Gabriel nem kért ígéreteket. Egész évben mellette maradt anélkül, hogy megpróbálta volna betölteni a még mindig gyógyulásra váró űrt.
Marianna megfogta a kezét.
– Kezdhetjük egy kávéval.
– Tizenkét hónapja várok. Azt hiszem, egy kávéval kezdhetem.
Az egyetem lépcsőjéről Mariana a kivilágított városra tekintett. Ott volt a társasága, a diplomája, igaz barátai, és egy olyan béke, amit évekig a lemondásnak hitt.
Rodrigo azt hitte, hogy a hallgatása azt jelenti, hogy nincs mit mondania.
A Villarreal család úgy hitte, hogy a vezetéknév hiánya azt jelenti, hogy nincs hatalmuk.
De Mariana végül megértette, hogy az értéke sosem azon múlott, hogy felismerjék.
Gábriellel lement a lépcsőn, miközben a napraforgók ragyogtak a karjaiban.
És hosszú évek óta először nem azért sétáltam, hogy megmentsem valaki más életét.
A lány az övé felé sétált.
