Greg gyorsan felállt. „Martha. Hála Istennek. Annyira örülök, hogy beleegyeztetek a találkozóba. A félreértések miatt ez az egész aránytalanul nagyra nőtt.”

Nem nyújtottam felé a kezem. Nem szólaltam meg. Még csak pislogni sem tudtam. Csak leültem vele szemben, az arcom kőmaszkká változott.

Ügyvédje hosszú, költői, undorítóan édes monológba kezdett a gyászról. Azt állította, hogy Greg „tökéletlen döntéseket hozott gondozóként elszenvedett extrém pszichológiai stressz alatt”. Azt állította, hogy a biztosítótársaság igazságtalanul bünteti a gyászoló özvegyembert, és hogy Sarah új végrendelete egyértelműen „egy elidegenedett anya indokolatlan befolyásának” az eredménye egy erősen gyógyszerezett betegre.

David türelmesen várt. Szó szerint kétszer is megnézte az óráját, hagyva, hogy az ügyvéd kifogyjon a drága jelzőkből.

Amikor az ügyvéd végre megállt, hogy igyon egy korty vizet, David egy vastag, nehéz fekete mappát csúsztatott át a fényes asztalon. Az hatalmas csattanással Greg ügyvédjének a kezébe csapódott .

– Harmadik tábla – parancsolta David, hangja visszhangzott a nagy szobában.

Greg ügyvédje összevonta a szemöldökét, és kinyitotta. Benne voltak a banki átutalások naplói, amelyeken látható, ahogy Greg elszívja Sarah megtakarításait. A gyorsított válóperes beadványok. Az onkológus feljegyzései, amelyek részletezik Greg szándékos orvosi kényszerét és felesége elszigetelését. Végül pedig a bahamai hangjegyzet átirata, amelyet egy igazságügyi hangszakértő hitelesített.

– Az ügyfele nem csupán a feleségét hagyta cserben egy szükség idején – mondta David halálosan halkan, az asztal fölé hajolva. – Anyagilag elszigetelt egy halálos beteg nőt. Csalárd válásra kényszerítette, hogy ellopja a fizikai vagyonát. Pénzügyi érdekeit tartotta fenn a halálában, a saját munkaadóját is megkárosította, hogy finanszírozza a nászútját, és nyilvánosan ünnepelte újraházasodását egy tengerparton, mielőtt a nő teste még kihűlt volna.

Dávid szünetet tartott, hagyta, hogy a csend betöltődjön a szobában.

„Ha próbára akarja tenni az esküdtszéket, hogy megállapítsák, vajon ezek a tények bűncselekménynek minősülő kizsákmányolásnak és csalásnak minősülnek-e, örömmel ölném meg önt nyilvános tárgyaláson. Gondoskodom róla, hogy a neve az ország minden pénzügyi újságjának címlapján szerepeljen.”

Greg ügyvédje a hangjegyzet átiratát bámulta. Arca egészségtelenül sápadt lett. Nem szolidaritással, hanem mély, professzionális ingerültséggel és undorral nézett Gregre. Greg nem beszélt az ügyvédjének a felvételről.

Amióta találkoztam vele, Greg most először látszott őszintén rémültnek. A veszte valósága végre áttörte az egóját. Előrehajolt, összekulcsolta a kezét, és szánalmas, kétségbeesett bánat álarcát öltött magára.

– Martha, el kell hinned nekem! – könyörgött Greg elcsukló hangon, szemében műkönnyek csillogtak. – Szerettem Sarah-t. De igen. Egyszerűen túlterhelt voltam. Te nem voltál ott! El sem tudod képzelni, milyen volt gondoskodni róla!

A szoba mozdulatlanná dermedt.

– Nem – mondtam, és a hangom úgy visszhangzott, mint egy bíróé, aki halálos ítéletet olvas fel. Nem emeltem fel a hangom. Nem is kellett volna. – Imádtad, hogy anyagilag mennyibe került volna mellette maradni. Az olcsóbb megoldást választottad.

Hirtelen, valódi dühkitörések gyötörték, és összeszorult az álla. A maszk lehullott. „A végén rémálom volt! El sem tudod képzelni, milyen volt!”

– Akkor mondd el, Greg – követeltem, miközben áthajoltam az asztalon, a tekintetem a lelkébe égett, és nem engedtem, hogy elkapja a tekintetét. – Mondd el pontosan, milyen volt beadni a válókeresetet, miközben a kemoterápia miatt vért hányt. Mondd el, milyen volt nézni, ahogy egy nő, akit megfogadtál, hogy megvédesz, annyit fogy, hogy leesett a jegygyűrűje, és úgy döntesz, hogy ez a tökéletes alkalom arra, hogy kiürítsd a megtakarítási számláját, hogy vegyél Chloe-nak egy gyémántot. Mondd el, milyen volt nászutas lakosztályt foglalni, mielőtt még a tinta megszáradt volna a hospice felvételi űrlapjain.

Greg ügyvédje legyőzötten lehunyta a szemét, és összeszorította az orrnyergét.

Greg lenézett az asztalra. Mellkasa felemelkedett. A kifinomult vezető eltűnt, felfedve az alatta megbúvó arrogáns, önelégült szörnyeteget.

– Úgyis haldoklott már – motyogta védekezően az asztalnak. – A pénz nem mentette volna meg.

David az asztalra csapott a kezével, a reccsenéstől Greg összerezzent. „És tessék, tessék. Az igazság.”

A közvetítés pontosan húsz perccel később ért véget. Greg ügyvédje a könyökénél fogva vonszolta ki a folyosóra, öt percig sziszegett neki, majd teljes, feltétel nélküli megadással tért vissza.

Greg hivatalosan lemondott az életbiztosítással kapcsolatos minden igényéről. Lemondott Sarah újonnan létrehozott vagyonkezelői alapja elleni minden jogi kihívásról. Aláírt egy hivatalos visszavonási nyilatkozatot, amelyben azt állította, hogy Sarah mentálisan labilis volt a válás során, és beleegyezett, hogy a ház saját tőkéjét visszaruházza Sarah hagyatékába.

Miközben kétségbeesetten pakolták össze az aktatáskáikat, hogy meneküljenek a szobából, még utoljára Gregre néztem.

– A hallgatásom nem megbocsátás, Greg – mondtam hidegen a hátának. – Ez abszolút, állandó undor. Te semmi vagy.

Két héttel később Greg vagyonkezelő cége hivatalosan is indokoltan kirúgta. A biztosítótársaság végleg elutasította a kárigényét, és az iratait David mappájával együtt továbbította az államügyésznek elektronikus csalás és idősek/kiszolgáltatott felnőttek pénzügyi bántalmazása miatt.

Tönkrement. De az én munkám csak most kezdődött.

7. fejezet: A könyvek, amiket magunk mögött hagyunk

Hat hónappal a lányom halála után végleg Juneau-ba költöztem.

Nem költöztem el egyszerre. A gyász apró, fájdalmas lépésekben hat. Átvettem Sarah szerény lakásának havi bérleti díját. A csorba kávésbögréit a szekrényben, a diákjai által készített színes, kézzel készített mágneseket pedig a hűtőszekrényen tartottam.