– Nem sikítottam – mondta Mariana az ajtóból.
– És ezt nézd, anya!
Adrian kinyitotta a fagyasztót, és kivette a dobozt.
–Ezt veszi nekem, hogy enni adjon. Készételt. Mindig azt mondtad, hogy az a cucc szemét.
Teresa elvette a dobozt.
Megvizsgálta.
Az átlátszó ablakon keresztül nézte a tészta vastagságát.
Aztán a kézzel írott címkére nézett.
„Doña Rosa. Mai tények.”
Terézia összevonta a szemöldökét.
– Hol vetted ezt, Marianna?
– A Juárez piacon. Tizenhatodik stand.
Amióta belépett, Teresa most először mosolygott.
– Rosa Delgadóval?
Mariana bólintott.
Adrian felemelte a kezét.
– Igen! Az a hölgy. Valószínűleg ugyanolyan, mint bármi, ami fagyasztott.
Terézia lassan a fia felé fordult.
-Csendben maradj.
-Hogy?
– Fogd be a szád.
Adrian elsápadt.
Teresa letette a dobozt az asztalra, és a serpenyőhöz lépett.
Egy fakanállal finoman lekaparta a kérget.
Aztán megérezte a maradványok szagát.
– Túl forró olaj. Megégett tojás. Víz a forrásban lévő zsíron. És aztán… liszt.
Adrianra nézett.
– Te csináltad ezt?
– Hát… megpróbáltam főzni.
– Vizet adtál az olajhoz?
-Egy kicsit.
Terézia lehunyta a szemét.
Amikor újra kinyitotta őket, egészen más embernek tűnt.
– Adrian, ez a serpenyő nem Marianáé.
Pislogott egyet.
– Hogy érted azt, hogy nem?
– Az enyém volt.
Marianna is meglepődött.
Teresa a mangóra mutatott.
– Anyámtól kaptam, amikor férjhez mentem. Én Marianának adtam az esküvője napján, mert úgy gondoltam, hogy valakinek, aki felelősen viselkedik, meg kellene őriznie.
Adrian megpróbált válaszolni.
Terézia nem engedte.
– És azokat a „szupermarketi gombócokat” Rosa Delgado készíti, az egyik legjobb szakácsnő, akit ismerek. Tizenöt évig dolgozott velem. Az a nő olyan vékonyra tudta nyújtani a tésztát, hogy újságot lehetett volna olvasni rajta.
Adrian a dobozra nézett.
-De…
– Mariana majdnem ötszáz pesót fizetett ezért, mert kézzel készülnek, kiváló minőségű húsból.
Terézia a fiára mutatott.
– Miközben fél éve nem fizettél internetért.
A csend kegyetlen volt.
Aztán Teresa felvette a mosogató melletti piszkos felmosót.
És egyenesen a mellkasának vetette.
-Kezdődik.
Adrian rémülten nézett rá.
De Terézia még nem fejezte be.
És amit Mariana előtt fel akart tárni, az aznap este teljesen megváltozott.
3. RÉSZ
–Mit kezdeni? –kérdezte Adrián, és úgy tartotta a felmosót, mintha a saját anyja adott volna neki valami ismeretlen tárgyat.
Teresa rámutatott a konyhában uralkodó rendetlenségre.
—Takarítani.
– Anya, azért jöttem, hogy beszélhess Marianával.
– És hozzád beszélek.
– De ő…
– Egy szót se többet.
Teresa hangja olyan száraz volt, hogy még Bruno is abbahagyta a farkcsóválást a hűtőszekrény tetején lévő helyéről.
Adrian összeszorította az állkapcsát.
Az egész stratégiájuk kudarcba fulladt.
Évekig az anyját használta végső érvként minden családi vitában.
„Anya azt mondja, hogy…”
„Anya mindig is így csinálta…”
„Anya azt hiszi, hogy a felesége…”
Mariana már annyiszor hallotta ezeket a kifejezéseket, hogy már sejtette, mikor következnek.
De Teresa ritkán látogatta meg a lakást.
És egészen addig az éjszakáig soha nem látta első kézből, mivé vált a fia élete.
„Először szedd fel a földet” – parancsolta.
– Tényleg megalázol a feleségem előtt?
Teresa humortalanul felnevetett.
– Megaláztad magad, amikor egy harmincnégy éves férfinak fel kellett hívnia az anyját, mert a felesége megkérte, hogy takarítson el a saját maga által okozott rendetlenséget.
Mariana lesütötte a tekintetét, hogy elrejtse a mosolyát.
Adrian meglátta őt.
– Persze. Most ketten vannak ellenem.
– Nincs „kettő ellened” – felelte Mariana –. Két felnőtt néz egy férfit, aki hat hónapja úgy viselkedik, mint egy tinédzser.
Adrian a padlóra dobta a felmosót.
– Keresem az utam!
– Az ösvényed már elhagyta az olajat a tűzhelytől a folyosóig – felelte Teresa. – Szóval kövesd azt a felmosóval.
Marianának össze kellett harapnia az ajkát.
Adrian felvette a seprűt.
Elkezdte a söprögetést.
Rosszul tette.
Olyan rossz, hogy liszt- és földfelhőt kavart.
– Lassíts – mondta Teresa. – Nem ijesztgeted a csirkéket.
– Én ezt soha nem csinálom.
– Már rájöttem.
Míg a virágcserép darabjait szedegette, Teresa leült Mariana mellé.
– Mióta van ez így?
Marianának eltartott egy ideig, mire válaszolt.
– Attól függ, mit értesz az „így” alatt.
Terézia összevonta a szemöldökét.
Marianna a férjére nézett.
– Februárban elvesztette az állását.
– Nem vesztettem el az eszemet – vágott közbe Adrian. – Azért hagytam abba, mert a környezet mérgező volt.
– Egy hónap alatt öt hiányzás után kirúgtak – válaszolta Mariana.
Terézia a fiára nézett.
-Öt?
Adrian folytatta a söprést.
– Voltak projektjeim.
Marianna folytatta.
– Először azt hittem, szüksége van pár hétre, hogy beilleszkedjen. Aztán azt mondta, hogy elindít egy videojáték-csatornát. Aztán kritikákat akart írni. Aztán tanfolyamok értékesítéséről kezdett beszélni. Később azt mondta, hogy kriptovalutákba fog befektetni.
Teresa a homlokához emelte a kezét.
– Milyen pénzből?
Marianna nem válaszolt azonnal.
Adrian abbahagyta a söprést.
– Ne kezdj bele.
Ez a reakció elég volt.
Teresa Marianára nézett.
– Milyen pénzből?
Marianna mély lélegzetet vett.
– Tizenötezer pesóval, amit egy nagyobb lakás kauciójára spóroltunk.
– Ez egy befektetés volt – tiltakozott Adrian.
– Három hét alatt tizenkétezer dollárt vesztettél.
