1. RÉSZ

Amikor Álvaro Ferrer 144 óra együttlét után megérkezett a kórházba, felesége ágyát üresen találta, a párnán pedig egy tenyere méretű kis kék kalapot.

Mellette egy levél volt.

„Álvaro: A fiunk kedden született 3:17-kor. 1,2 kilót nyomott. Olyan orra volt, mint a tiéd. Nem kapott levegőt. 6 napot vártam, hogy találkozhassunk vele. Többé nem kell aggódnod miattunk.”

Álvarónak háromszor kellett elolvasnia.

41 évesen a Ferrer BioSalud nevű, nagy hatalmú madridi orvostechnológiai vállalatot vezette. 15 évet töltött birodalom építésével, és meg volt győződve arról, hogy minden problémát meg lehet oldani pénzzel, kapcsolatokkal vagy egyetlen telefonhívással.

De azon a reggelen képtelen voltam magyarázatot találni.

„Hol van Lucia?” – kérdezte az ápolónőt.

– Néhány órával ezelőtt kiengedték.

– Hét hónapos terhes voltam.

A nő lesütötte a tekintetét.

– Az már nincs az.

Hat nappal korábban Lucía vele szemben ült a Salamanca negyedbeli penthouse lakásának étkezőjében. Harmincnégy éves volt, krémszínű kismamaruhát viselt, és egyik kezét a hasára tette.

– Mozog. Gyere, érintsd meg!

Álvaro tovább nézegette a mobiltelefonját.

– Most jövök.

Nem volt az.

Lucía emlékeztette, hogy másnap fontos kivizsgálásuk lesz. A szülészorvos speciális megfigyelést kért a méhlepény letapadásával kapcsolatos komplikáció miatt.

– Megígérted, hogy elkísérsz.

– Van egy igazgatótanácsom.

– Azt mondtad, hogy megváltoztatod.

– Azt mondtam, megpróbálom.

Lucia hallgatott, majd így szólt:

–Nincs szükségem rád, hogy bármit is megoldj. Arra van szükségem, hogy itt legyél.

Aztán megszólalt a telefon.

Claudia Montenegro, a cég egyik jelentős befektetőjének lánya. Hivatalosan pénzügyi tanácsadó volt. A valóságban Álvaro nyolc hónapja volt kapcsolatban vele.

– Egy klinikán vagyok – mondta Claudia. – Komplikációm adódott. Jöjjön be, kérem.

Álvaro felállt.

Lucía is megpróbálta, de neki az asztalra kellett támaszkodnia.

– Elmész vele?

– Vészhelyzet van.

– És én mi vagyok?

Látta a félelmet az arcán. Ennek ellenére megragadta a kabátját.

– Sergio vigyázni fog rád.

Sergio Rivas volt a személyi asszisztense, a szűrője és az árnyéka.

Álvaro becsukta az ajtót és elment.

Hat napig maradt Claudiával. Állapota hamarosan stabilizálódott, de valahányszor célzást tett a távozásra, a lány sírt, és azt mondta, hogy csak benne bízik.

Sergio közölte vele, hogy Lucíát is kórházba szállították.

– Komoly a helyzet?

– Gondoskodnak róla. Jobb, ha nem bántjuk, amíg többet nem tudunk.

Álvaro elfogadta, mert ez a válasz megfelelt neki.

Most, az üres ágy mellett, végre megnyitotta a hívásnaplót.

25 nem fogadott hívás a kórházból.

25 lehetőség a versenyre.

A nővér átnyújtott neki egy második borítékot.

Az előlapon, Lucía kézírásával, egy mondat állt:

„Mielőtt keresnél, tudnod kellene, miért kötöttem ki itt.”

Álvaro felbontotta a levelet.

„Amikor Claudia után jöttél, megpróbáltam követni. Sergio később érkezett meg. Kértem tőle egy mentőt. Azt mondta, ne csináljak jelenetet.”

Alább egy beszámoló hangzott el:

„29 hetes terhes páciens. Esés következtében megsérült. Késlekedés a segítségnyújtás aktiválásában.”

És még egy megjegyzés:

„A férj asszisztense kérte, hogy minden kommunikáció a telefonján keresztül történjen.”

Abban a pillanatban rezegni kezdett Álvaro mobiltelefonja.

Klaudia volt az.

„Drágám, Sergio azt mondja, már kórházban vagy. Ne olvass el semmit, amíg nem beszélünk.”

2. RÉSZ

Álvaro felhívta Sergiót a szobából, és kihangosította a telefont.

– Tudtad, hogy megszületett a fiam?

Túl hosszú csend támadt.

– A helyzet kényes volt.

– Tudtad, hogy nem élte túl?

-Igen.

A nővér elnézett.

– Miért nem mondtad el nekem?

–Claudia még mindig sebezhető volt. Úgy gondoltam, jobb, ha várok.

Álvaro a kis kék kalapra nézett.

– Lucía mentőt hívott. Mit tettél?

–Megpróbáltam segíteni neki felkelni. Nagyon fel volt háborodva.

Álvaro folytatta a levél olvasását.

Lucía elmagyarázta, hogy miután a férje elment, erős fájdalmat érzett, és segítséget kért. Sergio néhány perccel később megérkezett. Ahelyett, hogy azonnal felhívta volna, arra kérte, hogy gondoljon „a Ferrer család képére”. Amikor a nő ragaszkodott hozzá, megpróbált felsegíteni. Lucía elvesztette az egyensúlyát, az asztal szélének ütközött, és elesett.

A mentőket Pilar hívta, a nő, aki 12 éve otthonról dolgozott.

Pilar beszállt a mentőautóba, megfogta Lucia kezét, és mellette maradt, amikor az orvosok úgy döntöttek, hogy sürgősen beavatkoznak.

Álvaro sz.

„Ki vagy rúgva” – mondta.

– Nem vagy abban a helyzetben, hogy döntéseket hozz.

– A hozzáférését 10 perc múlva blokkoljuk. Ha felveszi a kapcsolatot Lucíával vagy a kórházzal, a jogi csapatom közbelép.

Letette a telefont, és elrendelte, hogy Sergio összes e-mailjét, feljegyzését és biztonsági mentését őrizzék meg.

Órákkal később Lucía orvosa elmagyarázta, hogy az esés és a segítségnyújtás késése csak rontott az amúgy is kényes helyzeten. Lucía fizikailag felépült, de élete legrosszabb éjszakáját töltötte azzal, hogy a férje felől kérdezősködött.

– Hányszor kérdezősködött felőlem?

-Sok.

Álvaro emlékezett egy bizonyos hívásra. Kedd reggel a telefonján a kórház neve jelent meg. Claudia sírt, és könyörgött neki, hogy ne menjen el. Álvaro elutasította.

Nem tudatlanság volt.

Én választottam.

Azon az éjszakán a technikusok visszanyerték a törölt üzeneteket Sergio szinkronizált telefonjáról.

Az egyik Pilartól származott:

„Lucía nagyon beteg. Sergio nem akar telefonálni. Már értesítettem a mentőket.”

Kiesett.

Más:

„A kórházban vagyunk. Téged keres.”

Kiesett.

Még egy, 3:25-nél: