Julian éveket töltött azzal, hogy tengerészgyalogosokat tanítson a zárt terek kezelésére, a hirtelen támadásokra való reagálásra, valamint a rossz látási viszonyok és a végzetes lehető habozás okozta túlélésre. Tökéletesen ismerte a saját házának alaprajzát, és Eleanort már elhelyezte egy biztonságos helyen, mielőtt a behatolók néhány lépésnél tovább jutottak volna.

Az első férfi könnyű célpontra számítva haladt át a folyosón, de Julian a sötétség és egy zseblámpa segítségével megzavarta, mielőtt elvette a kezében lévő fegyvert. A másik kettő előrerohant, de rájöttek, hogy az erő és a létszám nem sokat számít valakivel szemben, aki sokkal jobban értette az időzítést, az egyensúlyt és a mozgást, mint ők.

A dulakodás kevesebb mint két percig tartott. Mire a ház ismét elcsendesedett, mindhárom behatoló a földön volt, és egyikük sem volt abban a helyzetben, hogy folytassa a támadást.

Julian a csoportot vezető férfi fölé állt, és hangtalanul nézett le rá. A sikertelen betörés megerősítette, amire Kent nyomozó figyelmeztette, de Juliannak olyasmit is adott, amit Royce nem állt szándékában: bizonyítékot arra, hogy a családja elleni fenyegetés szervezett és egyre fokozódik.

Elővette a telefonját, és átnézte azon kapcsolatok listáját, amelyekhez évek óta nem nyúlt. Az egyik szám egy korábbi feletteséé volt a tengerészgyalogsági időkből, akivel Julian közel egy évtizede nem beszélt.

Amikor a hívás létrejött, Julian hangja nyugodt maradt.

„Ezredes úr, Vance vagyok. Egy szívességet szeretnék kérni.”

Rövid csend támadt a vonal túlsó végén, mielőtt Julian a folyosó túloldalán fekvő három férfira nézett. Éveken át próbálta elkülöníteni régi katonai világát a családi életétől, de Royce lehetetlenné tette ezt az elkülönítést.

„Szükségem van valakire Quanticoban, aki utánanéz egy helyi zsarolószervezetnek.”

Amióta Evelyn kórházba került, Julian most először nem reagált Dustin és Royce tettére. Már maga készült megtenni a következő lépést.

4. RÉSZ: A MINDENT MEGVÁLTOZTATÓ FÁJL

Negyvennyolc órával a betörés után Royce Clark az egyik szerencsejáték-központja mögötti irodájában ült, amikor az ajtó váratlanul kinyílt. Felnézett, arra számítva, hogy a saját emberei közül valakit látott, de ehelyett Julian Vance-t látta belépni ugyanazzal a kifakult flanelinggel és sötét farmerrel, ami miatt a Titan’s Forge-ban mindenki alábecsülte őt.

Royce azonnal reagált, és az asztala alá nyúlt a ott elrejtett fegyveréért. Julian átvágott a szobán, mielőtt rendesen előhúzhatta volna, elrántotta a kezét a pisztolytól, és a padlóra csúsztatta a fegyvert, hogy ne érhesse el.

„Ki a fenének képzeled magad?”

Julian nem válaszolt azonnal. Előhúzott egy vastag mappát a kabátja belsejéből, letette az asztalra, és úgy foglalt helyet Royce-szal szemben, mintha egy átlagos üzleti megbeszélésre érkezett volna, nem pedig egy bűnszervezet vezetőjével való összetűzésre.

Royce kinyitotta a mappát, és elkezdte átfutni a lapokat, de önbizalma szinte azonnal elhalványult. Belül részletes feljegyzések voltak bankszámlákról, ingatlanokról, gyanús átutalásokról és a Southside Vipershez köthető pénzügyi kapcsolatokról, valamint olyan dokumentumok, amelyek a szervezet több tagját egy szélesebb körű szövetségi nyomozáshoz kötötték.

„Ez a fájl elegendő információt tartalmaz ahhoz, hogy felkeltse a szövetségi nyomozók, a helyi munkacsoportok és az ügyészek érdeklődését, akik a megfelelő megnyitóra vártak.”

Julian elmagyarázta, hogy Royce súlyos hibát követett el, amikor emberei behatoltak a Vance-házba. A sikertelen támadás bizonyítékokat szolgáltatott a családja elleni szervezett fenyegetésre, és Juliannak katonai éveiből származó kapcsolatai voltak, akik most olyan pozíciókban dolgoztak, amelyek képesek voltak ezeket a bizonyítékokat továbbítani a Royce műveletét már figyelő ügynökségeknek.

„Két tengerészgyalogos, akiket kiképeztem, most regionális szövetségi munkacsoportokban dolgozik. Amint látták, mit csináltak az embereid, elkezdtek kérdéseket feltenni.”

Royce tovább lapozott, most már lassabban, mint korábban. Ami Dustin megaláztatása miatti megtorlásként indult, hirtelen a saját üzleti ügyeit helyezte vizsgálat alá, és Julian látta, hogy kezdi megérteni a probléma mértékét.

Julian ezután visszaterelte a szót Dustinra. Evelyn orvosi dokumentációja, tanúvallomásai és Dustin korábbi kórtörténete elegendő anyagot szolgáltatott a nyomozóknak a súlyos vádak felvetéséhez, ami azt jelentette, hogy Royce már nem védhette meg unokaöccsét pusztán azzal, hogy megfélemlíti a családot, és elhallgattatja.

„Dustin felelni fog azért, amit a lányommal tett. Te nem fogsz beleavatkozni.”

Royce felnézett a dossziéból, de Julian folytatta, mielőtt válaszolhatott volna. Világossá tette, hogy nem pénzt, bocsánatkérést vagy bármilyen személyes szívességet kér, mert az egyetlen dolog, amit akar, az a teljes távolságtartás Royce szervezete és a Vance család között.

„Ha te, Dustin, vagy bárki, aki a csapatodhoz kötődik, még egyszer a feleségem, a lányom vagy az otthonom közelébe kerül, a mappában lévő minden egyes oldal közvetlenül azokhoz kerül, akik már vádat emelnek ellened.”

Royce másodpercekig nem szólt semmit. A férfi, aki azzal építette ki befolyását, hogy másokat megfélemlített, most kénytelen volt mérlegelni, mi történne, ha a nyomozók hozzáférnének az asztalán szétszórt információkhoz.

„A panaszt visszavonják ellened. Dustin magára van utalva.”

Julian még egy pillanatig Royce tekintetét fürkészte, mielőtt felállt. Megigazította a mandzsettáját, otthagyta a dossziét a helyén, és hátra sem nézve az ajtó felé indult.

“Jó.”

Két héttel később a Vance család otthonában a légkör teljesen megváltozott. Evelyn kint ült anyjával a délutáni napsütésben, és hónapok óta először mosolya már nem tűnt erőltetettnek vagy visszafogottnak.