–Aztán láttam, hogy Pilar ugyanígy igazgatja Nico nadrágját.

Clemente megpróbálta félbeszakítani.

– Ez nagyon megható, de a fotó…

Pilar előrelépett, mielőtt Esteban válaszolhatott volna.

– A fényképen egy férfi látható, aki elhagyja a műhelyem.

– Ez nem bizonyítja, hogy loptam, csaltam vagy eladtam bármit is.

Remegett a keze, de a tekintetét fogta.

–Ami köztünk történik, nem jogosítja fel őt arra, hogy megalázzon engem.

Senki sem nevetett.

Esteban ezután bemutatta a közvetlenül a gyermekotthonnak kifizetett összegekről szóló számlákat, valamint a cégétől kapott javítási megrendeléseket.

Remedios átadta Clemente számláját az eredeti nyugtákkal együtt az éppen megérkezett igazgatónak. Olyan duplikált díjak és felárak szerepeltek rajta, amelyek nem szerepeltek a megállapodásban.

Az igazgató bejelentette, hogy hivatalos felülvizsgálatot fognak kérvényezni.

A boltos abbahagyta a Pilarra mutogatást.

Az egyik szomszéd odajött, hogy felszedi a filmtekercseket a földről. Egy másik egy dobozt vitt. Ez nem volt elég ahhoz, hogy eltörölje a gúnyolódásukat, de Pilar hagyta, hogy segítsenek.

Esteban magával hozta az ügyvédjét. Clementével beszéltek az ingatlan megvásárlásáról, egy olyan lehetőségről, amelyet maga Esteban is említett az üzleti megbeszéléseik során.

Ezúttal nyilvánvaló volt a sürgősségük az eladásra.

Azon a reggelen aláírtak egy előzetes megállapodást és egy írásos felhatalmazást Pilarnak, hogy továbbra is birtokba vegye azt, amíg a formaságokat elintézik.

A nők visszatették a gépet a helyére.

Pilar mögöttük lépett be, anélkül, hogy megfogta volna Esteban felé nyújtott kezét.

Megvárta, míg kettesben maradnak.

– El kellett volna mondanom.

Pilar átrendezett egy már a helyén lévő tekercset.

– Elmondtam a legkínosabb dolgot, ami valaha történt velem.

– Hagytál beszélni anélkül, hogy elmondtad volna, hogy ismered az anyámat.

Esteban elfogadta a szemrehányást.

– Először szégyelltem bevallani, honnan jöttem.

– Akkor attól féltem, hogy azt fogod hinni, csak azért kereslek meg, hogy kifizessek egy adósságot.

Megfordult.

– És te döntötted el helyettem, hogy mit fogok gondolni.

Lesütötte a szemét.

-Igen.

A kifogások nélküli választól lelassult a lélegzete.

A következő napokban sokat beszélgettek. Pilar nem akarta úgy tenni, mintha a téren elhangzott beszédnek köszönhetően minden megoldódott volna. Esteban megtanult válaszolni olyan kérdésekre, amelyeket korábban megpróbált volna ajándékkal eltemetni.

Amikor az eladást hivatalossá tudták tenni, azt javasolta, hogy a műhelyt Pilar nevére jegyezzék be.

Sokáig őrizte a dokumentumokat.

– Anyám fél életét itt töltötte, és itt dolgozott.

– Vannak szomszédok, akik még mindig használják, amit megjavított.

Esteban várt.

– Elismerésként fogadom el annak a munkának és az enyémnek is.

– Nem akarom azt érezni, hogy helyet vettél nekem magad mellett.

Csak akkor közeledett közelebb, amikor a lány kinyújtotta felé a kezét.

– A helyed nálam nem ezektől a papíroktól függ.

Pilar mosolygott, könnyes lett a szeme.

– Szóval holnap ajándékok nélkül jössz.

– Hozz kenyeret.

Hozott még egy döntést: írt egy árlistát, és kiakasztotta az ajtó mellé.

Amikor először fogadott el fizetést egy szegélyért, izzadt a keze. A vevő vita nélkül fizetett. Pilar eltette a bankjegyeket, és néhány másodpercig a fiókot bámulta.

A lista alján azt írta, hogy a gyermekotthonnal kapcsolatos intézkedések továbbra is ingyenesek lesznek.

Az egyenruhás számlát a számlák áttekintése után kijavították. Esteban segített megszervezni a rendszeres adományokat különböző vállalkozásoktól, hogy a ház ne csak egyetlen embertől függjön.

Az iskolai ünnepségen Nico elszavalta, hogy viseli a kék kabátját. Mielőtt felment volna, Esteban odaadta neki a szürkét.

– Most már megtarthatod.

A fiú megtalálta a belső keresztet, és óvatosan megérintette.

Pilar és Esteban ugyanabból a sorból hallgatták, kézen fogva.

Egy év elteltével a műhely négy nőt alkalmazott, és előre egyeztetett árakkal és határidőkkel fogadták a ruhadarabokra vonatkozó megrendeléseket. Pilar időben fizetett, és továbbra is Teresa varrógépénél ült.

Ő és Esteban egy kis szertartás keretében házasodtak össze.

Nico vitte a gyűrűket.

Egyik délután megkérte, hogy tanulhasson meg varrni. Pilar leültette maga mellé, és segített neki egy darab anyagot vezetni, amíg el nem készült az első szegély.

A kereszt ferdén jött ki.

„Vissza kellene vonnom?” – kérdezte.

Pilar végighúzta az ujját az öltéseken. Esteban mögötte gyengéden a vállára tette a kezét.

– Nem – válaszolta.

– Így tudni fogjuk, hogy te készítetted.

A gép nyikorgott, amikor Nico ismét lenyomta a pedált.

Pilar ezúttal anélkül nevetett, hogy az ajtó felé nézett volna, hogy ellenőrizze, ki hallgatja őt.