– Tehát tovább élt, mint gondoltuk.

– Kik vagyunk „mi”?

A Mercedes nem reagált.

Gábriel Elena mellett állt.

– Ma este el kell menned.

A nő felé fordult.

– Azt is tudtad, hogy az anyám Montemayor volt?

Gábriel nem bírta a tekintetét állni.

-Igen.

– Mióta?

—4 év.

A válasz rosszabb volt, mint az elutasítás.

–Látott, ahogy a piacon árulok. Látott, ahogy a szekeremet vezetem. Látott, ahogy dolgozom, miközben mindenki csak egy névtelen parasztasszonynak tart.

– Csendben maradtam, mert azt hittem, így biztonságban leszek.

– A hatalommal bíró emberek mindig mások védelmének nevezik a döntéshozatalt.

Elena eltávolodott tőle.

Aztán eszébe jutott valami.

„Anyámnak volt egy faládája. Az ágya alatt tartotta. Mielőtt meghalt, azt mondta, keressem meg, ha elég bátor leszek ahhoz, hogy megtudjam az igazságot. Még aznap éjjel eltűnt.”

Mercedes ujjai összefonódtak a bot körül.

– Tudod, hol van – mondta Elena.

– Holnap gyere Los Laureles-be. Kizárólag.

– Miért egyedül?

„Mert abban a dobozban nincs olyan történet, ami megvigasztalna egy kislányt. Nevek, bűnök és halottak vannak benne. Amikor kinyitod, soha többé nem leszel az a nő, aki belépett ebbe a szobába.”

Elena felemelte az állát.

– 24 évet töltöttem azzal, hogy bátor legyek, mert az élet soha nem kínált más választást. Holnap megyek.

Kiment a palotából anélkül, hogy Gabrielre nézett volna.

A visszaúton válaszokat követelt Tomasától.

Az idős asszony hallgatott, amíg a szekér el nem hagyta Guadalajarát.

– Édesanyád viharban jött az ajtómhoz – vallotta be végül. – Még két hónapos sem voltál. Catalinán egy vékony, sárral és vérrel borított ruha volt. Könyörgött, hogy mondjam meg, testvérek vagyunk, és hogy mindketten a Morales vezetéknevet használjuk.

– Miért fogadtad el?

– Mert rettegett. És mert amikor egy nő éjszaka érkezik egy gyerekkel a karjában, először nem a származása felől kérdezel. Kinyitod neki az ajtót.

Tomasa elmagyarázta, hogy Catalina sosem mesélte el az egész történetet. Csak annyit mondott, hogy valaki Los Laurelesből megtalálja őket, ha megmondják a valódi vezetéknevüket.

– Miért engedtél el a táncba?

Tomasa szemét könnyek szöktek meg.

– Mert öreg vagyok. Látni akartam, ahogy elfoglalod, akár csak egyetlen éjszakára is, azt a világot, amelyhez tartozol. Azt hittem, senki sem fog felismerni.

– Gábriel felismert.

– Akkor te is veszélyben vagy.

Elena nem aludt.

Emlékezett rá, ahogy az anyja kicserepesedett kézzel mosta a ruhákat, foltozta ugyanazt a kék ruhát, és mozdulatlanul állt minden alkalommal, amikor lovak haladtak el a ház előtt.

Elena mindig is úgy hitte, hogy ez a nyugtalanság a szegénység következménye.

Most már értettem, hogy félelem volt.

Hajnalban előkészítette a szekeret.

Mielőtt befejezte volna a hám megigazítását, Gabriel megjelent egy szürke lovon.

– Ne menj Los Laurelesbe.

– Nem emlékszem, hogy engedélyt kértem volna.

– Mercedes nem kérte fel, hogy kézbesítse a dobozt. Van egy másik célja is.

— Honnan tudod ezt?

Gábriel leszállt a lováról.

Nem úgy nézett ki, mint az elegáns férfi a bálból. Sötét karikák voltak a szeme alatt, a ruhája gyűrött volt, és úgy nézett ki, mintha nem is aludt volna.

– Mert én vagyok az oka annak, hogy még élsz.

Elena elengedte a szíjat, amit a kezében tartott.

– Magyarázd el magad.

–Kilenc éves voltam azon az éjszakán, amikor megszülettél. Los Laurelesben éltem, mert Mercedes már a védelme alá vett. Az édesanyád is ott volt, az északi szárny egyik szobájában rejtőzködve. Épp akkor szült.

Gabriel elmesélte, hogy Catalina titokban Mateo Serranóhoz, a hagyaték kezelőjéhez ment feleségül. Don Alonso azért utasította el a házasságot, mert azt remélte, hogy lányát Baltasar de Cárdenashoz, egy akkoriban politikai ambíciókkal rendelkező fiatal bíróhoz adhatja feleségül.

De miután találkozott Mateóval és rájött, hogy Catalina nem fogja meggondolni magát, Don Alonso végül beleegyezett a házasságba. Azt tervezte, hogy aláírja a gyermek születését elismerő dokumentumokat, és Catalinát teszi meg egyedüli örökösévé.

Don Alonso három héttel a születése előtt meghalt.

– Azt mondták, hogy leállt a szíve – magyarázta Gabriel. – De azon az estén láttam, hogy Mercedes elmosatott egy poharat, mielőtt megérkezik az orvos.

Elena a napsütés ellenére is fázott.

– Gondolod, hogy megmérgezte?

– Évekig hittem benne.

– És az apám?

– Mateo kiment megkeresni a bábaasszonyt. Másnap egy szakadék alján találták meg. Azt állították, hogy a lova dobta le.

Gábriel nagyot nyelt.

– De mielőtt megtalálták volna a holttestet, láttam, hogy két férfi tér vissza a lovukkal. Balthazar alkalmazottai voltak.

Tudta a Mercedes?

– Nem tudom. Miután Mateo meghalt, az anyja megszökött veled. Én voltam az, aki nyitva hagyta a kertkaput.

Elena rámeredt.

– 9 éves voltál.

–Elég idős volt ahhoz, hogy megértse, valaki meg akarja ölni őket.

Gabriel 24 éven át hordozta magában ezt az emléket. Amikor 4 évvel ezelőtt felfedezte, hogy Catalina lánya még mindig él Elena Morales néven, távolról kezdte figyelni.

– Tegnap este Mercedes felismert, amint belépett – mondta. – Hátat fordítottam magának, mert azt gondoltam, ha úgy teszek, mintha nem venném észre, azt fogja hinni, hogy nem tudom, ki maga.