Minden alkalommal, amikor lehunytam a szemem, láttam, hogy a 3 lány Lucia felé fut.

És csak egyetlen kérdésre hallgatott.

„Anya, ki az?”

9:17-kor kinyíltak az oldalsó ajtók.

Lucía egy mappával a hóna alatt lépett be.

Egyszerű fehér kosztümöt viselt, a haja hátra volt kötve, és olyan nyugalom áradt belőle, amit Adrian soha nem látott benne a házasságuk alatt.

Aztán megértett valami kellemetlent.

Lucia személyisége mit sem változott.

Egyszerűen abbahagyta a félelmet.

Majdnem 3 órán át hallgatta a javaslatokat és tett fel technikai kérdéseket.

Amikor a Grupo Salvatierra volt a sor, Adrián felállt.

Egy alacsony népsűrűségű szállodakomplexummal rendelkezett, villákkal, gyógyfürdővel és egy kis öbölhöz való privát bejárattal.

Lucia tanulmányozta a terveket.

– Salvatierra úr, ki tervezte ezt a csatornát?

Adrian egyik mérnöke kényelmetlenül fészkelődött.

– A műszaki osztályunk – válaszolta.

Lucía egy területre mutatott a térképen.

– Természetes lefolyást terelik el, hogy 2300 négyzetméternyi beépíthető területet nyerjenek. Egy heves vihar esetén a víz a régi medrét fogja keresni.

– Vannak támfalaink.

– Pontosan ez a probléma.

Lúcia felnézett.

– Nem arról van szó, hogy a tájat az épületnek engedelmességre kényszerítsük. Arról van szó, hogy az épületet úgy tervezzük meg, hogy tiszteletben tartsa a tájat.

A szoba elcsendesedett.

Négy évvel ezelőtt Adrian még nyilvános sértésnek tekintette volna ezt a helyreigazítást.

Most a térképre nézett.

Aztán Luciára nézett.

—Igazad van.

Még a saját ügyvédei is ellene fordultak.

—Eltávolítjuk a tervnek ezt a részét, és egy új megoldást fogunk bemutatni.

Lucia nem mosolygott.

— A bizottság a meghatározott határidőn belül megvizsgálja a módosításokat.

Nem volt kivételezés.

Sem bosszú.

És ettől Adrian még kisebbnek érezte magát.

Amikor a foglalkozás véget ért, utolérte a lányt egy folyosón.

– Lucía.

Folytatta útját.

– Én vagyok Ferrer építész.

– 5 percre van szükségem.

– Már éveket adtam neked.

Adrian lehalkította a hangját.

– Tudom, ki készítette a fényképeket.

Lúcia megállt.

Adrián elmagyarázta neki, hogy unokatestvére, Héctor, aki akkoriban a csoport igazgatótanácsának tagja volt, felbérelt valakit, hogy kövesse őt. Házassági válságot akart kiváltani, ami meggyengítené Adriánt egy belső szavazás előtt.

A vacsoráról készült képeket kivágták.

Daniel Rivas nem volt egyedül Lucíával.

Hat másik profi ült az asztalnál.

Azt is felfedezte, hogy valaki manipulálta az irodájába névtelenül küldött orvosi információkat.

Adrian dühre számított.

Lucia egyszerűen csak fáradtnak tűnt.

– Azt hiszed, ettől áldozattá válsz?

– Megtévesztettek engem.

– És te úgy döntöttél, hogy hiszel nekik.

Néma maradt.

„Hectornak sikerült 100 fényképet készítenie” – folytatta Lucia. „De te nevezett engem hazugnak. Te voltál az, aki elutasította a jelentéseimet. Te voltál az, aki ránézett egy három lányt váró nőre, és úgy döntött, hogy a büszkeséged fontosabb, mint hogy meghallgasd.”

Adrian elvesztette az összes vitát.

-Tudom.

– Nem. Most már tudod. Akkor nem akartad tudni.

Mély lélegzetet vett.

– Nem foglak arra kérni, hogy gyere vissza hozzám.

Lucia gyanakodva nézett rá.

– Találkozni akarok velük.

– Ezek nem egy olyan üzleti projektek, amelyeket pénzzel meg lehetne téríteni.

-Tudom.

– Nincs szükségük szállodákra, részvényekre vagy sofőrökre.

– Én is tudom.

Adrian nagyot nyelt.

–Tudni akarom, melyikük utálja a zöldségeket. Ki fél a sötétben. Milyen mesét kérnek lefekvés előtt. Azt akarom, hogy egy nap ne kérdezzék többé, hogy ki vagyok.

Lucia arcán most először remegett valami.

De mielőtt válaszolhatott volna, megszólalt a telefonja.

Inés volt az, a nő, aki a lányokra vigyázott, amíg Lucía dolgozott.

Lúcia válaszolt.

Az arca azonnal megváltozott.

Azon a reggelen riadót adtak ki szakadó eső miatt. A lányok által szállított kisbusz egy patak közelében rekedt, miután a víz elvágott egy mellékutat.

Jól vagy?

Lúcia hallgatott.

– Pontosan hol?

Remegni kezdett a keze.

Adrian már hívta a biztonságiakat.

– Add meg a helyszínt.

– Maradj ki belőle.

– Lucía, add meg a helyszínt.

Megmutatta neki.

Kevesebb mint egy perc alatt Adrián értesítette a 112-t és az egyik közeli szállodájának biztonsági vezetőjét, ahol terepjárók és mentőfelszerelések voltak.

Együtt távoztak.

Az eső barna folyókká változtatta a hegyi utakat.

Amikor kiérkeztek, a polgárőrség, a tűzoltók és több szomszéd egy kiemelt területről dolgozott.

A furgon egy kőfal mellett állt meg. Víz ömlött a jármű aljára.

A lányok belül sírtak.

-Anya!

Lucia megpróbált előrelépni.

Egy tűzoltó fogta le.

– Nem tud lemenni. Az áramlat erősödik.

Adrian egy mentőjárműhöz rögzített biztosítókötelet látott.

Nem úgy viselkedett, mintha egy filmben lenne.

Nem egyedül ugrott a vízbe.

Amikor a szakemberek engedélyezték, felvette a hevedert, és segített két mentőnek, akiknek egy másik erős felnőttre volt szükségük, hogy megközelítsék a furgon védett oldalát.

Lucia a nevét kiáltotta.

Megfordult.

– Majd én hozom őket.

Elérték az ajtót.

Vega volt az első.

Amikor látta, hogy Adrian kinyújtja a karját, habozott.

-Jöjjön velem.

– Anyát akarom.

– Anya ott van. Vár rád.

A kislány a nyakába kapaszkodott.

Adrian átadta egy tűzoltónak, majd visszament.

Aztán Alba kijött.

Miközben Norát húzták ki, egy nagy ág, amit az ár sodort magával, a külső szerkezetnek csapódott, és Adrian elvesztette az egyensúlyát.

A hám megakadályozta, hogy az áramlat elsodorja, de a válla erősen a furgon oldalának csapódott.