Délutánok, amikor Sofia Alejandra mellett varrni tanult.
Egy évvel később, amikor a gyár megkapta első nagy szerződését, Alejandra egy emléktáblát helyezett el a bejáratnál:
„Martáért és mindazokért, akik megérdemlik, hogy biztonságosan dolgozhassanak és hazatérhessenek.”
Mauricio és Lorena hosszú börtönbüntetést kaptak gyújtogatással, csalással és gyilkossági kísérlettel kapcsolatos bűncselekményekért.
Renata Alejandrát kereste, mielőtt egy időre külföldre költözött.
– Azt hittem, tönkre akarod tenni a kapcsolatomat.
– Olyan dolgokban is hittem, amik nem voltak igazak.
Renata lesütötte a tekintetét.
– Köszönöm, hogy megmentetted apámat.
– Vigyázz rá. És vigyázz magadra.
Két évvel később Alejandra és Ernesto egy kis ceremónia keretében összeházasodtak egy coyoacáni kertben.
Diego egy kicsit túlméretezett öltönyt viselt.
Sofia egy ruhát viselt, amit Alejandrával együtt varrt.
Jézus végig sírt az egész szertartáson, és minden könnyet tagadott.
Alejandra a előtte összegyűlt valószínűtlen családra nézett, és eszébe jutott az este, amikor otthon, pénz és senki nélkül hagyta el a börtönt.
Azon az estén azt hitte, vége az életének.
Fogalma sem volt, hogy két gyerek, akik megpróbálnak kinyitni egy furgont, elhozzák neki az igazságot.
Nem tudtam, hogy egy elfeledett emlék tisztára mossa a nevét.
Nem tudta, hogy az elárult férfi elvesztése lesz az első lépés afelé, hogy visszaszerezze mindazt, amit ellopott tőle.
Mert vannak olyan igazságtalanságok, amelyek éveket, pénzt, hírnevet, sőt még a felállás akaratát is elvehetik.
De amíg nem veszik el tőled a lehetőséget, hogy eldöntsd, ki akarsz lenni a baj után, addig még nem nyertek.
