Inésnek hányingere lett.

A nevelőnő mindenben részt vett.

Hetek óta Valeriához közel állt, előkészítette a szobáit, és úgy tett, mintha aggódna a biztonsága miatt.

Egy kis nyomkövetőt is elhelyezett a gyerekruhákat tartalmazó zsákban, amit Adrián vitt magával a menhelyre.

Ezért fedezték fel a házat.

Ezért volt értelmetlen a menekülés.

– És Nuria? – kérdezte Inés. – Őt is meg akartad ölni?

– A kétségbeesett emberek nagyon hasznosak. Csak ki kell találni, hogy kit akarnak megvédeni.

Adrian kihasználta a pillanatot, hogy felálljon.

Az egyik férfi ismét megütötte.

Inés hátrált egy lépést.

Caesar felemelte a fegyverét.

Aztán aktiválta a jelzőrakétákt, és a szoba egy üres része felé irányította, távol Valeriától.

A váratlan fényesség arra késztette a férfiakat, hogy eltakarják a szemüket.

Adrian rávetette magát a férfira, aki visszatartotta.

Lövés hallatszott.

Caesar elvesztette az egyensúlyát.

A jelzőrakéták néhány függönyre csapódtak, amelyek égni kezdtek.

Inés azonnal becsukta a fürdőszoba ajtaját, hogy megvédje Valeriát a füsttől.

„Adrian!” – kiáltotta.

Sikerült felkelnie, egyik oldalán megsebesült.

César a földön feküdt, egyik lába sérült, a fegyver pedig elérhetetlen távolságban volt tőle.

Adrián ránézett.

Néhány másodpercig lehetősége volt bosszút állni Luciáért.

Fizetésre kényszeríthetné azt az embert, aki a halálát rendelte el.

Újra azzá az emberré válhat, akitől mindenki retteg.

De a fürdőszobából Valeria sírását hallotta.

És eszébe jutottak Inés szavai.

A lányának apára volt szüksége, nem egy újabb bosszútörténetre.

Adrian a földön hagyta a fegyvert, messze Cesartól.

– Nem fogom elveszíteni a lányomat is miattad.

A fürdőszoba felé rohant.

Inés kinyitotta az ajtót, és a karjába vette Valeriát, miközben a lány egy törölközőt tekert a kezére, hogy megvédje magát a hőségtől.

Sikerült kijutniuk a hátsó ajtón.

Kint jeges hegyi levegő csapta meg az arcukat.

Adrian alig tudott járni.

Inés segített neki leülni egy fal mellé, távol a füsttől.

– Ne csukd be a szemed! – könyörgött.

Valeriára nézett.

Aztán Inésre nézett.

– Meg kell ígérned, hogy gondoskodsz róla.

– Gondoskodni fogsz róla. És jobban fogod csinálni, mint eddig.

A távolban szirénák kezdtek hallani.

A riasztás működött.

Egy polgárőr járőr, majd orvosi csapatok és rendőri erősítés érkezett a házhoz.

Az ügynökök letartóztatták Césart és több emberét. A későbbi nyomozások során további gyanúsítottakat is azonosítottak.

Adriant kórházba szállították.

A következő 48 órában Inés figyelmesen figyelte a férfi útját Valeria és Mateo, a biztonsági tiszt társaságában, aki az eltűnés óta együttműködött a nyomozókkal.

Amikor Adrián felébredt, Inést az ágya mellett ülve találta.

– Valéria?

–Jól van. Egy nővér vigyáz rá, miközben beszélgetünk.

Lehunyta a szemét.

Aztán kinyújtotta a kezét.

– Azt hittem, soha többé nem látlak.

Inés közeledett.

-Én is.

Adrian végigsimított az ujjain.

– Nem tudom, mi lett volna velünk nélküled.

Lassan megrázta a fejét.

– Nem tartozol nekem egy élettel, Adrián. De a lányodnak egy másfajta élettel igen.

Ez a mondat sokkal fontosabb volt, mint bármilyen szerelmi vallomás.

Mert Adrián megértette, hogy nem alapíthat családot ugyanazokra a titkokra, amelyek az előzőt lerombolták.

A következő hónapokban úgy döntött, hogy együttműködik az általa évekig eltűrt illegális üzletek kivizsgálásában.

Átadta a dokumentációt, több felelőst is azonosított, és beleegyezett, hogy a bíróság előtt felelni fog a saját döntéseiért.

Nem volt könnyű.

Néhány korábbi partner elhagyta a céget. Bizonyos üzletágakat beavatkozás vagy vizsgálat alá vontak. A vagyon egy részét befagyasztották.

De Adrián abbahagyta a vezetékneve mögé bújást.

Amparót Valeria elrablásában és elleni támadásokban való részvétele miatt tartóztatták le.

Nuriának tanúskodnia kellett a játék behozataláról is, bár a nővére elleni fenyegetéseket kivizsgálták és figyelembe vették. A kiskorú védelmet kapott, és visszatérhetett a családjához.

Inés meglátogatta Nuriát, miután óvadék ellenében szabadult.

A fiatal nő sírva fakadt, amikor meglátta.

– Nem érdemlem meg, hogy eljöjj.

– Rosszul tetted – felelte Inés. – De attól még eldöntheted, milyen ember akarsz lenni.

Ez a beszélgetés eszébe juttatott valamit, amit a saját gyerekkorában tanult.

Az embereknek lehetőségre volt szükségük a változásra.

De ezeket a lehetőségeket soha nem lehetett volna kiépíteni a már okozott károk tagadásával.

Adriannak sokáig tartott, mire megértette.

Azt is meg kellett tanulnia, hogy Inést szeretni nem jelenti azt, hogy helyette kell döntenie.

Amikor a helyzet stabilizálódott, otthagyta gondozói munkáját, és egy kis lakást bérelt a lakóhely közelében.

Vissza akarta szerezni a függetlenségét.

Adrian vitázás nélkül elfogadta.

A következő hónapokban saját választásuk szerint találkoztak, munkakötelezettségek vagy rájuk erőltetett ígéretek nélkül.

Valeriával elmentek a parkba, kis kávézókban reggeliztek, és testőrök nélkül sétálgattak Madridban, alig pár lépésnyire.

Adrian rájött, hogy élvezi a piacon való gyümölcsvásárlást, a reggeli elkészítését és a lánya nevetésének hallgatását.

Inés felfedezett egy férfit, aki mentegetőzés nélkül kezdett bocsánatot kérni.

Nem volt minden tökéletes.

Nehéz napok, fájdalmas emlékek és beszélgetések voltak, amelyekkel egyikünk sem akart szembenézni.

De megtanultak meghallgatni egymást.

És Valeria, aki majdnem a szemétben magára hagyva halt meg, olyan emberek között nőtt fel, akik szerették.

Amikor Adrián betöltötte a 2. életévét, egy egyszerű ünnepséget szervezett a kertben.

Voltak lufik, egy csokitorta, és több gyerek játszott a fűben.

Inés egy olajfa alatt ült, amikor Valeria megjelent, nehezen járva, kezében egy kis virággal.