A tenger már nem tűnt barátságosnak. A szél felerősödött, és a part fényei alig látszottak távoli pontoknak.

Teresa és Gonzalo az asztalnál vártak, ahol még két pohár pezsgő volt.

– Nézd ezt a gyönyörű éjszakát! – mondta Gonzalo.

Lucía érezte, hogy Álvaro mögé helyeződik.

– Bocsáss meg, drágám – suttogta.

De mielőtt bármi történhetett volna, az összes fedélzeti lámpa egyszerre felgyulladt.

Martin 3 fős személyzettel jelent meg.

„Tűnjön el ettől, Mr. Serrano.”

Álvaro sápadtan megfordult.

A távolban egy kék fényekkel világító csónak közeledett gyorsan.

Teresa elejtette a poharat.

Gonzalo a szolgálati lépcső felé nézett.

És ekkor Álvaro olyasmit mondott, amire senki sem számított:

– Kapitány, téved. Lucia nem tudja, mit írt alá.

3. RÉSZ

Néhány másodpercig senki sem mozdult.

A szél megzörgette a függönyöket a teraszon, és a tenger morajlása mintha kitöltötte volna a szavak közötti üres teret. Álvaro visszanyerte önbizalmának egy részét. Már nem gyenge feleségként tekintett Lucíára, hanem úgy, mint akiről még mindig úgy gondolta, hogy képes megtéveszteni.

– Magyarázd el – mondta Lucia.

Martin egy lépést tett felé.

– Nem kell vele beszélned.

De Lucia felemelte a kezét.

– Hallani akarom.

Álvaro mély levegőt vett.

„Az esküvő előtt aláírt dokumentumok nem olyanok voltak, mint amire számítottál. Az apád évek óta titkolja előled a Valverde Capital valódi helyzetét. Vannak adósságok, perek és olyan partnerek, akik el akarják távolítani a hatalmáról. Megpróbáltam megvédeni téged.”

Lucia szó nélkül figyelte.

Teresa kihasználta a csendet.

„Álvaro hibázott, de nem szörnyeteg. Az apád mindig úgy bánt velünk, mintha opportunisták lennénk. Az első naptól kezdve világossá tette, hogy te egy Valverde vagy, mi pedig csak vendégek.”

Gonzalo hozzátette:

– A mai eseményeket félreértelmezték. Arról beszéltünk, hogy eltávolítsunk a vállalati struktúrából, nem arról, hogy ártsunk neked.

Martin rövid, hitetlenkedő nevetést hallatott.

– Szóval azt hiszem, a „00:00-kor már nem fog tudni megállni” kifejezés is pénzügyi szempontból használt kifejezés volt.

Álvaro összeszorította az állkapcsát.

A tengeri mentőhajó a jacht oldalához közeledett. Percekkel később két polgárőr és egy mentős szállt fel. Lucía átadta a tablettákat, a piperecikkeket tartalmazó zacskót és a felvételt tartalmazó mobiltelefont. Martín átadta a biztonsági kamera felvételének másolatát.

Álvaro ragaszkodott hozzá, hogy mindenre van magyarázat. Teresa folyton azt hajtogatta, hogy a Valverde család a befolyását használja fel az tönkretételükre. Gonzalo ügyvédet kért.

De a képek nem üzleti megbeszélést mutattak.

Megmutatták, ahogy Álvaro minden este ugyanazokkal a gyógyszerekkel lép be a kabinba. Megmutatták, ahogy Teresa megkérdezi a pincért, hogy Lucía befejezte-e a vacsorát. Megmutatták, ahogy Gonzalo ellenőrzi a hátsó fedélzetre való bejutást, és majdnem 20 percig négyszemközt beszélget a fiával.

Volt valami, amit még Lucia sem tudott.

Martin áttekintette a jacht rendszernaplóit, és felfedezte, hogy két nappal korábban valaki megpróbálta kikapcsolni a külső tolatókamerát 23:50 és 00:20 között.

A kérést arról a tábláról tették, amelyet Álvaro a kabinjában használt.

Amikor az ügynök szólt neki, elhallgatott.

Lucíát az orvosi személyzet megvizsgálta. Még aznap reggel kikötőbe vitték vizsgálatokra. Az eredmények egy erős nyugtató jelenlétét mutatták, ami összhangban volt az elmúlt napokban tapasztalt álmossággal, egyensúlyzavarral és zavartsággal.

Ez a hír nem lepte meg Luciát.

Ami igazán meglepte, az az volt, hogy az apja a kikötőben várta.

Joaquín Valverde, akinek mindig mindenre volt válasza, egy padon ült gyűrött inggel és vörös szemekkel. Amikor meglátta a lányt lefelé jönni, felugrott.

Lucia megállt pár lépésnyire tőle.

Jól van anyu?

–Velem van. Elvittem a nagynénéd házához Sitgesbe. Védelem alatt áll.

Lucía most lélegzett először valami megkönnyebbüléshez hasonló érzéssel.

Aztán Joaquín megpróbálta megölelni.

Hátralépett.

– Mit írtam alá?

A kérdés szóhoz sem jutott.

– Lucía…

–Álvaro azt mondja, hogy olyan dolgokat írattál alá velem, amiket nem értettem. Tudni akarom, mi igaz és mi nem.

Joaquín lesütötte a tekintetét.

Ez a gesztus majdnem annyira fájt, mint minden, ami a jachton történt.

Órákkal később a kikötő egyik különtermében egy családi ügyvéd hozta el a dokumentumok másolatait. Az igazság bonyolultabbnak bizonyult, mint amire Lucía számított.

Álvaro valóban hazudott neki.

A házassági szerződések és a szokásos meghatalmazások közé egy olyan záradékot is fűzött, amely ideiglenes felhatalmazást biztosít neki Lucía bizonyos vagyonának képviseletére, ha a nő cselekvőképtelenné válik vagy egy meghatározott időre eltűnik. Ez nem jelentette azt, hogy automatikusan megtarthatta volna a 300 milliót, ahogy a nő a szüleinek dicsekedett, de lehetőséget adott neki arra, hogy beavatkozzon vállalatokba, számlákba és fontos döntésekbe, amíg a jogi helyzete rendeződik.

Joaquín azonban nem volt bűntelen.

Lucía apja négy hónappal korábban észrevette, hogy Álvaro túl sokat kérdezősködik a családi vagyonkezelői alapokról, részvényekről és biztosítási kötvényekről. Megkérte ügyvédeit, hogy diszkréten nyomozzanak utána.

– És miért nem mondtál nekem semmit? – kérdezte Lucía.

Joaquínnak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Mert azt hittem, ha figyelmeztetlek, hozzámész feleségül, csak hogy bebizonyítsd nekem, hogy a saját döntéseidet hozod meg.

Lucia hitetlenkedve nézett rá.

– Szóval úgy döntöttél, hogy titokban megfigyeled a kapcsolatomat.

– Úgy döntöttem, megvédlek.

– Nem. Úgy döntöttél, hogy irányítod az információkat.

Az ügyvéd hallgatott.

Joaquín hirtelen idősebbnek tűnt.

– Féltem, hogy elveszítelek.