–Ha Mariana rájön az igazi szüleid kilétére, mindannyian veszítünk.

Ennyi elég volt.

Azon az estén Andrés felhívta Marianát, és személyesen beszélni kért vele.

A legelejétől fogva elmondta neki az igazat: a babacserét, Camila és Mauricio közötti köteléket, és a gyanút, hogy Arturo és Elena feltételezett halála talán még valamit elfedhetett.

Mariana nem sikított. Nem sírt.

Néhány másodpercig ült, a semmibe bámulva.

–Szóval a férjem tudta, hogy ki a biológiai anyja… és soha nem mondott semmit.

– Úgy tűnik, igen.

– És a szüleid az apósom és az apósom rokonai voltak.

Andrés bólintott.

Mariana Arturóra és Elenára gondolt: szerető, nagylelkű emberek, akik teljesen szerelmesek voltak Emilianóba. Emlékezett a zártkörű temetésre, a lezárt koporsókra, és arra, hogy Mauricio milyen gyorsan vette át az irányítást a vállalatok és az ingatlanok felett.

– Van egy barátom az ügyészségen – mondta végül. – Javiernek hívják. Ha hamisított dokumentumokról vagy megrendezett halálesetről van szó, ő tud segíteni nekünk.

Javier szinte azonnal szabálytalanságokat talált. A halotti anyakönyvi kivonatokon eltérő aláírások voltak. A baleseti jegyzőkönyv hiányos fényképeket tartalmazott. A hagyatéki eljárás pedig gyanús sebességgel haladt egy közjegyzőnek köszönhetően, akit később csalás gyanújával vizsgáltak.

Bírói engedéllyel megvizsgálták a sírokat.

Mariana jelen volt Andréssel és Javierrel együtt.

Amikor kinyitották az első koporsót, nem volt benne holttest.

Csak homokzsákok, régi rongy és fadarabok.

A második is ugyanilyen volt.

Andrés érezte, hogy a lábai felmondják a szolgálatot.

Javier becsukta a kezében lévő dossziét, és halkan megszólalt:

– Nem azt keressük, hogy ki ölte meg a szüleidet.

Andrésre nézett.

– Azt keressük, hol rejtőztek el.

Aztán jött a hívás: élve megtalálták Arturo Villaseñort.

3. RÉSZ

Két nappal később Andrés egy Tepatitlán közelében lévő kis tanyára hajtott, a kormánykeréken annyira feszülten, hogy fájtak az ujjai.

Mariana mellette volt. Javier két ügynökkel mögötte utazott.

Az ingatlan Arturo Villaseñor egyik korábbi üzlettársának nevére volt bejegyezve. Az útról csak egy egyszerű ház, egy üvegház, valamint több hektárnyi agávé- és zöldségültetvény látszott.

Egy ősz hajú nő lépett ki a verandára, amikor meghallotta a járművek zaját.

Elena.

Andrés már azelőtt tudta, hogy bárki kimondta volna a nevét.

Ő is.

A szája elé kapta a kezét, és sírni kezdett.

„Arturo…” – sikerült kinyögnie. „Arturo, gyere ide.”

Egy magas férfi bukkant elő a házból. Megdermedt, amikor meglátta Andrést.

Arturo volt az első, aki közeledett.

– Apám szemei ​​vannak – mondta elcsukló hangon.

Andrés válaszolni akart, de nem tudott.

Elena remegő kézzel megérintette az arcát.

– Tudtam, hogy élsz.

Ez a mondat lefegyverezte.

Beléptek a házba. Javier elmagyarázta, hogy a vallomása hivatalos nyomozást indítana el. Arturo beleegyezett, hogy mindent elmesél.

A történet még annál is rosszabb volt, mint Andrés képzelte.

Arturo évekig érezte, hogy valami nincs rendben: Mauricio semmilyen fizikai tulajdonsággal nem rendelkezett a családéval. Huszonhét éves korában Arturo titokban DNS-tesztet végzett, amelyet később hivatalosan is megerősítettek.

Az eredmény meggyőző volt: Mauricio nem a biológiai fia.

„Megismételtük a tesztet, majd csináltunk még egyet Elenával. Ő sem a fia volt” – magyarázta Arturo.

Elena lehunyta a szemét.

–Úgy éreztem, mintha kitépnék a lábam alól a talajt. Nem egyik napról a másikra feladtam szeretni. Én neveltem fel. De azt is megértettem, hogy a fiunknak valahol léteznie kell.

Felbéreltek egy nyomozót, és megváltoztatott feljegyzésekre bukkantak. Camila Salgado is az egyik ápolónő volt abban a műszakban.

Mauricio véletlenül fedezte fel a nyomozást, miközben Arturo e-mailjeit nézte. Ekkor hagyta abba a színlelést.

„Számon kért minket a házban” – mondta Elena. „Már tudta, hogy Camila az anyja. Évek óta beszélgettek.”

Andrés összeszorította az állkapcsát.

– Mióta?

– Huszonkét éves kora óta – felelte Arturo. – Camila kereste fel. Azt mondta neki, hogy feladta, hogy jobb élete lehessen. Mauricio először elutasította. Később megértette, hogy szüksége lehet rá.

Mauricio addigra már mélyen eladósodott. Pénzt vesztett befektetéseken, személyi kölcsönökön és illegális szerencsejátékokon. Elvett pénzt egy családi vállalkozástól, azt gondolva, hogy vissza tudja fizetni, mielőtt Arturo észreveszi.

Amikor rájött, hogy a szülei az igazi fiút keresik, pánikba esett.

„Azt mondta, hogy ha folytatjuk a nyomozást, előbb találja meg a fiunkat, mint mi” – folytatta Arturo. „És el fogja tüntettetni.”

Mariana befogta a száját.

Ezt mondta?

Elena bólintott.

„Nem tudtuk, ki vagy, Andrés. Nem tudtuk, hol laksz, hogy van-e családod, semmit. És pontosan ezért féltünk. Nem tudtunk megvédeni.”

Arturo ezután kétségbeesett döntést hozott. Egy megbízható partner és egy ügyvéd segítségével azt tervezte, hogy néhány hónapra kijuttatja Elenát az országból, amíg bizonyítékokat gyűjtenek. De Camila és Mauricio előbb odaértek.

Manipulálták a tervet.

Mauricio hozzáfért dokumentumokhoz, digitális aláírásokhoz és céges elérhetőségekhez. Camila ismert egy bűnügyi közvetítőt, aki egy korrupt közjegyzővel dolgozott együtt. Arturo és Elena ideiglenes eltűnését kihasználva autóbalesetet koholtak, iratokat hamisítottak, és hamisított dokumentumokkal vitték előre a jogi eljárást.

„Amikor megtudtuk, már több anyakönyvben is halottnak nyilvánítottak minket” – mondta Arturo. „Ha megjelenünk, Mauricio azzal fenyegetőzött, hogy újra a nyomotokra jön. Azt is mondta, hogy vannak követői.”

„Miért nem mentél egyenesen a rendőrségre?” – kérdezte Andrés.

Arturo lesütötte a tekintetét.