Mariana jeges kézzel lapozott.

– Mióta?

– Két év. De ez nem a legrosszabb az egészben.

Gabriel megnyitotta a tabletjén egy megosztott mappából kinyert üzenetek másolatát.

Ximena ezt írta: „Intézd el a dolgokat a feleségeddel, mielőtt apám aláírja az egyesülést. Amikor minden lezárul, megtartjuk az irányítást.”

Rodrigo így válaszolt: „Mariana semmit sem gyanít. Azt hiszi, nem tudna élni nélkülem.”

Voltak válási papírok és egy házassági szerződés is, amelyben Mariana lemondott a családi vagyonhoz fűződő jogairól.

Felnézett.

– Tehát a kaland nem csak az árulásról szól.

– Nem – mondta Gabriel. – Ez egy terv része, hogy kiraboljanak, kiutasítsanak, és átadják a céget az Ortega családnak.

Mariana becsukta a mappát.

A testület tizenegy nap múlva szavazna az egyesülésről.

És ez alatt a tizenegy nap alatt Rodrigo továbbra is azt hitte, hogy a felesége nem ért az üzleti élethez.

2. RÉSZ

Másnap reggel Mariana elkezdte összepakolgatni a darabokat.

A Capital Sierra Azul a visszavásárlási megállapodás egyik rendelkezését alkalmazva A sorozatú részvényekké alakította át törzsrészvényeit. Több kisebbségi befektető támogatásával megszerezte az igazgatótanács szavazatainak többségét.

Ezután megvédte az átruházások bizonyítékait, és független igazságügyi szakértői vizsgálatot kért.

Nem akart dührohamában bosszút állni. Biztos akart lenni benne, hogy amikor kiderül az igazság, senki sem tudja újra elrejteni.

A megtalált üzenetekben valami még fájdalmasabbra bukkant.

Beatriz éveken át írt Rodrigónak:

„Mariana nehéz időszak volt az életedben.”

„Egy vezetéknév és iskolai végzettség nélküli nő nem képviselheti a Villarreal családot.”

„Amikor találsz valakit, aki a te szinteden van, megérted, hogy szánalomból házasodtál.”

Rodrigo sosem védte meg a feleségét. Néha egy emojival válaszolt, máskor pedig durvább mondatokkal.

Három nappal a szavazás előtt felhívta.

–Beszélnem kell önnel. Ügyvédek és tanácsadók nélkül.

Rodrigo asztalt foglalt abban az étteremben, ahol megkérte a kezét. Ugyanazt a kölnit viselte, mint korábban, és egy csokor fehér pünkösdi rózsát tett elé.

Mariana a Ximenának küldött virágokra gondolt, de nem szólt semmit.

„Hibákat követtem el” – kezdte. „Te és én már nem értjük egymást.”

– Mióta alszol Ximenával?

A kérdés szóhoz sem jutott.

Aztán felsóhajtott, mintha őt sújtotta volna az igazságtalanság.

– Már két éve. Nem akartam, hogy így tudd meg.

– Hogyan akartad, hogy megtudjam?

– Ha minden elrendezett lesz. Ximena megérti a világomat. Vele könnyebb lesz az egyesülés.

Rodrigo elővett néhány papírt.

—Ez a megállapodás ésszerű összeget garantál Önnek. Megtarthatja az autóját, és egy évig kaphat nyugdíjat. Tekintettel az anyagi helyzetére, ez nagylelkű.

Mariana átnézte a dokumentumokat. A megállapodás kötelezte őt arra, hogy lemondjon minden jövőbeni követelésről, és kijelentette, hogy semmilyen közvetlen vagy közvetett érintettsége nincs a Grupo Villarrealban.

– Azt akarod, hogy ma este aláírjam?

– Ez lenne mindenkinek a legjobb.

– Majd meggondolom.

Rodrigo elmosolyodott, meg volt győződve a győzelméről.

Nem látta a kis felvevőkészüléket Mariana táskájában.

Ugyanazon az estén Gabriel újabb hírt közölt vele.

– Arturo tudta, hogy hiányzik a pénz.

Tudta az apósom?

– Több mint egy éve. Ügyvédje elismeri, hogy több átutalásról is tudomást szerzett, de Arturo arra kérte, hogy várjon. Attól tartott, hogy Rodrigo feljelentése tönkretenné a családot.

Mariana másfajta csalódást érzett. Arturo volt az egyetlen, aki néha tisztelettel bánt vele. Ő is a csendet részesítette előnyben.

„Mindenki védte a családnevet” – mondta. „Senki sem védte meg azokat, akik elveszíthették az állásukat.”

A választás napján Rodrigo korán érkezett a csoport irodájába. Ximena a jobb oldalán ült, Octavio Ortega pedig velük szemben a tanácsadóival.

Beatriz kint várt, készen az ünneplésre.

Amikor Mariana belépett a szobába, Rodrigo hangosan felnevetett.

– Ez a találkozó bizalmas.

– Tudom – felelte. – Azért vagyok itt.

Gabriel több mappát tett az asztalra. Mögöttük két ügyvéd és a törvényszéki auditor lépett be.

A tanácstitkár megköszörülte a torkát.

— Mariana Serrano asszony a Grupo Villarreal 41%-os részvényesének számító Capital Sierra Azul vezérigazgatójaként jelenik meg. A héten jóváhagyott átalakítást követően a szavazati jogok többségét képviseli.

Rodrigo lebénult.

– Ez lehetetlen.

– Nem – mondta Arturo az asztal másik végéről. – Ez igaz. Mariana mentette meg ezt a céget, amikor megbetegedtem.

Mariana huszonkét percig mesélte a történetet, amit Rodrigo megpróbált kitörölni.

Bemutatta az áthidaló kölcsönt, az átváltási záradékot, az épületeket megmentő befizetéseket és a 6 800 000 peso átirányításáról szóló bizonylatokat.

Aztán kivetítette Ximena lakásának fényképeit, az ékszerekről szóló számlákat és a fedőcégnek átutalt összegeket.

Octavio a lányához fordult.

– Tudtad a pénz eredetét?

– Apa, el tudom magyarázni.

Mariana Ximena üzenetét közvetítette: „Amikor minden leáll, mi maradunk irányítva.”

Octavio kétszer is elolvasta. Aztán becsukta az egyesülési mappát.

– Az Ortega Corporation visszavonja a javaslatát. Te pedig, Ximena, mától kikerülsz a csapatomból.

– Ezt nem teheted velem!

– Magadnak tetted.

Rodrigo megpróbált felállni, de Mariana a hangjával megállította.

– A felvétel még mindig hiányzik.

Mindenki hallotta, ahogy bevallja a viszonyt, az egyesülésről beszél, és megpróbálja rávenni a feleségét egy kitalált pénzügyi helyzetre alapozott megállapodás aláírására.

Amikor a hang véget ért, még Beatriz sem tudott ránézni, aki az ajtóból figyelte.

Az igazgatótanács felfüggesztette Rodrigót, befagyasztotta a számlákhoz való hozzáférését, és jóváhagyta a jogi vizsgálatot. Az egyesülést törölték.