Néha a vásárlók csak azért jöttek, hogy megnézzék a híres szürke kabátot.
A diákok megkérdezték, hogy igaz-e a történet. Elena a foltra mutatott és elmosolyodott.
„A kedvesség nem mindig tér vissza gyorsan” – magyarázta nekik. „Néha 20 évbe telik, nehéz utakon kell keresztülmenni, és eljön a nap, amikor azt hisszük, mindent elvesztettünk. De soha nem vész kárba.”
Fernando a munkaasztalától hallgatózott, majd ismét megérintette a papírt, és a szívéhez szorította.
Évekig azt gondolta, hogy egy helyet keres, ahová tartozhat.
Végül rájött, hogy az otthon nem egy nagy ház vagy egy drága tető.
Olyan asszony volt, aki ha a férfinak semmije nem volt, egy jeges lépcsőfokra ült, nehogy egyedül egyen.
És Elena rájött, hogy a nagylelkű lány, akit elveszettnek hitt, soha nem tűnt el.
Csak arra a napra várt, amikor saját kezűleg varrhat egy hozzá méltó életet.
