Alejandra megpróbált magyarázkodni a felvétellel kapcsolatban.

– Bizonyítékom van rá, hogy meg akarják ölni Mr. Barragánt.

Az ügyészségen egy fáradt parancsnok félig hallgatta végig a történetét.

– Gyilkossági összeesküvés egy kiskorúak által ellopott USB-meghajtón? Asszonyom, képzelje csak el, hogy hangzik ez.

– Figyelj rá. Csak figyelj rá.

Alejandra letette a pendrive-ot az asztalra.

A férfi elvette, megnézte, majd egy dobozba dobta a szemétnek szánt papírokkal és értéktelen tárgyakkal együtt.

– Először is, tisztázzuk a volt férje panaszát és a felügyeleti státuszát.

– De ma megölhetik azt az embert!

Senki sem válaszolt.

Bevitték egy őrizetbe.

Alejandra egy betonpadon ült, fejét a kezébe temette. A gyárra gondolt, a négy elvesztegetett évre, Diegóra és Sofíára, Mauricióra, aki a közelgő házasságát ünnepelte, miközben Arturo Barragán talán ivott, mit sem sejtve arról, hogy valaki a napjait számolja.

Kint egy Emiliano nevű fiatal asszisztens papírokat gyűjtött a recepcióról.

Amikor felemelte a dobozt, meglátta az emléket.

– És ez?

Senki sem válaszolt neki.

Emlékezett rá, hogy hallotta a nő sikolyát, amiben halálos fenyegetés volt.

A kíváncsiság győzött.

Emiliano odatette az USB-meghajtót a számítógéphez, bedugta a fejhallgatót, és megnyitotta a fájlt.

Néhány percen belül teljesen mozdulatlanná vált.

Újra meghallgatta az elejétől.

Aztán olyan gyorsan felállt, hogy felborította a széket.

– Uram… ezt most azonnal hallania kell.

Míg Alejandra bezárva várt, nem tudván, hogy visszatér-e a börtönbe, odafent valaki meghallotta az igazság első darabkáját, amely le fogja rombolni Mauricio romjaira épített életét.

3. RÉSZ

A reakció azonnali volt.

Az egység vezetője kétszer is meghallgatta a felvételt, majd elrendelte a hangok, Arturo Barragán személyazonosságának és a memóriakártya eredetének ellenőrzését. Azt is kérte, hogy Mauriciót riasztás nélkül kerítsék fel.

Alejandrának közel három órán át senki sem magyarázott semmit.

Aztán egy tiszt nyitotta ki az ajtót.

– Elmehetsz. El kell mondanod, pontosan hogyan jutottál ehhez az emlékhez.

Alejandra elmesélte a teherautóról, Diegóról, a pénztárcáról és a régi gyárának fényképéről szóló történetet.

Ugyanazon a délutánon az állami rendőrség behatolt Mauricio irodájába. Egy fiókban hamisított szerződéseket és Arturo Barragánról különböző helyekről készített fényképeket találtak. Az aktatáskájában egy kis, címkézetlen cseppentős üvegcsét találtak.

Az elemzés megerősítette, hogy olyan mérgező anyagot tartalmazott, amely több hétig tartó bevétel esetén szívelégtelenséget okozhat.

Mauriciót letartóztatták, mielőtt bárkit is figyelmeztethetett volna.

Renata abban a hitben érkezett az épülethez, hogy minden csak egy hiba volt.

“Ő a vőlegényem! Nem veheted el csak így!”

Az apja, Arturo, némán hallgatta a hangfelvétel egy példányát.

Az esküvőt még aznap lemondták.

De Mauricio számára a legrosszabb csak most kezdődött.

A nyomozók régi átutalási megbízásokat találtak, amelyek egy olyan céghez kapcsolódtak, amely megpróbálta megvásárolni Alejandra gyárát. Emellett egy üzenetet is megtaláltak egy régi telefonról:

„Miután Ale-t kiiktattuk, a biztosítás és a föld szabad. Már csak arra kell ügyelnünk, hogy gondatlanságnak tűnjön.”

Mauricio abbahagyta a tagadást.

Bevallotta, hogy évekkel ezelőtt hatalmas adósságokat halmozott fel szerencsejáték és kudarcba fulladt üzleti vállalkozások miatt. A gyár Alejandra nevén volt, és titokban pénzt vett ki belőle. Ha Alejandra megtudja, mindent elveszít.

Ezért fizetett egy alkalmazottnak, hogy kora reggel tüzet gyújtson. A terve az volt, hogy beszedi a biztosítási pénzt, jogi felelősségre vonja Alejandrát, és megtartja, amit el tud adni.

De a tűz kicsúszott az irányítás alól.

Marta, egy munkás, aki egy sürgős megrendelés befejezése miatt maradt otthon, csapdába esett, meghalt.

Alejandra lehunyta a szemét.

Négy éven át hibáztatta magát, amiért nem cserélte ki időben a vezetékeket. Átgondolt minden döntést, minden elhalasztott javítást, minden el nem költött dollárt.

Most már tudta, hogy a tűz nem baleset volt.

„Ki tette?” – kérdezte.

– Egy nő, aki együtt dolgozott veled. Lorena Vázquez.

Alejandra ismerte ezt a nevet.

Lorena megbízható varrónő volt. A tűz után eltűnt. Mauricio azt állította, hogy fogalma sincs, hol van.

Alejandra ítéletét felülvizsgálják. Az ügyészség újraindította a nyomozást, és elismerte, hogy a gyújtogatási hipotézist nem megfelelően vizsgálták ki.

Évek óta először mondta valaki hivatalosan neki:

– Lehetséges, hogy olyan bűncselekményért ítéltek el, amit nem követett el.

Azon az éjszakán Jézus várta őt a fogadóban.

– Azt hittem, nem jössz vissza.

– Levonják a napi fizetésemet a fizetésemből?

– Ne légy mohó. Spóroltam neked egy kis vakondot rizzsel.

Alejandra elmosolyodott.

Napokkal később Arturo Barragán meglátogatta.

Leült egy műanyag asztalhoz, és kinyújtotta a kezét.

– Megmentetted az életemet.

– Találtam valamit, és nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

Arturo a takarítónői egyenruhájára nézett.

– Azt mondták, hogy textilgyára van.

-Volt.

– Ha ennek vége lesz, akkor szeretnék róla beszélni.

Alejandra nem válaszolt. Megtanulta, hogy ne bízzon az ígéretekben.

Legnagyobb aggodalmukat továbbra is Diego és Sofia jelentette.

Amikor csak tudták, elkísérte őket a kórházba. Mostohaanyjuk, Veronica, ritkán jelent meg, és mindig a kezelés költségei miatt panaszkodott.

„Nem költhetünk mindent valakire, aki talán soha nem ébred fel” – ismételte meg.

Egy nap Diego dühösen sírva érkezett.

– Verónica olcsóbb klinikára akarja költöztetni apámat. Azt mondja, nem hajlandó többet fizetni.

Alejandra ügyvédhez fordult, és bejelentette a biztosítási pénz esetleges visszaélését és a gyerekekkel szembeni hanyagságot. Verónica azonban dokumentumokkal rendelkezett, amelyek igazolták, hogy ő Ernesto jogi képviselője.