Arturo és Elena fokozatosan visszaszerezték az életüket, és megtartották a ranchot.
Két évvel később úgy döntöttek, hogy sallangok és több száz vendég nélkül összeházasodnak. A szertartást a ranchon tartották, egy egyszerű pergola alatt, bougainvilleák, szűk családtagok és barátok körében.
Mielőtt elindult volna, Elena egyedül találta Andrést a ház mögött.
– Bocsáss meg, hogy nem kerestelek bátrabban.
Andrés megrázta a fejét.
– Nem akarom az életünk hátralévő részét azzal tölteni, hogy olyasmit próbálunk megszerezni, amink soha nem volt.
Elena sírt.
– Mit kezdjünk ennyi évvel?
Andrés átölelte.
—Hogy éljenek azok, akiknek még van idejük.
A szertartás alatt Emiliano vitte a gyűrűket.
Végül mindenki más előtt odaszaladt, hogy megölelje őket.
Hónapokkal később Mariana bejelentette, hogy ikreket vár. Arturo két kiságyat épített, Emiliano pedig kijelentette, hogy ő választja ki a neveket.
Andrés egyszerűen csak figyelte új családját az asztal körül, és megértett valamit, amit sokáig nehezen tudott elfogadni.
A vér felfedheti az igazságot.
De egyedül nem tudott családot alapítani.
Camila gyermekkort adott neki, ugyanakkor ellopott tőle egy történelmet. Arturo és Elena életet adtak neki, majd évtizedeket veszítettek azzal, hogy megpróbálták megvédeni. Mariana elveszített egy házasságot. Emiliano elvesztette az apjáról alkotott képét.
Egyikük sem került ki sértetlenül.
Az igazságszolgáltatás nem adta vissza nekik az éveket.
Nem törölte el a hazugságokat.
Nem változtatta a fájdalmat valami jóra.
De minden igazságot a helyére tett.
És néha, egy ilyen nagy árulás után, az újrakezdés nem jelenti azt, hogy elfelejtjük, mi történt.
Ez azt jelenti, hogy többé nem engeded, hogy azok, akik megbántottak, döntsenek a történeted végéről.
