Az egyik konzorcium 82 000 000 dollárt ajánlott a 44 lóért. Egy másik vevő 2 100 000 dollárt akart fizetni csak az Esperanzáért.

Mauricio olyan mosollyal érkezett a ranchra, amilyet Valeria apja halála óta nem látott.

– Ez mentett meg minket.

– Még semmi sem mentett meg minket.

–Hogy érted azt, hogy nem? Elfogadod, kifizeted a banknak, odaadod nekem a részem, és a probléma véget ér.

Valeria tudta, hogy igaza van. A hitelkerete kimerült, és a tetőjavítás sürgős volt. Dr. Salgado hívása azonban egy második kérdést is felvetett.

A másik 11 lónak nem volt genetikai kapcsolata a történelmi leszármazási vonallal. Keverék állatok voltak, regisztrációs értékkel nem. Remiendo is köztük volt.

A vásárlók hozzáállása megváltozott. Az egyik képviselő úgy mutatott a 11-esre, mintha régi gépek lennének.

–Ezeknek el kellene tűnniük, mielőtt lezárulna az üzlet.

– Hová menjünk? – kérdezte Valéria.

– Az áthelyezést elintézhetjük.

– Nem azt kérdeztem, hogy kit. Azt kérdeztem, hogy hol.

A férfi válasz nélkül elmosolyodott.

Valéria visszautasította az ajánlatot.

Mauricio Tomás és Elena előtt robbant fel.

—82 000 000 dollárt fogsz veszíteni 11 értéktelen lóért!

– Ugyanannyit érnek, mint amikor betegen behoztam őket.

– Ez szentimentalizmus.

– Nem. A szentimentalizmus azt a színlelést jelentené, hogy a pénz miatt elfelejthetem, ki tartotta fenn ezt a falkát télen.

Mauricio távozáskor azt mondta, hogy jogi módot keres annak megakadályozására, hogy a nő “elsüllyessze a családi vagyont”.

Ugyanezen a héten Valeria visszatért Don Samuel régi birtokára. Az állatok elszállítása során látott már papírokkal teli dobozokat, de senki sem figyelt rájuk. Egy munkapad alatt 14, több mint 28 éves jegyzetfüzetet talált.

Az első feljegyzések a szaporodásról szóltak: keresztezésekről, patákról, légzésről, regenerálódási időkről, testalkatról, születésekről. Samuel pontosan tudta, hogy Corona de los Altos lovai vannak, és úgy döntött, elrejti őket.

Az újabb jegyzetfüzetekben egy másik minta is kirajzolódott. Samuel a stresszre adott reakciókat mérte: zaj, bezártság, járművek, időjárás-változás. Feljegyezte, mennyi időbe telt az egyes lovaknak, mire visszanyerték önuralmukat, és mindenekelőtt, hogy a többiek melyik egyedet nézték meg, mielőtt eldöntötték volna, hogy valós-e a veszély.

11 név mellett ugyanaz a betű szerepelt: A.

Remiendo gyakrabban jelent meg, mint bármely más.

Valeria egy borítékot talált az utolsó jegyzetfüzetben. Csak egyetlen papírlapot tartalmazott.

„A gének építik a lovat. A jellem tartja fenn a csordát.”

Alább Sámuel ezt írta: „Horgonylovak”.

Valeria hazament és nézte. Amikor egy teherautó kipufogója felbőgött, Esperanza felnézett, Titan pedig 3 métert ugrott oldalra. Remiendo megijedt, de megállt. Kevesebb mint 3 másodperc múlva több Corona is ránézett, és a feszültség enyhült.

Samuel nem szennyezte be a programját 11 törzskönyv nélküli állattal. Kifejlesztett egy rendszert, amely kompenzálja az élénk, gyors és ideges vonal rendkívüli érzékenységét.

Négy héttel később egy még nagyobb ajánlat érkezett: 156 000 000 dollár a 44 történelmi lóért. A szerződés tartalmazott egy záradékot, amely előírta a 11 keverék ló 30 napon belüli eltávolítását.

Mauricio otthagyta a dokumentumot a konyhaasztalon.

-Üzleti.

-Nem.

– Anyának fogászati ​​kezelésre van szüksége, a bank azzal fenyegetőzik, hogy érvényesíti a garanciákat, te pedig még mindig a megmentőt játszod.

Valéria arca megkeményedett.

– Ne használd fel anyát, hogy ezt eladja nekem.

– Apu aláírta volna.

Valéria felkelt.

–Apám tanította meg nekem, hogy egy lovat nem csak az alapján mérnek, hogy mennyit fizetnek érte.

Mauricio ököllel az asztalra csapott.

– Apu is adósságokat hagyott maga után!

A következő csend rosszabb volt, mint a sikoly.

Másnap a konzorcium elküldte a képviselőjét. Valeria aláírás nélkül erőltette felé a szerződést.

– Nem 156 000 000 dollárt ajánlasz nekem a lovaimért. 156 000 000 dollárt azért ajánlasz, hogy úgy döntsek, 11 közülük nem számít.

Öt nappal később visszavonták az ajánlatot.

Aztán jött a bank értesítése: 60 nap a kölcsön rendezésére.

Úgy tűnt, vége van.

Ezután egy országos szövetség meghívta Valeriát, hogy mutassa be a csordát a Mexikói Lóörökség Kiállításon. A hivatalos elismerés megnyithatná az utat a természetvédelmi alapok, az egyetemi megállapodások és a tenyésztési szerződések előtt.

Az egyesület Esperanza, Titán és további 6 jobb profilú példányt kért.

Valeria csak egyetlen feltételt szabott.

– Remiendo velük megy be.

„Nem tartozik a történelmi idővonalhoz” – tiltakozott a koordinátor.

– A falkához tartozik.

Néhány nap múlva megegyeztek abban, hogy csak a viselkedésbemutatón vesznek részt.

Az utazás előtti este Mauricio megjelent az istállóban.

– Ha holnap kudarcot vallasz, a bank mindent megtart.

Valeria megigazította Remiendo takaróját.

– Akkor holnap nem vallhatunk kudarcot.

Mauricio a kis gesztenyebarna lóra nézett, és keserűen felnevetett.

– Tényleg felteszed az egész trófeát arra a lóra?

Valéria nem válaszolt.

Másnap délután, több mint 900 ember előtt, egy fémlemez brutális csattanással dőlt le az aréna mögé.

A remény kicsúszott az irányítás alól.

Titán a kijárat felé rohant.

És kevesebb mint 2 másodperc múlva a 44 ló pánikba esett.

3. RÉSZ
A fém betonnak csattanása robbanásként visszhangzott végig a pavilonon. A Corona de los Altos lovai pontosan úgy reagáltak, ahogyan Samuel Carranza éveken át leírta a jegyzetfüzeteiben: gyorsan, erőteljesen és olyan érzékenységgel, ami nagyságuk, de törékenységük része is volt.