– Először mindenkit vigyetek ki. Senki sem mehet be egyedül.

Megszervezte a munkásokat, hogy elszállítsák az üzemanyagot, elmozdítsák a gépeket és áthelyezzék a szarvasmarhákat a szomszédos karámból. Adriana anélkül dolgozott mellette, hogy parancsokat adott volna neki. Mire a városi tűzoltók megérkeztek, a tűz már az archívum egyik részében tombolt.

Bútorok és több mappa elégett, de a fal mögött talált 3 doboz biztonságban volt, mert Don Jacinto percekkel korábban elvitte őket a raktárba.

Evaristo megpróbált eltűnni a káoszban. Egy fiú látta, hogy a teherautója felé sétál egy hátizsákkal, és riasztotta Adrianát.

Mateo utolérte a kapunál.

„Nem fogok hozzád érni. De ne menj el, amíg a rendőrség meg nem érkezik.”

„Szóval most te vagy a tulajdonos?” – köpte oda Evaristo.

– Nem. Én csak az a fickó vagyok, akit megpróbáltál tolvajjá változtatni.

Evaristo körülnézett. Több munkás is közeledett. Senki sem maradt, aki hajlandó lett volna meghajolni előtte.

A városi rendőrség őrizetbe vette, amíg az ügyészek meg nem érkeztek, hogy kivizsgálják a lehetséges gyújtogatást. A hátizsákjában 48 000 pesót készpénzben, egy olcsó mobiltelefont és az iroda kulcsának másolatát találták.

Adriana hányingert érzett.

– Ki fizetett téged?

Evaristo hallgatott.

Nem tartott sokáig. Törölt üzenetek jelentek meg a telefonon, amelyeket a szakértőknek sikerült visszaszerezniük. Egy „R”-ként elmentett kapcsolat megmondta neki, hová rejtse el az okirat másolatát Mateo szekrényében, és további 100 000 pesót ígért neki, ha Adriana beleegyezik a déli határ eladásába. Két héttel korábban egy 50 000 pesós átutalás is történt egy Rodrigo tulajdonában lévő céghez kapcsolódó számláról.

Az árulás már nem pletyka volt. Dátumok, összegek és nevek szerepeltek benne.

Rodrigót aznap reggel Tepatitlánban találták meg egy ismerősének otthonában. Nem azért tartóztatták le, mert Adriana testvére volt, hanem hamisításra, anyagi károkra és a lehetséges gyújtogatásra vonatkozó bizonyítékok miatt. Ügyvédje ragaszkodott ahhoz, hogy családi vita volt, de az ügyészség nyomozást indított, és lefoglalta a dokumentumokat igazságügyi szakértői elemzés céljából.

Adriana az éjszaka hátralévő részét a főépület folyosóján töltötte. Mateo közeledett, korommal borítva.

– Felfüggesztettem, és te mégis visszajöttél.

– Tüzet láttam.

– Égni hagyhattad volna az egészet.

–Akkor már nem lennék az, aki vagyok, csak hogy megbüntessem.

Adriana sírva fakadt. Nem elegánsan, és nem is csendben. A nyolc évnyi ranchvezetés, a mindenkivel való bizalmatlanság és az erőnek vélt szívósság fáradtsága miatt sírt.

-Bocsáss meg.

Mateo tiszteletteljes távolságban ült.

– Hiszek neked.

– Nem kellett volna mindenki előtt ellenőriznem a szekrényedet.

– Nem. De most már jóváteheti, amit tett.

Másnap reggel Adriana összegyűjtötte a munkásokat ugyanabban az udvarban, ahol hetekkel korábban kidobta Don Jacinto uzsonnásdobozát.

Tegnap elegendő bizonyíték nélkül vádoltam meg Mateót, és lelepleztem előtted. Tévedtem. Nem fogom kérni, hogy felejtsd el, hogyan bántam veled. Be fogom bizonyítani, hogy másképp is tudom vezetni ezt a helyet.

Aztán Don Jacintóhoz fordult.

– És réges-rég bocsánatkéréssel tartozom neked.

Az idősebb férfi bólintott, könnyes szemmel.

– Ami jön, változzon, főnök. Elég volt.

Apja iratainak vizsgálata egy még fájdalmasabb történetet tárt fel. Kilenc évvel korábban Rodrigo szerencsejáték-adósságokat halmozott fel, és titokban megpróbált eladni a déli határ 42 hektárját Octavio Castañedának, a szomszédos tanya tulajdonosának. Ehhez bemutatott egy állítólag apja által aláírt meghatalmazást.

Az apa felfedezte a hamisítást és leállította a műveletet. Mielőtt hivatalosan feljelenthette volna Rodrigót, megbetegedett. Megőrizte a hamisított engedélyt, két értékbecslést, egy eredeti, közjegyző által hitelesített pecsétekkel ellátott tervet és egy levelet, amelyben mindent elmagyaráztak a dobozokban. Hónapokkal később meghalt, és Adriana, akit elárasztottak az adósság- és hagyatéki eljárások, soha nem tudott ezekről a dokumentumokról.

Rodrigo várt.

Amikor látta, hogy Adriana kezd megbízni Mateóban, és alaposabban vizsgálja az adminisztrációt, megértette, hogy a lehetősége kicsúszik a kezei közül. Octavio még mindig akarta azt a földet. A terv egyszerű volt: hitelteleníteni Mateót, pénzügyi válságot provokálni a kölcsönszerződés eltüntetésével, és meggyőzni Adrianát, hogy 42 hektár eladása az egyetlen kiút.

A tűz volt az utolsó kísérlet a régi csalás bizonyítékainak megsemmisítésére.

Egy mezőgazdasági jogász és egy helyi közjegyző segítségével Adriana bemutatta az eredeti okiratokat, a térképet, apja levelét és az aláírás-hitelesítéseket az illetékes hatóságoknak. A közhivatal megerősítette, hogy a határátruházás nem történt érvényesen. A Rodrigo és Octavio által újraéleszteni próbált tranzakciónak semmilyen jogi alapja nem volt.

Hónapokkal később az igazságügyi hatóságok védelem alatt tartották az ingatlant, miközben a hamisítás és rongálás miatti büntetőeljárás folytatódott. Evaristo beleegyezett az együttműködésbe, és beismerte, hogy Rodrigo fizetett neki a pletykák terjesztéséért, a boríték elrejtéséért és a tüzet okozásáért egy manipulált rövidzárlat kihasználásával.

Az Encinal nem veszett el.

Mielőtt véget ért volna az első meghallgatás, Rodrigo beszélni kért Adrianával a folyosón. Hetek óta nem látta.

– Mindez elkerülhető lett volna, ha akkor adtál volna el, amikor kértelek.

Adriana a várt düh nélkül nézett rá.

–Kérhettél volna segítséget az adósságaiddal kapcsolatban. Beismerhetted volna, amit tettél. Úgy döntöttél, hogy meghamisítod apa aláírását, majd megpróbáltál tönkretenni egy ártatlan embert.

– Mindig is te voltál a kedvenc.

– Nem. Én voltam az, aki maradt, amikor minden szétesett.