Másnap Amelia bement a városba, hogy Dr. Roblestől kérjen egy nyilatkozatot a munkájával kapcsolatban. A boltban meghallotta, amint Delfina Ezequiel Paredes-szel, a szomszédos ingatlan tulajdonosával beszélget.

Ezequiel meg akarta venni El Mezquite északi sávját, ahol a földeket tápláló patak ered. Kis összeget ajánlott fel, de Tomás elutasította. Most meg akarta akadályozni Tomás vízhasználati jogainak megújítását a Vízügyi Hivatalnál, arra hivatkozva, hogy a háztartása “erkölcsileg ingatag”.

Amelia rájött, hogy a vád nem kizárólag Mercedes neheztelése miatt hangzott el. Valaki a család fájdalmát kihasználva próbálta rávenni Tomást az eladásra.

Amikor Ezékiel meglátogatta a tanyát, színlelt szívélyességgel beszélt.

„Add el nekem a reklámszalagot, és meggyőzöm a bizottságot, hogy ez az egész csak félreértés volt. Talán még a Mercedest is rá tudom venni a panasz visszavonására.”

„Honnan tudod, mit fog tenni Mercedes?” – kérdezte Amelia.

A férfi túl sokáig várt a válasszal.

Tamás mellette állt.

– A földem nem eladó, és a családom sem.

Az összetűzés aznap este folytatódott a közösségi teremben. Delfina több család előtt is kijelentette, hogy Amelia egy özvegyemberrel alszik egy fedél alatt, és hogy ez káros a gyerekekre nézve. Tomás átment a termen, elvette Amelia kabátját, és mellé állt.

„Amelia nagyobb tisztelettel gondoskodott a gyerekeimről, mint te, amikor róluk beszéltél” – mondta. „A jelenléte az otthonomban nem igényli Delfina, Ezequiel vagy bárki más jóváhagyását, aki megpróbálhatná megvásárolni a hallgatásomat.”

Mercedes hátul ült, és hallotta a mormolást. Egy pillanatra zavarba jött, de Ezequiel odalépett hozzá, és emlékeztette, hogy a meghallgatás hétfőn lesz.

Visszatérve a ranchra, Amelia bevallotta, hogy fontolgatja a távozást.

– Nem azért, mert igazuk van. Azért mennék el, hogy Juliánt és Clarát ne vigyék el otthonról.

– Ha egy hazugság miatt elmész, a gyerekeim megtanulják, hogy a kegyetlen emberek mindig elérik, amit akarnak – felelte Thomas.

Julián az ajtó mögül hallgatózott. Csak annyit értett, hogy egy meghallgatás elválaszthatja őt az apjától, és hogy Amelia esetleg elmehet. Később, amíg a felnőttek átnézték a dokumentumokat, felkapta a kabátját, és kiment, hogy megkeresse Mercedest. Úgy hitte, rá tudja venni, hogy ejtse a vádakat.

A vihar már azelőtt elkezdődött, hogy felfedezték volna a hiányát.

Tomás nyomokat talált, amelyek a patak felett átívelő régi hídhoz vezettek. Amelia a jégeső ellenére is vele lovagolt. Amikor megérkeztek, látták, hogy Julián kabátja egy ágra akadt, és egy törött deszka úszott a megduzzadt vízben.

– Julian! – kiáltotta Tamás.

Egy nyögés válaszolt alulról. A fiú egy gyökérbe kapaszkodott, fél testével az áramlatban. Tomás megpróbált lemászni, de a pereme beszakadt a csizmája alatt.

Amelia kötelet kötött a dereka köré, és megparancsolta Tomásnak, hogy tartsa. Leereszkedett a szakadékba, miközben a víz köveket és ágakat tépett le róla. Épp akkor nyúlt a fiú kezéért, amikor a gyökér elkezdett kiszabadulni.

Aztán Mercedes megjelent a híd túloldalán. Mögötte Ezequiel állt, aki valamit kiáltott, amit majdnem elnyelt a szél. Mercedes tisztán hallotta:

„Hagyjátok békén! Ha a fiú nem tud tanúskodni, mi nyerjük el a lány felügyeleti jogát, és Tomásnak el kell adnia magát!”

3. RÉSZ
Mercedes mozdulatlanul állt, mintha ezek a szavak hirtelen felfedték volna a kíséretében lévő férfi igazi arcát. Ezequiel megpróbálta megfogni a karját, de a lány elhúzódott.

– Mit is mondott az előbb?

– Nem értetted. Először ki kell hoznunk a nőt.

– Azt mondtad, hagyjam meghalni az unokaöcsémet.

Miközben vitatkoztak, a gyökér eltört. Julián Ameliára esett, és mindketten a kötélen lógtak. Tomás a sarkával a sárba fúrta magát, de a súlya a széle felé kezdte húzni.

Mercedes odafutott hozzá és megragadta a kötelet. Ezequiel hátralépett, talán rájött, hogy már nem ő irányít. Tomásnak és Mercedesnek először sikerült felhúzniuk a fiút. Aztán kihúzták Ameliát, akinek a keze vérben úszott, és a bokája kificamodott.

Julian lélegzett, de fázott. Amelia levette vizes kabátját, nyeregtakaróba csavarta, és anélkül, hogy hagyta volna becsukni a szemét, beszélt hozzá.

– Nézz rám, Julian. El kell mondanod, mit fogsz csinálni.

– Hogy megkérjem a nagynénémet, ne vigye magával Clarát.

Mercedes térdre rogyott előtte.

– Egyiket sem veszem el. Megígérem.

Ezequiel megpróbált elmenni, de Tomás megállította, amíg Holt, a munkavezető, és több férfi, akik a tanyáról követték a nyomokat, meg nem érkezett. Senki sem ütötte meg, és nem is zárta be. Tomás tudta, hogy egy bizonyíték nélküli vád csak egy újabb hazugsággá válhat. Követelte, hogy Ezequiel maradjon ott, amíg Holt elviszi Juliánt és Ameliát az orvoshoz, egy másik munkás pedig értesíti a városi biztost.

Az orvosi rendelőben megállapította, hogy Julián enyhe kihűléstől és több sérüléstől szenved, de jobban lesz. Ameliának megsérült a bokája, és pihenésre van szüksége. Tomás az ajtóban maradt, amíg Clara aludt, Amelia karját és a plüssnyulat szorongatva.

Mercedes a folyosóról figyelte a jelenetet. Most először értette meg, hogy ez a nő nem Elenát próbálta meg helyettesíteni. Betöltötte az űrt, amit mindenki más hagyott maga után.

„Ezequiel két hónappal ezelőtt keresett meg” – vallotta be. „Megmutatott nekem leveleket, amelyekben Tomás állítólag azt tervezte, hogy eladja a ranchot, és Ameliával elköltözik. Azt mondta, hogy a gyerekek nélkül maradnak, amint megkapja, amit akar.”