhagyni az archívumot.

Adriana felhívta Mateót.

– Azt akarom, hogy ürítsd ki a szekrényedet.

A munkások köréjük gyűltek. Matthew elsápadt, nem a félelemtől, hanem a felháborodástól.

– Tényleg azt hiszed, hogy loptam valamit?

– Ellenőrizni akarom.

A szekrényben egy sárga borítékot találtak. Rodrigo kinyitotta. Az eltűnt okirat másolata és egy lap volt benne a ranch számlaszámaival.

A morajlás végighullámzott az udvaron.

Mateo Adrianára nézett.

– Az nem az enyém.

– A te holmijaid között volt.

– Szóval valaki odatette.

Evaristo előrelépett.

– Mindig is tudtam, hogy ez az ember többet akar.

Mateo ökölbe szorította a kezét, de nem ütötte meg.

– Ellenőrizd a kamerákat.

Rodrigo elmosolyodott.

– Milyen kényelmes. A folyosói kamera tegnap nem működött.

Adriana úgy érezte, mintha süllyedne a padló. Hinni akart Mateónak, de a boríték ott volt, mindenki előtt.

– Amíg ezt nem tisztázzák, felfüggesztettnek minősül.

Mateo lassan levette a kesztyűjét.

– Elfogadom, hogy felfüggesztenek. Azt viszont nem fogadom el, ha tolvajnak neveznek anélkül, hogy elmondanák az igazat.

Mielőtt elment, Don Jacinto kirohant a raktárból.

– Főnök! Gyere gyorsan!

A viharban megpuhult, nedves fal mögött három régi doboz bukkant fel, amelyekben Adriana apjának iratai voltak. Köztük nyugták, tervek és egy kézzel írott jegyzetfüzet.

Adriana kinyitotta az első oldalt, amelyen Rodrigo neve szerepelt.

A bejegyzés 9 évvel ezelőttről származik.

„Ha bármi történik velem, ne hagyd, hogy Rodrigo eladja a déli határt. Az aláírás, amit bemutatott, nem az enyém.”

Adriana felnézett a testvérére.

Rodrigo már nem volt az udvaron.

És ebben a pillanatban füst kezdett szállni az archívumból, ahol az eredeti dokumentumokat őrizték.

3. RÉSZ
A tűz másodpercek alatt átterjedt az archívumra. Adriana az ajtó felé rohant, de egy lángkitörés visszarántotta. Az alkalmazottak vödrökkel alkottak élőláncot, miközben valaki értesítette a polgári védelem sorait.

„A tettek bent vannak!” – kiáltotta Adriana.

– Az életed többet ér, mint azok az iratok! – felelte Don Jacinto.

Ekkor Mateo rohant elő az útról. Még el sem hagyta a tanyát, amikor meglátta a füstöt. Annak ellenére, hogy lopással vádolták, fogott egy tűzoltó készüléket, nedves zsebkendővel eltakarta a száját, és segített kinyitni az oldalsó bejáratot anélkül, hogy a lángokba lépett volna.