Négy hónappal apánk temetése után a bátyám kényszeríteni akart, hogy adjam el a birtokot: „Vagy aláírsz harminc napon belül, vagy bíróság elé viszlek.” Hallgattam, majd bevittem a közjegyzőhöz egy elrejtett füzetet, hat banki átutalás bizonylatát és néhány eltűnt gép számláját. Akkor jött rá, hogy már ismerem a titkát.

Felhívtam anélkül, hogy mindent elmondtam volna neki.

– Szükségem van a számlákra arról a 318 000 pesóról, amit állítólag elköltöttél.

– A könyvelőmnél vannak.

– Mi a neved?

Csend lett.

– Ne kezdd a kihallgatásokkal. Apa tartozott nekem azzal a pénzzel, pont.

Délután Leonellel lefektettük az első pótlást. Vágtam az acélt, megjelöltem a közepeket, és kifúrtam a lyukakat. Amikor kipróbáltuk, a csavarok 6 milliméterrel eltértek. Már majdnem a földre dobtam a darabot.

Leonel fejjel lefelé fordította a formát.

A hátoldalon ceruzával írt javítás volt: „6 mm-rel beljebb.”

Apa is elkövette ugyanazt a hibát először. A különbség az volt, hogy ő feljegyezte a megoldást.

Miközben a második próbálkozásra készültünk, Leonel megemlített valamit, ami megváltoztatta a nyomozásom menetét.

– Furcsa Esteban nagy esztergája nélkül dolgozni.

– Eladta, hogy kifizethesse a kezelést.

Leonel lassan megrázta a fejét.

– A bátyád két héttel azután vitte el, hogy apád kórházba került. Elvitte a nyomdagépet és néhány dobozt is. Azt mondta, hogy elraktározza őket.

Ellenőriztem az aukciós leltárt. Egyik gép sem volt feltüntetve. Az elrejtett jegyzetfüzetben megtaláltam a sorozatszámukat és egy friss bejegyzést: „Julian leszerelte az esztergát és a prést. Visszaküldés folyamatban van.”

Felhívtam a javítóműhelyeket és a használtgép-kereskedőket. A negyedik üzletben egy alkalmazott megtalálta a tranzakciót. Julián mindkét gépet 74 000 pesóért adta el. A számlán szerepelt a sorozatszám és a személyazonosító okmányának másolata.

Azon az estén váratlanul megérkezett a ranchra. Bement a műhelybe, és meglátta az asztalon lévő formákat.

— Honnan szedted ezt?

Nem a vetőgépre vagy az acéldarabra nézett. Egyenesen abba a mappába nézett, amiben a nyugtákat tartottam.

– Abban a fiókban voltak, amit eladtál nekem.

– Ezek a papírok a hagyatékhoz tartoznak.

– Ezért adtam már át a másolatokat a közjegyzőnek.

Az arca megváltozott.

Megpróbálta elvenni a mappát, de ellöktem magamtól.

– Apa 318 000 pesót utalt át neked. A kórházat a saját számlájáról fizette. Eladtad az esztergát és a prést is.

– Nem tudod, hogy voltak a dolgok.

– Akkor magyarázd el nekem.

– Éveket áldoztam fel ezért a családért.

– 300 kilométerre laktál, és havonta egyszer jelentél meg.

Julian ököllel az asztalra csapott.

– Ha lopással vádolsz, a birtok bírósági felosztását fogom kérni. Akár akarod, akár nem, el kell adnod.

Mielőtt elment, rámutatott apánk jegyzetfüzetére.

– Nem fogod ott megtalálni, amire szükséged van a hely megmentéséhez.

Amikor becsukta az ajtót, rájöttem, hogy nem csak a pénzvesztéstől fél. Attól is félt, hogy rájövök, miért rejtette apa azokat a formákat és a számláit ugyanabba a rekeszbe.

Mit gondolsz, mit titkolt Julián: egy jogos adósságot, vagy a pénzt, amit apánktól elvett?

3. RÉSZ
Nem aludtam. Kiterítettem a 37 darabot a konyhaasztalon, és dátum szerint rendszereztem a jegyzeteket. A régi öntőformák az 1982 és 1987 között végzett javításoknak feleltek meg. A jegyzetfüzet azonban apa életének utolsó hónapjaiig megmaradt.

A legutóbbi oldalakon három oszlopot találtam: Juliánnak adott pénz, igazolt költségek és kiegyenlítetlen egyenleg. Apám minden befizetést feljegyzett, de semmilyen vádat nem írt le. Csak számokat.

A 318 000 peso nem adósság volt. Olyan pénz, amit apa adott gyógyszerekre, utazásra és egy műtétre, ami végül elmaradt. Julián 91 800 pesóval számolt el. Így 226 200 pesó maradt elszámolatlanul.

Az összeg eltért a kórház által kiszámlázott 104 600 pesótól, mivel néhány vizsgálatért valóban készpénzben fizettek. Nem akartam manipulálni a számokat, hogy igazoljam a haragomat. Külön kellett választanom az ellenőrizhetőt a gyanústól.

Tanácsot kértem a hagyatékot kezelő ügyvédtől. Verónica Castañeda áttekintette a bankszámlakivonatokat, a számlákat, a főkönyvet és a gépek eladását.

„Ez nem jelenti azt, hogy egy közjegyző bűnösnek nyilváníthatja a testvéredet” – figyelmeztetett. „Ha tagadja a tényeket, az ügyet bíró előtt kell rendezni. De elutasíthatod az eladást, követelheted az elszámolást, és kérheted, hogy a hiányzó vagyon értékét vegyék figyelembe a vagyonmegosztás során.”

– Eladhatja a ranchot az aláírásom nélkül?

– Nem. Egyikőtök sem rendelkezhet egyedül a teljes vagyonról. Ha jogi úton kezdeményezitek a vagyonmegosztást, a per hosszadalmas és költséges lesz mindkettőtök számára.

Ez a válasz mozgásteret adott nekem, nem győzelmet.

Írásban kifogásoltam az eladást, és hivatalos közvetítői találkozót kértem. Aztán visszatértem Leonel műhelyébe. Nem akartam a következő néhány hónapot egy olyan farm védelmével tölteni, amelyen még csak gazdálkodni sem tudok.

A második csere 7 órát vett igénybe. Ezúttal fúrás előtt mértem, és apám tolómérőjével ellenőriztem minden szöget. Leonel szükség esetén korrigált, de nem végezte el helyettem a munkát.

A darab erőltetés nélkül a helyére került. A csavarok a helyükre kerültek. 1860 pesót költöttem acélra, csavarokra és gépekre.

„Még meg kell néznünk, hogy bírja-e a munkát” – mondtam.

– Ezt csak a Földön fogod megtudni.

Az ültetés napján Julián egy ingatlanügynökkel és két, vétel iránt érdeklődő férfival érkezett. Figyelmen kívül hagyta az ellenvetéseimet, és úgy akarta megmutatni nekik az ingatlant, mintha az üzlet már megtörtént volna.

Éppen a vetőgépet a traktorra szereltem, és akkor talált rám.

„Pénzt dobsz ki” – mondta. „Az a gép még egy hektárt sem fog befejezni.”

– Akkor maradj és figyelj.