– A piac visszaesett.
—Mert vettél egy érmét, amit egy idegen reklámozott egy videóban.
– Nem érted, hogyan működik!
Teresa a tenyerével az asztalra csapott.
–Tökéletesen értem, hogyan működik a pénzvesztés, amikor az ember nem engedheti meg magának, hogy elveszítse.
Adrian ismét elhallgatott.
Marianna folytatta a beszélgetést.
–Azóta én fizetem a lakbért, a villanyt, a gázt, az internetet, Bruno kaját, a bevásárlást és az autóhitelt.
– Én is hozzájárulok.
– Múlt hónapban nyolcszáz pesót adtál nekem.
– Mert kevés bevételem volt.
– Eladtál egy régi grafikus kártyát.
Teresa néhány másodpercig figyelte a fiát.
– És amíg ő tizenkét órát dolgozik, te mit csinálsz?
– Otthonról dolgozom.
– Mennyit kerestél ezen a héten?
Adrian nem válaszolt.
-Mennyi?
– Még nem keresek pénzt.
-Akkor nem nyersz.
– Ez időbefektetés.
Terézia felsóhajtott.
– Egy befektetésnek van terve, fiam. A tiédnek egy gamer szék.
Mariana felkelt, hogy hozzon egy kis vizet.
Teresa észrevette a kezeit.
A bütykei körüli bőr száraz volt. Apró repedések voltak rajta, amiket mosószerek és vegyszerek okoztak.
– Mutasd meg a kezeidet.
-Jól vagyok.
– Mutasd meg őket nekem.
Mariana mindkét kezét kinyújtotta.
Terézia alaposan szemügyre vette őket.
Aztán Adrianra nézett.
– Látod ezt?
Folytatta a föld gyűjtését.
-Igen.
– Ezek a kezek fizetik a reggelidet, az ágyadat, sőt még az áramot is a számítógépedhez, amivel vállalkozót színlelsz.
– Nem játszom.
– Akkor mondja meg a cége nevét.
Csend.
Terézia felvonta a szemöldökét.
– Ezt én is így gondoltam.
A következő negyven percben Adrian takarított.
Először a padló.
Aztán a csempék.
Aztán a tűzhely.
Terézia minden lépését felügyelte.
Amikor megpróbált egy fém súrolópárnát használni a serpenyőn, a nő gyakorlatilag kikapta a kezéből.
– Be akarod fejezni a megölését?
Víz, szódabikarbóna és só keverékét készítette el, hagyta, hogy a tészta megpuhuljon, majd egy fa spatulával kényszerítette Adriant, hogy dolgozzon rajta.
-Türelmesen.
-Már fáj a kezem.
— Micsoda tragédia.
– Már egy órája itt vagyok.
–Marianának tizenkettő van.
Ez a mondat véget vetett minden tiltakozásnak.
Amikor a serpenyő végre tiszta lett, Teresa alacsony lángon megszárította, és egy nagyon vékony réteg olajat kent rá.
A vas fokozatosan visszanyerte sötét fényét.
Mariana az asztaltól figyelte az eseményeket.
– Azt hittem, eltévedtem.
– A jó vas szinte soha nem vész el – felelte Teresa. – Csak valakinek abba kell hagynia a rossz bánásmódot.
A két nő egymásra nézett.
A kifejezés mintha valami másra utalt volna.
Adrián is észrevette.
– Vacsorázhatunk már?
Teresa elvette a gombócokkal teli dobozt.
– Mariana és én is.
-Én is?
– Van zabpehely.
Adrian azt hitte, hogy viccnek szánja.
Nem volt az.
Terézia feltett egy fazék vizet a tűzhelyre.
Amikor forrni kezdett, óvatosan beledobta a házi készítésű gombócokat.
A konyha, amely egy órával korábban még égett zsír szagát árasztotta, most hús, paprika, hagyma és friss tészta illatával kezdett betölteni.
Bruno azonnal lemászott a hűtőszekrényről.
– Még csak álmodozz is róla – mondta Mariana.
A macska sértett méltósággal ült le az asztalhoz.
Teresa kinyitott egy dobozt, amit magával hozott.
—Ranch tejszín.
Marianna elmosolyodott.
– Erre biztosan nem számítottam.
– Én sem számítottam rá, hogy a fiamat egy hotelszobában találom majd.
Adrian egy padon ült a fal mellett.
– Most már értem az üzenetet.
Teresa két tányért szolgált fel.
– Nem. Még nem.
Elővette a telefonját.
Keresett valamit.
– Három nappal ezelőtt beszéltem Ernestóval, a Hidalgo sugárúti autómosó tulajdonosával.
Adrian felnézett.
– És mi köze nekem ehhez?
— Adminisztrátort keresünk.
-Anya…
– Nyolctól hatig tartó munkaidő, heti hat nap. Fix fizetés plusz bónuszok.
– Nem fogok autót mosni.
– mondtam. – Adminisztrátor.
– Nem erre tanultam.
– Marketinget tanultál, és hónapok óta nem dolgoztál.
—Valami digitális tartalommal kapcsolatos dolgot szeretnék.
—Tökéletes. Keress valami digitális tartalommal kapcsolatos dolgot éjszaka, miután kifizetted a nappali számláidat.
Adrian hitetlenkedve felnevetett.
– Nem te döntheted el, hol fogok dolgozni.
-Helyes.
Terézia evett egy gombócot.
– Dönthetsz úgy, hogy nem mész el.
Adrian látszólag ellazult.
Aztán hozzátette:
– De ha nem mész el, akkor ne gyere hozzám, amikor Mariana kivisz innen.
Adrian majdnem megfulladt, pedig nem evett.
– Engem is kirúgsz?
– Mondom én, hogy az én házam sem szálloda.
– A fiad vagyok.
– Pontosan ezért.
Teresa letette a villát.
–Amikor gyerek voltál, az volt a kötelességem, hogy megvédjelek. Most, hogy felnőtt vagy, nem az a kötelességem, hogy megvédjelek a döntéseid következményeitől.
Marianna hallgatott.
Még soha nem hallottam Terézt így beszélni.
Adrian a feleségére nézett.
– Tényleg kirúgsz?
Mariana letette a villát.
– Ha minden a régiben marad, akkor igen.
Őszintén meglepettnek tűnt.
Mintha hónapokig azt hitte volna, hogy a fenyegetéseknek nincsenek következményei.
– Férj és feleség vagyunk.
– Ez nem jelenti azt, hogy a végtelenségig támogatnom kell téged.
– Rossz időszakon megyek keresztül.
-Tudom.
– Akkor támogatnod kellene engem.
Marianna egyenesen ránézett.
– Támogattalak.
Nem volt erős a hangja.
Pontosan ezért fájt jobban.
