Mindenki levegőnek nézte az esőben eltévedt, idős farmert, még azután is, hogy a saját fia kitagadta. Egy szegény özvegyasszony nyújtott neki segítő kezet: „Nincs szükségem a pénzére.” Napokkal később a férfi előhúzott egy aranygyűrűt, és feltárt egy titkot, ami mindent megváltoztatott.

– Nem segítségért vagyok itt. Beszélnem kell a vezetővel.

Az őr röviden felnevetett.

– Van időpontod?

Hector egy vastag aranygyűrűt húzott elő az inge alól, amelyen egy két vonallal keresztezett kerék volt látható.

A mosoly eltűnt.

Tíz perccel később a menedzser, Laura Mendoza fogadta az irodájában. Héctor nem arra kérte, hogy egy ékszerben higgyen. Adott neki egy ügyfélkódot, válaszolt négy biztonsági kérdésre, és videohívást kért a monterreyi privátbanki osztállyal.

Amikor Arturo Paredes, a nemzeti örökségvédelmi igazgató arca megjelent a képernyőn, a férfi elsápadt.

– Don Hector… mindenki azt mondja, hogy nyugdíjas vagy.

– Én is hallottam. Azért hívlak.

– A fia értesítette a testületet, hogy ön önként lemondott az adminisztrációról.

– Lemondtam a vállalati hatáskörökről. Nem mondtam le a személyes számláimról vagy a tartalékalapról.

Paredes hallgatott.

– Ma készpénzre van szükségem – folytatta Hector. – És tudnom kell, hogy kinél van a Fierro Financiera del Norte hitelportfóliója.

A menedzser felnézett.

– Julian Fierro?

– Ez az egy.

Míg Hector a dokumentumokra várt, egy másik látogató jelent meg Margarita tanyáján.

Esteban Herrera, Arturo bátyja, egy fehér kisteherautóval érkezett. A temetés óta nem járt a birtokon.

– Azért jöttem, hogy meggyőzzelek, hagyd abba a hülyeségeket – mondta, amint kiszállt a kocsiból.

Margarita keresztbe fonta a karját.

– Milyen figyelmes tőled, hogy emlékszel a létezésemre.

– Fierro felhívott. Azt mondta, hogy elutasítottál 40 000 pesót.

– És mióta tárgyalják önnel az adósságomat?

Esteban elnézett.

Margarita már azelőtt megértette, hogy megszólalt volna.

– Te voltál az.

– Csak Arturo régi papírjait mutattam meg neki. Azt akartam tudni, hogy segíthetek-e.

– Információkat adtál neki a házamról.

„Jutalékot ajánlott, ha ráveszlek, hogy harc nélkül eladd. Margarita, légy ésszerű. Arturo halott. Ez a birtok nem fogja visszahozni.”

A pofon szárazon hangzott.

Esteban az arcához emelte a kezét.

– Soha többé ne használd fel a férjemet arra, hogy igazold, hogyan próbálsz pénzt keresni az adósságaival.

– A büszkeség miatt semmi sem marad majd neked.

–Inkább veszítenék el harcban, mint hogy feladjam, mert a saját családom elárult.

Esteban dühösen távozott.

Amikor Hector alkonyatkor visszatért, Margaritáét olyan erősen szegezte a deszkát, hogy két szög feje is letört.

Elmondta neki, mi történt.

„Fierro olcsó hűséget vásárol” – mondta Hector.

– És a sógorom még olcsóbbnak bizonyult.

Nem válaszolt. Csak egy mappát hagyott a kabátjában.

A következő napokban egyre szűkösebb lett az élelem. Margarita eladott két nyerget és Arturo néhány szerszámát, de alig sikerült 17 400 pesót összegyűjtenie. Nem volt hajlandó eladni Sadie-t, mert az állatorvos megerősítette, hogy a borjú egészséges, és tavasszal megszülethet.

Október 27-én egy fekete szedán érkezett a tanyára.

Két öltönyös férfi szállt ki. Az egyikük a Carranza Közlekedési és Vasúti Csoport névjegyét mutatta fel.

– Hector Carranzát keressük.

Margarita az öregemberre nézett.

Egy pillanatra lehunyta a szemét.

– Már megtaláltak engem.

Az ügyvéd elmagyarázta, hogy Daniel Carranza, Héctor fia, Monterreybe akarja vinni. Orvosi vizsgálatot kért, hogy megállapítsák, alkalmas-e pénzügyi döntések meghozatalára.

„Azt akarod mondani, hogy apámnak szüksége van rám, hogy dedikáljak neki?” – kérdezte Hector.

– Azt mondom, hogy a családja aggódik.

– A családom a tetteim miatt aggódott, nem a térdeim miatt.

Az ügyvéd megpróbált neki levelet adni.

Hector nem fogadta el.

–Mondd meg Danielnek, hogy még élek, még mindig tiszta fejjel vagyok, és még mindig mindennek a tulajdonosa vagyok, amit nem voltam elég ostoba ahhoz, hogy az irányítása alá helyezzek.

A férfiak elmentek.

Margarita mozdulatlan maradt.

– Carranza – ismételte meg. – Mint a tehervonatok?

– Mint azok.

– És hagyta, hogy két hétig babot szolgáljak fel neki anélkül, hogy szólt volna?

–Jó babok voltak.

Dühös akart lenni, de végül hitetlenkedő nevetés tört ki belőle, ami sírásba torkollott.

Hector anélkül várt, hogy megérintette volna.

– Nem kérek a szánalmadból – mondta Margarita.

– Ezért nem ajánlottam fel neki.

Azon az éjszakán, miközben a nő aludt, Hector kinyitotta a bankból hozott mappát. Bankszámlakivonatokat, szerződéseket és egy hitellistát tartalmazott. Megtalálta benne Julián Fierro nevét. A hitelező több millió dollárral tartozott a saját farmjáért, és szinte minden vagyonát fedezetként felajánlotta.

Hector Laura Mendoza privát számát tárcsázta az otthoni vezetékes telefonról.

– Carranza úr, a portfólió elérhető. Az alap az egészet el akarja adni.

– Benne van Fierro jelzáloga is?

-Igen.

– És mi a helyzet Margarita Herrera adósságával?

-Is.

Hector Arturo üres csizmáira nézett az ajtó mellett.

„Vedd meg az egészet” – mondta. „Holnap.”

3. RÉSZ
November elseje fehér éggel és dermesztő hideggel virradt. Margarita keveset aludt. Egy fémdobozban tartotta a 17 400 pesót, amit azzal spórolt meg, hogy eladta az utolsó dolgot, amit megengedhetett magának elveszíteni anélkül, hogy lebontaná a ranchot.

Hector kávét ivott a tűzhely mellett.

– Még mindig elfogadhatja a 40 ezret.

Margarita szigorúan nézett rá.

– Ha azt hiszed, hogy Fierrónak fogom adni a házat, akkor még nem is találkoztál velem.

Hektor elmosolyodott.

– Biztos akartam lenni benne.